Az absztrakt expresszionizmus története szorosan kapcsolódik New York városához, és azon belül is a Modern Művészeti Múzeumhoz (MOMA).

Az 1929-ben megnyílt intézmény alapító igazgatója, Alfred H. Barr ugyanis a kezdetektől támogatta a legfrissebb művészeti törekvéseket, így már a negyvenes évektől vásárolt a múzeum számára absztrakt expresszionista műveket. Őt csak Peggy Guggenheim legendás Art of This Century galériája előzte meg, ahol elsőként kaptak bemutatkozási lehetőséget az absztrakció későbbi nagyágyúi. Nem elhanyagolható Clement Greenberg kritikus szerepe sem a történetben, aki az absztrakt expresszionizmus elméleti hátterét alapozta meg tanulmányaiban. Ilyen apparátussal a hátuk mögött (látszólag) játszi könnyedséggel kezdhettek bele nagyszabású műveikbe az amerikai absztrakt művészek, megjelenítve mindenekelőtt a szabadságot. A műveket végignézve tanúi lehetünk a folyamatnak, ahogy fokozatosan megszabadultak a valóságreferenciától, mígnem teljesen autonóm jelképekké alakították művészetük kifejezési eszköztárát. Az absztrakt expresszionista kifejezést először a New Yorker egyik kritikusa, Robert Coates használta, 1946-ban, Hans Hofmann Németországban született, de Amerikába emigrált művész színes vásznaira. A terminus néhány éven belül széles körben elterjedt, annak ellenére, hogy képviselői sokszor teljesen más szemléletben alkottak. Franz Kline fekete-fehér színkontrasztjai, Mark Rothko lebegni látszó ló európai művészek munkái és jelenléte színmezői, Arshile Gorky biomorf alakzatai, Barnett Newman transzcendens függőleges csíkjai, Jackson Pollock földön készült csurgatásos képei, Ad Reinhardt elméletekkel megspékelt fekete vásznai és Willem de Kooning figurális absztrakciói igencsak különböznek egymástól. Egyvalami azonban mégis közös bennük: a hatalmas méret.

A MOMA gyűjteményépítési stratégiájának köszönhetően mára a raktáraiban egy több száz absztrakt expresszionista festményből és szoborból álló, egyedülálló gyűjtemény halmozódott fel. Ezekből szelektálva rendezték meg az április végéig látható, eddigi legnagyobb és legátfogóbb, absztrakt expresszionizmust bemutató tárlatot. A kiállítás alcíme (A nagy kép) is a stílus azon jellegzetességét emeli ki, mellyel könnyedén meg lehet különböztetni az amerikaiak műveit az arra adott európai válaszoktól, az art informeltől, a lírai absztrakciótól vagy a tasizmustól. (Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a második világháború miatt Amerikába bevándorló európai művészek munkái és jelenléte nagyban elősegítette az absztrakt expresszionizmus kibontakozását.) A hatvan évnyi távlat jó lehetőséget ad az újraolvasásra. A kiállítás érdeme, hogy a sokat szajkózott neveken túl felsorakoztat olyan művészeket (Norman Lewis, Bradley Walker Tomlin vagy Theodoros Stamos) és olyan műveket, melyek nem kaptak eddig elég publicitást. Pedig nem rontottak el ők semmit, megfelelő koncentráció esetén, sokszor egész falakat betöltő képmezőik előtt állva, ugyanúgy megtörténik a teljes mentális abszorpció.

Museum of Modern Art, New York, 2010. október 3 – 2011. április 25.