SZERKESZTŐI BEKÖSZÖNŐ
Valami történt Magyarországon. Mintha hosszú évek panaszáradata meghallgatásra talált volna és reménysugarak kezdenék bevilágítani a kortárs művézet eddig inkább felhősnek mondható egét. Kezdjük a pénzzel.
Szinte nem múlik el hét, hogy ne jelenne meg sajtóközlemény fiatal kortárs képzőművészeket támogató díj alapításáról – a teljesség igénye nélkül, de azért sorolok néhányat: a K&H Bank, az Eon, a már régóta működő Amadeus Alapítvány (és Fundamenta Lakáskassza) mellé becsatlakozó Műgyűjtők Klubja, az Esterházy Alapítvány az Uniqua Biztosítóval karöltve, majd a Műcsarnok az Avivával közösen. Aztán ott a magyar művészet külföldi reprezentációjának ügye. Valahogy az is olyan élénknek tűnik most, a Viennafairen is hat magyar stand áll, a Viltin Galérához direkt a bécsiek ragaszkodtak. Bázelben a Listén még soha nem volt magyar kiállító, most oda is beválogatták a Kistermet. Végül nézzük a hangulatot. Az, hogy a két fő kortárs intézménynek (Műcsarnok, Ludwig) fiatal igazgatója van, azzal az örvendetes következménnyel járt, hogy a nagy kiállítások megnyitói dj-partikba torkollnak, jóleső bizonyítékát adva a múzeumok funkciómódosulásának. Persze lehet, hogy mindez maga a danse macabre, ami megelőzi a már régóta jósolt nemzethalált, illetve az öntörvényű magyar kortárs művészet trendkövetésbe fordulását, vagy válság miatti kimúlását. Azért létezhet egy olyan magyarázat is, hogy itthon általában furcsán, a nemzetközi folyamatoknak ellentmondóan működnek a dolgok, ennek néha megvan a jó oldala is - lásd fent. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy főmunkatársunk szerint a múzeumi állófogadások büfékínálatában is áttörés történt. Reménykedhetünk hátha történik valami előbb-utóbb a múzeumi büfékkel is.