E számunk a szürrealizmus és a dada jegyében szerkesztődött (jelentsen ez bármit is). A címlapon rögtön a szürrealizmus egyik előfutárának tekintett Arcimboldo Flora meretrixe.

Flora a növényvilágot megtestesítő mitológiai alak, a meretrix, hát az viszont nagyon szépen fogalmazva a regisztrált prostituált latinul. Véletlennek köszönhető, hogy Arcimboldo csinált egy fedetlen keblű Flora-változatot is, az ötletet sikamlós versek adták, amikben az első Flora festményt összefüggésbe hozták a korabeli Bécs egyik legkapósabb kurtizánjával. Véletlenek összjátéka az is, hogy az 1988-ban bekövetkezett haláláig Brazíliában alkotó Mira Schendel pályája közepén egy barátjától rengeteg rizspapírt kapott, és ez teljesen új úton indította el, aminek része most már a posztumusz világhír is, életmű-kiállítással a Tate Modernben, Portóban és most São Paulóban. Szürreálisnak mondhatjuk azt az összefüggést is, ami egy 1888-as Alma-Tadema-kép szabályos akadémikus kompozícióját felülíró rózsasziromözön és az első világháború brit áldozatainak emléket állító, a Tower falán kiömlő pipacsmező között mutatkozik. Az pedig vicces, ahogy Nagy Károly antik értékeket újraélesztő európai birodalma után arról olvashatunk, hogyan látja a közép-európai államokat egy New Yorkból ránk tekintő művészeti szakember: valami miatt Közép-Európát középkori fejedelemséghez hasonlítja, amiben a magyarok a kézművesek. Ez, művészetről lévén szó, akár dicséretként is értelmezhető. A magyar művészetben fel-felbukkanó, a körülmények abszurditására válaszoló, a rigid helyzetekben egyedül értelmesnek mutatkozó dadaista gesztusokról a Nemzeti Galériában még októberig látható kiállítás egyik kurátorával, Százados Lászlóval beszélgettünk. Szerinte az európai dadát és szürrealizmust áttekintő vendégkiállítás olyan, hogy iskolás csoportoknak kellene özönleniük rá (egyébként özönlenek is a fiatalok, mondjuk nagyobbrészt turisták), de szeptemberben megnézhető még egy olyan kiállítás, amely úgy foglalja össze a kép fogalmának változásait, olyan jól szemléltet alapfogalmakat, hogy minden iskolásnak és minden művészet iránt fogékony felnőttnek látnia kellene, ez pedig a Pannonhalmán rendezett Kép és kereszténység, illetve Ereklye és ikon. Ezekben persze semmi szürreális sincs, hacsak nem tekintjük annak, ha emberi testrészeket fémtokokban őriznek és imádkoznak hozzájuk.