E számunk 52. oldalán Földes András Rendszerváltás tíztől négyig című cikkében meglepődik azon, hogy fél ötkor már nem tud bemenni a Kiscelli Múzeumba.

A nála ravaszabb rókák persze már régóta tudják, hogy a fővároshoz tartozó Budapesti Történeti Múzeum fiókintézményeként nincs is esély arra, hogy egy igazán minden adottsággal rendelkező (templomtér, udvar, 18. századi hatalmas épület mellette erdővel), képtárként, helytörténeti gyűjteményként és kortárs kiállítótérként is működő múzeumi egységbe élet lehelődjön. Vagy egy kis meleg. Mint azt már pár éve is meg kellett tapasztalnunk, a BTM állandó fűtési gondokkal küzd, ha jól emlékszem, volt, hogy a beharangozott, de aztán mégsem olyan erőkkel támadó nagy téli hidegben be is zártak. A Kiscelli Múzeum (nem a valóban nehezen fűthető Templomtér!) vastag falai között a kiállítóterekben 16 fokban vacognak a teremőrök. A látogatók mozognak. A munkatársak által elfoglalt helyiségekben nem mehet 20 fok fölé a hőmérséklet, ezt egy ellenőr állandóan felügyeli. A múzeum munkatársai, ha kell kiállítást szervezniük, ha nem, havi 1000 forintért telefonálhatnak, amennyiben túllépik ezt a keretet, azt a fizetésükből levonják. Így nem csoda, ha – és most ugorjunk Óbudáról, Kiscellből a Várba – olyan kiállítások kerülhetnek a közönség elé, mint a csak elhűlve bejárható és egy nagy lehetőséget elpuskázó Görög örökség (szerencsére már nem borzolja a múzeumi munkára megbecsüléssel gondolók idegeit), vagy a Paizs-Goebel Jenő életművét felvonultató, hiánypótlónak szánt és azóta már szintúgy bezárt tárlat. Ez utóbbi azért fájdalmas történet, mert a szemmel láthatóan lelkes és gondos művészettörténészi munka majd minden eredménye megsemmisült a képek, keretek, grafikák állapota miatt. Gyűrötten, piszkosan, borzalmas keretekben, megvetemedve csak egy tanulmányi raktárban lehetett volna kirakni műveket, közönség elé tárni valamit: ennek a szabályaihoz elég lett volna átsétálni az egyébként sokat szidalmazott Nemzeti Galériába, megnézni az időszaki kiállítások installációit és a jól „konzervált” műveket szépen rendbe hozott keretekben.

A Kiscelli Múzeumban legalább a Templomtérben rendezett kortárs kiállításokra nem lehet panasz, legfeljebb azt sajnálhatjuk, hogy a jelentőségükhöz mérten elég kevés látogatót vonzanak. És abból a kevésből is úgy jár némelyik, hogy megnézi a korszerűnek nem nevezhető honlapot, látja, hogy 18 óráig nyitva a múzeum, majd fél ötkor elküldi egy mérges portás bácsi.