​E számunk sem szűkölködik érdekes történetekben. És a görögök is szinte mindegyikben benne vannak. Elég nehéz elképzelni, de száz évvel ezelőtt az iskolások tanultak még latint, sőt görögöt is, az összes trójaival olyan viszonyban voltak, mint a mai gyerekek SpongyaBobbal.

 Úgyhogy az idősebb generációk még biztos tudták, miért van a Zeneakadémia plafonján az a sok aranylevél, és miért van minden kitüntetett helyen ezüsthattyú. Ha a görögös műveltséget alapnak vesszük, az is rögtön jobban érthető, miért akartak a 19. század gazdag asszimilánsai olyan palotákban lakni akár Bécsbe, akár Párizsba, akár Budapestre vetette őket a sors, mint amilyenekben elképzeléseik szerint a demokrácia feltalálói élhettek Athénban. Az olasz barokk festők is adottságnak vették a római szűrőn átszivárgott görög örökséget, de ők még inkább a szobrok és márványtöredékek bűvöletében éltek, bár a Szépművészeti Múzeum mostani barokk kiállításának talán legszebb darabja az a kék antik korsó, amivel a szamáriai asszony meri a vizet egy Guercino-festményen. És akkor el is érkeztünk a görög vázákhoz, és ahhoz a műhöz, ami a görög vázarajzok alapján megalkotott elementáris és primitív koreográfiájával úgy söpörte le az addigra már túlfinomult balettozást a színpadról, mint pár évvel később a bolsevikok a cári Oroszországot. A Nizsinszkij-saga második részében már a magyar szereplő is színre lép, a későbbi feleség, Pulszky Romola, Pulszky Ferenc unokája, Pulszky Károly lánya, akivel igazán lehetett volna görög vázákról beszélgetni, ha találtak volna a mutogatáson kívül más közös nyelvet. De mindketten táncoltak, tehát biztos kifejezően tudtak mutogatni. Nizsinszkij világhíresség, a rocksztárok elődje, akinek a legutolsó keze vonásáért is múzeumok versengenek. A Budakeszi úti villa falán, ahol évtizedekig élt, még sincs emléktábla. De a Henger utcai Barta Éva-féle műhelyen sincs, pedig ott is érdekes dolgok történtek. Pedig legalább a Margit hídra tartó dugóban araszolók elmerenghetnének azon, amin én gyerekkoromban, sajnos pont a Ságvári Endre életét feldolgozó, 32 nevem volt című film, illetve a Bors-sorozat bizonyos epizódjai kapcsán (tudom, hogy nem is úgy voltak a dolgok): hogy bírnák-e a kínzásokat, vagy hogy hamisítanának-e papírokat maguk- nak, családtagjaiknak, barátaiknak, ismerőseiknek vagy akár vadidegeneknek.