SZERKESZTŐI BEKÖSZÖNŐ
Épp öt éve, az akkor még Antik Enteriőrnek nevezett Budapest Artfair-re jelent meg az első Artmagazin, még próbaszámként, sikerhajhásznak egyáltalán nem nevezhető címlappal.
Elsőre jó ötletnek tűntazéppen akkorfutó Mednyánszky kiállítás kapcsán a Hadifoglyok karácsonya című festmény egy részletét választani, de azért kicsit népszerűbb lett a két számmal későbbi pop-artos, monokinis borító. Különösebb múltbamerengés nem tűnik időszerűnek, hiszen épp nemrég emlékeztünk meg arról, hogy már túl vagyunk a25. számon,akkor is leszögezve, hogy éljenek és szórakozzanak jól az olvasók, főleg Artmagazint olvasgatva a hétvégi (vagy hétközbeni) hazai, vagy külföldi,múzeum- vagy kortárs kiállításlátogatások előtt, illetve után. Mindenesetre mi továbbrais igyekszünk jól lavírozni az olvashatóság és szakmaiság Szküllája és Karübdisze között, és fizetünk mint a katonatiszt (borzalmas összegeket) az olyan festmények közlési jogáért, mint a mostani címlapunkon látható, valaha magyar gyűjteményben volt Manet-kép. Igaziból ezzel a képpel köszöntjük olvasóinkat: A FoliesBergéres bárpultja mögött álló melankolikus tekintetű kiszolgálószemélyzet vagyunk mi, az Artmagazin stábja, a tükörből látszó csillogás, pompa, fényár, pezsgőfürdő, zenekar és tánckar pedig mind nekik szól: a hűséges hirdetőknek, előfizetőknek, rendszeres vagy alkalmi Artmagazin-vásárlóknak, vagyis a mi egyre népesebb olvasótáborunknak. Artmagazin, á votre santé.