Szerkesztői beköszöntő

Kedves Olvasó, aki szereted az Artmagazint, 100. számunk örömére 64 helyett most 100 oldalnyit ajánlunk belőle figyelmedbe.

Igyekeztünk áttekinteni, mik azok a témák vagy mi az a szemlélet, ami már otthonosnak számít, ami ismerős, még akkor is, ha épp az újdonságokat tárjuk eléd. Hiszen az eddigi 99 számban szinte már monomániásan foglalkoztunk nőkkel, művésznőkkel, közöltük elfeledett alkotók pályáját érintő kutatások eredményeit, próbáltunk rávilágítani olyan tényekre, amelyek a magyar művészek és a nemzetközi színtér kapcsolatát bizonyítják. Nem akartuk elfelejteni, milyen volt a viszonyunk a művészethez, mielőtt kiképeztek volna minket a művészettel hivatalból foglalkozókká, próbáltunk olyan írásokat is közölni, amelyek még tetszést és lelkesedést mutatnak a művek iránt, miközben más írásokban inkább mindenféle összefüggésrendszerbe helyeztük őket, hidegebben vizsgálódva. Rengeteget foglalkoztunk a természet és művészet kapcsolatával, a műfajok között mutatkozó kölcsönhatásokkal, határterületekkel. Persze mindezt leginkább az aktualitások bűvöletében, azt sugalmazva, hogy üdvös dolog olvasni a művekről, kiállításokról, de az igazi élmény az, ha olyasmiről olvasol, amit előtte vagy utána meg is lehet nézni – élőben. Mert a mű az, ami sugároz, miközben persze könnyebb fogni az adást, ha a receptorok Artmagazin-cikkek által élesítettek. Mostani címlapunk is erre utal, hogy reményeink szerint Te, kedves Olvasó olyan tudás birtokába juthatsz, mint az aranykor embere, akiben még megvolt a látás képessége, akinek még megvolt a harmadik szeme, aki még harmóniában élt az őt körülvevő világgal. Mi ebből csak azt a törekvést tudjuk bevállalni, hogy a művek világával tudsz majd általunk harmóniába kerülni. Persze, ha mindez a műgyűjtés és műkereskedelem szempontjaiból is érdekel, úgy is képbe kerülhetsz, hiszen a magyar művészeti színtéren nincs ma aktuálisabb dolog, mint hogy a nyolcvanas évek underground-new wave kultúrája hogyan kezd közkinccsé válni, illetve hogyan kerül egyre inkább a műkereskedelem célkeresztjébe.

És bár mostanra már történeti szempontból is érdekes egy olyan fotó, amely a fiatal Víg Mihályt ábrázolja, ez, amin jógapozícióban, harmadik szemmel, egy különleges módszerrel roncsolt diakép által festőivé változtatva látható, egyszerre hoz elő ősi, ezoterikus összefüggésrendszereket, illetve a magyar nyolcvanas évek semmivel össze nem hasonlítható budapesti underground közegét, a zenéivel együtt. Tiszta new-baudelaire-i életérzést, a legnemesebb fajtából. Biztos minden okkal jön újra divatba – ez a fajta érzékenység is.

Ezzel a képpel indítjuk tehát útjára 100. lapszámunkat, és azzal a reménnyel, hogy mindazok, akiknek az eddigi 100-ért hálásak vagyunk: szerzőink, előfizetőink, együttműködő partnereink, hirdetőink továbbra is velünk maradnak. Még legalább 100-ig!

Topor Tünde