​Laposan, a földhöz tapadva vágtató szarvasok szélfútta faágként lobogó agancskoronával, pegazusból kicsavarodó ivókürt, aranypénzek, cserépedények és bronz kiegészítők. A szkíta kincsek a Nemzeti Múzeumba érkeztek.

A szkíták a Kr. e. 8. században új lovas nomád népként vonták uralmuk alá az eurázsiai sztyeppét. Országuk központja a Kárpátok, a Fekete-tenger és a Kaukázus által határolt terület volt. Nem hoztak létre egységes birodalmat, lazán kapcsolódó törzsek szövetségét alkották. Vagyis nem építettek olyan látványos és monumentális kő emlékműveket, mint a Mediterráneum városban lakó, letelepedett, gazdag kereskedő népei. Mégis kevés – teljesen eltűnt – ókori népcsoportot ismerünk olyan alaposan, mint a szkítákat. Ez elsősorban persze a görögöknek köszönhető, jelesül a történetírás atyjának, Hérodotosznak, aki a Kr. e. 5. században élvezetes leírást készített róluk. A „szitytyák” a magyar nemzeti emlékezetben is kiemelkedő helyet foglalnak el, hiszen Anonymus az őshazát Szkítiával azonosította. Mivel a Duna-deltától a kínai nagy falig az egész sztyeppén hasonló nomád népek nyargalásztak a Kr. e. 8–3. században, a kultúrkincsük között nehéz különbséget tenni. Így a legjobban ismert kelet-európai szkíták után mindegyiket „szkíta típusúként” tartja számon az archeológia. A középkori kódexek is válogatás nélkül neveztek bármilyen pogány lovas népet szkítának, teljesen összezavarva a későbbi kutatást. A magyar őstörténet zavaros nomád gyökereinek szétszálazása azóta is tart. A sztyeppei kultúregység legfontosabb kifejezője a hasonló fegyverzet és lószerszám, valamint az ötvösművészetben az ún. „állatstílus” volt. A hasonló műveltség hasonló emlékei ma már elfedik az etnikai és nyelvi sokszínűséget. Bár egyik vándorló állattartó nép se alkotott az építészetben maradandót, fejedelmeik sírja fölé hatalmas, kurgánnak nevezett sírhalmokat emeltek, tele aranytárgyakkal. (A fémdetektoros modern kincsvadászok legnagyobb örömére.) Ebből a halottkultuszból származik a sztyeppei kultúrák egyetlen múzeumba zárható öröksége. Ugyanis – mint minden lovon száguldozó, de azért fejlett nomád kultúra – a szkíták is az ötvösművészet területén alkottak igazán maradandót, hiszen a szövetek és fafaragványok elrohadtak a harmatos legelőkön, az irodalom pedig semmivé lett valódi írásbeliség nélkül. Így a kurgánokból előkerült ékszer-, ruházat- és fegyverleletek jelentik a kiállítás igazi szenzációját, bár a látogató megismerkedhet a titokzatos ókori nép két kontinenst összekötő kulturális és gazdasági kapcsolataival is. Hála a magyar, német, orosz, román és ukrán múzeumok fantasztikus leletanyagának. 

Magyar Nemzeti Múzeum 2009. március 25. – 2009. május 31