TOJÁSFŐZŐ AZ ÉRTÉKTÁRBÓL

Lépold Zsanett

A Bauhaus-évfordulónak hála, most következő cikkünkből kiderül, hogy a lágytojás-evők nyugodtan nézhetnék is, reggelijük mikor éri el a megfelelő állagot...

A 2010. évi, A művészettől az életig – Magyarok a Bauhausban című kiállítás megnyitóját követően a közreműködők között zajló kötetlen beszélgetésen jelen volt Moholy-Nagy László unokaöccse, Nagy Levente is, akit az egybegyűltek arról faggattak, milyen személyes élmé- nyek fűzik bácsikájához. Mivel Moholy- Nagy az időben már leginkább külföldön tartózkodott, a nem túl gyakori találkozások közül azok az alkalmak őrződtek meg számára kedves gyerekkori emlékként, amikor nagybátyja egy furcsa edénykében lágytojást főzött. A felütött tojást sóval és egy-két kolbászkarikával megbolondítva, egy hul- lámos fémpánt segítségével kis, négylábú üvegpohárba zárta. Derékig lobo- gó, forró vízbe eresztve együtt követték a tojás állagának változását, amely aztán ínycsiklandóan és tálalásra készen, pohárkástul került az asztalra. A kis tojásfőző a dizájntörténet egy érdekes epizódjának szereplőjeként, a Moholy-Nagy-életműhöz kötődő sok száz dokumentummal és néhány további üvegtárggyal együtt, az MNB Értéktár Programjának keretében a közelmúltban került letétként a Szépművészeti Múzeum archívumába. Tervezője, Wilhelm Wagenfeld az ipari formatervezés egyik kiválósága, akinek a jénai üveggyár számára tervezett hőálló edényei, illetve azok „leszármazottai” jól ismertek és kedveltek lettek a magyar háztartásokban is. Wilhelm Wagenfeld 1923 és 25 között Moholy-Nagy László növendéke volt a Bauhaus fémműves műhelyében. Ez idő alatt tervezte a ma már ikonikus Bauhaus tárgyként számontartott asz- tali lámpáját, a WA 24-es modellt. Az is- kola Dessauba költözésekor Wagenfeld megvált az intézménytől, és egyéb oktatói és tervezői megbízásai mellett a weimari Staatliche Hochschule für Handwerk und Baukunst fémműhelyének vezetését vette át.

Screenshot 2020 05 27 at 12.24.56

Tojásfőző pohár, tervező: Wilhelm Wagenfeld, 1933, Schott & Genn Jenaer Glasswerk, magántulajdon Fotó: © Soltészné Haranghy Ágnes / HUNGART © 2019

A Weimarhoz közeli városkában, Jénában működő üveggyár alapítója, Otto Schott az 1890-es években a hőálló boroszilikát üveg kifejlesztésével alapozta meg cége sikerét, melyben elsősorban optikai és laboratóriumi üvegeket, hőmérőket, illetve gázlámpákhoz használt üvegbúrákat gyártottak. Az 1910-es évekre azonban az elektromos világítás terjedésével ez utóbbi üzletág vesztett jelentőségéből, és Schott további fejlesztési lehetőségek után nézett. Amerikában ez időben kezdtek elterjedni a Corning Glass Works által gyártott, Pyrex márkanéven forgalmazott, hőálló háztartási üvegneműk, amelyek előállításához egyébként a Schott-tól „lenyúlt” technológiát alkalmazták. Schott egy merész gondolattal és jó sok pénz árán megállapodást kötött a konkurens amerikai céggel a piac felosztásáról, és új termékeket vezetett be a kínálatba: cumisüvegeket, teás szervizeket és az ún. Durax sütőedényeket.

Screenshot 2020 05 27 at 12.26.47

Moholy-Nagy László: Typo-photo – szórólap jénai tárolóedényekkel © Szépművészeti Múzeum és Tojásfőző pohár csomagolása a Termover edénysorozatból, Iparművészeti Múzeum Fotó: © Regős Benedek / HUNGART © 2019

