Szerkesztői beköszöntő
Címlapunkon az utolsó ítélet harsonáit fújják éppen a piros-fehér és zöld-fehér szárnyú angyalok. A sírok megnyílnak, és... ha minden keresztény dogmának meg szeretne felelni a jelenet, akkor egy Harry Potter-film dementortámadásához hasonló kavarodásnak kellene lennie a képen, hiszen minden egyes léleknek (ami ugye halhatatlan, így a halál pillanatában el is hagyta az adott földi porhüvelyt) vissza kell találnia eredeti lakhelyére, hogy aztán az így életre kelt testek elindulhassanak arrafelé, ahol kiderül: jól jártak-e azzal, hogy kijöhettek, vagy a kedves angyaloknak nem kellett volna annyira sietni a harsonázással. Vannak homályos foltjai a történetnek, például, hogy akik addigra nem haltak még meg, azok mit csinálnak? Rohannak-e kapát, kaszát elhajítva, ruhástul, bűneik alól feloldozást nem nyerve, és akkor egyenesen az ördögök karmai közé, vagy gyorsan kerítenek egy papot?
Mindenesetre nálunk, vagyis a kisszebeni oltár mesterének egyik tábláján a sírokból teljesen ép testek bújnak elő, helyes kis tangákban, és olyan nyugodtak, hogy látszik, biztosak abban: az utolsó ítélet számukra a jó értelemben vett feltámadást fogja jelenteni. Ennek reményében és egy épp most nyíló kiállítást is ajánlva, kívánunk ehhez a számunkhoz jó szórakozást.