Előző számunk nagy vihart kavart Robert Capa szerelmeseinek körében, a hullámok átcsaptak a mostani számba is, vaskosra duzzasztva a Reflex-rovatot. A cél persze nem a bálványdöntés és nem is a zseniális magyar fotós-legenda sárbatiprása volt, hanem a hamis mítoszok felfejtése, sőt, még inkább a mítoszképződés folyamatának megértése. Ez pedig bizony azzal jár, hogy egy-egy ügyes kalandorról kiderül, hogy nem volt gáncstalan gavallér, pusztán zseniális fotós, aki halott szerelmének, Gerda Tarónak felvételeit is reciklikálta életművébe. Újabb kiállításkritikánk után mindenki eldöntheti, miért: féltékenységből, önzésből, figyelmességből vagy értékmentésből. A művészettörténet felől nézve mi számít kegyeletsértőnek és mi kegyeletőrőznek? Hasonló, de még kényesebb kérdés a Herzog-ügy. Az örökösök ismét pert indítottak a Magyar Állam és a hazai közgyűjtemények ellen. A fordulat nem meglepő, éppen másfél évvel ezelőtt (Artmagazin 2009/1. 12–20. o.) mondta el lapunknak a nemzetközi restitúciós ipar legmagasabb köreiben forgolódó Konsztantyin Akinsa, hogy a Belvedere elvesztett Klimt-festményei olyan precedenst jelentenek az amerikai jogi praxisban, amit hasonló keresetek cunamija fog követni. A hullám már meg is érkezett, a Herzog-örökösök szintén az idegen állam immunitása alóli kivételekkel akarnak kikényszeríteni világhírű remekműveket a Szépművészeti Múzeumból. Friss példaként a Kasseli Állami Múzeum szolgál, amely visszaszolgáltatta Georg Pencz reneszánsz portréját Herzogék leszármazottainak. A Herzog-örökösök sajtóközleménye a jó példa követésére buzdította a magyar államot is, nem nagyon törődve a történeti apróságokkal. Pedig a restitúció már rég nem fekete-fehér játszma. A leszármazottak se sokáig örültek a Pencz-portrénak, hanem egyből piacra dobták, hatalmasat kaszálva. Nyugat-Európából (pláne az Egyesült Államokból) könnyű dirigálni, hiszen 20. század előtti jóvátétel nincs, így nekik csak egy totalitárius rendszer utáni múzeumi csontvázakat kell eltakarítaniuk. Nálunk viszont egymás sarkát taposták a barna és a vörös műtárgykommandók, a műkincsek „árjásítása” még így sem ment automatikusan, a későbbi államosításuk annál inkább, ráadásul az oroszok még mindig hadizsákmányként ülnek egy jelentős műkincs-adagon. Nehéz per elé nézünk...