Reflex: Topor Tünde: Budapest Art Fair – Fantomfájás című cikkére (Artmagazin 36. 2009/6, 6–9. oldal)

Kedves Tünde!

Rosszindulatú feltételezések és további összeesküvés-elméletek gyártása helyett szeretnék néhány kérdést feltenni:

Miért kell úgy csinálni,
mintha működtethető lenne egy kortárs, progresszív galéria jóidulatú támogatók, baráti szívességek és kínosan sok munka nélkül is?
mintha egy kortárs galériának nem lehetnének üzleti, illetve költséghatékonysági elképzelései, tervei?
mintha a kortárs műtárgypiac ma Magyarországon közügy lenne és tömegeket érdekelne?
mintha egy kicsiny külföldi siker azonnal a hazai közönség ellen szólna?
mintha minden mögött összeesküvés lenne?
mintha mindig lenne valaki(valakik?) a háttérben, akik mozgatják a szálakat és mindent elrontanak?
mintha csak kioktatással, találgatással vagy rosszmájú megjegyzésekkel lehetne valamiért küzdeni?
mintha bárki is megmondó szerepben lenne?
mintha lehetne felülről lefelé okoskodni, miközben mindenki tud a másikról mindent (vagy tudni vél)?
mintha két galéria teljesen hétköznapi együttműködése valaminek vagy valakinek a kijátszása lenne?
mintha nem lennének Magyarországon olyan galériák, amelyek korrekt módon tudnak a művészeikkel együtt dolgozni?
és végül, bár ez már más lapra tartozó kérdés: miért kell úgy csinálni, mintha csak azoknak lenne véleménye az egészről, akik részt vettek a vásáron, míg a többiek véleménye nem érdekes? (persze akkor nem lett volna ilyen izgi az írás és nem szólt volna másról, mint a retikülárusról meg a félszáraz pezsgőről).

Ui.:

Lehet, hogy szükséges az együttes fellépés, lehet, hogy nem. Lehet, hogy ennek a helyszíne a Budapest Art Fair, lehet, hogy nem. Egy viszont biztos: mindenki, aki üzleti vállalkozást vezet, legyen az akár kortárs galéria vagy akár művészeti magazin, hagyjuk meg a jogát a döntésre, hogy mire költi a pénzét és milyen ügyet tart fontosnak. A részemről én az Artmagazinnak megadom!

Barátsággal:
Pados Gábor
acb galéria