A Bauhaus már az 1920-as években megerősítette kapcsolatát a Schott céggel. Az iskola 1923. évi kiállítása alkalmá- val felépített mintaház, a Haus am Horn konyhájának felszerelési tárgyaiként már felbukkantak a jénai gyár termékei, sőt ők gyártották le Wagenfeld már említett asztali lámpájának üvegbúráit is. Nem sokkal később pedig megszülettek a kerámiaműhely vezetője, Gerhard Marcks első vázlatai az 1928-tól forgalomba hozott Sintrax kávéfőzőhöz. Az igazi áttörést a jénai gyár termékpalettájának kiszélesítésében és dizájnjában azonban a gyár vezetését 1927-től átvevő örökös, Erich Schott és Wagenfeld 1931-es megállapodása hozta. Wagenfeld még abban az évben megtervezte leheletfinom, víztiszta üvegből fújt teás szervizét, amelyet ma már igazi dizájnklasszikusként ismerünk. A továbbiakban azonban leginkább a különböző sütő-főző edények termékfejlesztése foglalkoztatta. A modern otthonokban a személyzet szerepe egyre inkább háttérbe szorult, a konyhák mérete kisebb lett, berendezésüknél a helytakarékos, funkcionális megoldások vezették a tervezőket. A különálló ebédlőket lassan felváltották a „kombinált szobákban” elhelyezett étkezősarkok, amelyek megváltoztatták a tálalási, terítési szokásokat és elvárásokat is. A jénai gyár ezekhez az új igényekhez alkalmazkodva kívánta újraterveztetni háztartási edényeit. Olyan edénycsaládok kidolgozására tö- rekedtek, amelyekben az ételek elkészültüket követően egyből szervírozhatók is, ezzel a mottóval: „a sütőből egyenesen az asztalra”. Wagenfeld 1931 és 37 között különböző méretű és formájú fedeles sütőtálak, tányérok, tárolóedények több szériáját tervezte meg, köztük a mókás kis tojásfőzővel.

Screenshot 2020 05 27 at 12.28.33

Moholy-Nagy László: Reklámlap a jénai üveggyár számára, 1935 k. © Szépművészeti Múzeum és Moholy-Nagy László: Termékismertető brosúra jénai edényekhez © Szépművészeti Múzeum

A cégtulajdonos az új kollekciók népszerűsítésére reklámkampányt kívánt indítani, amelybe Wagenfeld javaslatára annak egykori mesterét, Moholy- Nagy Lászlót is bevonta. Az ekkoriban charlottenburgi stúdiójában műkö- dő Moholy-Nagyot Erich Schott a termékeket bemutató grafikai anyagok készítésére, illetve a cég arculatának modernizálására kérte fel. Moholy- Nagy az edényekre nyomott kompakt kis márkajelzéseken túl fotómontázsainak felhasználásával, szellemes, modern tipográfiával termékismertető prospektusok, szórólapok és egyéb reklámanyagok tucatjait tervezte meg. Együttműködésük még Moholy-Nagy angliai tartózkodásának idejére is átnyúlt – körülbelül 1937-ig követhető. A jól felépített „brandnek” köszönhetően a cég termelését és bevételeit látványos növekedés kísérte, az edénykollekciók nagyon hamar népszerűek lettek a német háztartásokban és exportjuk is dinamikusan bővült. Magyarországon már 1933-tól minden komolyabb konyhafelszerelési üzletben kaphatóak voltak. Különböző háziasszony-egyletek tesztelték a remek, többfunkciós, új termékeket, amelyhez lelkes sajtópropaganda is társult, kiemelve modern, esztétikus megjelenésüket és könnyen tisztíthatóságukat.

Screenshot 2020 05 27 at 12.31.55

Moholy-Nagy László fotója a jénai üveggyár Wagenfeld által tervezett termékeiről, 1935 © Schott GlasMuseum, Jéna

A jénai edény szép lassan fogalommá vált a háziasszonyok számára, és töretlenül őrizte népszerűségét még a 2. világháború utáni „szakadást” követően is. A gyárat ugyanis Németország kettéosztásakor szintén elfelezték: egyik részét az amerikaiak leszerelték és a nyugat-németországi Mainz városába költöztették, ahol meglehetősen viccesen Schott & Gen Jenaer Glass néven üzemelt, míg a maradék, immár államosítva a keleti oldalra eső Jéna városában működött tovább Jenaer Glassként. A Wagenfeld-modelleket mindkét „jénai gyár” rendületlenül gyártotta tovább, mígnem a mainziak 1954-ben Wagenfeld tanítványát, Heinrich Löffelhardtot, a jénaiak 1962-ben Ilse Decho formatervezőt bízták meg az edénycsaládok áttervezésével. Bár mindketten törekedtek új megjelenést adni a termékeknek, valójában egyiküknek sem sikerült igazán kilépni a wagenfeldi formanyelv hagyományaiból. A kis tojásfőző NDK-s változata is pusztán csak egy lábacskát vesztett: míg Wagenfeld modellje négy kicsi lábon támaszkodott, az új kivitel már kicsit gömbölydedebb fenéken, három lábon is megállt. Bár az NDK-ban készült jénaik a magyar háztartásokat is elárasztották, a hazai üvegipar sem akart lemaradni a baráti szocialista ország termékei mögött. Az 1940-es évektől már több üzem képes volt tűzálló üvegek előállítására a jénaival vetekedő minőségben, de a konyhafelszerelések terén az 1970-es évek elejéig várni kellett. Ekkor, a Házgyári Konyhaprogram keretében született meg a Karcagi Üveggyár jóvoltából a Termover edénycsalád. A Somkúti Katalin üvegművész tervei alapján gyártott kollekciót 1975-ben ismertették meg a szélesebb közönséggel az AMFORA kereskedelmi vállalat A magyar üveg és porcelán a háztartásban című bemutatóján. A nyolc különböző űrtartalmú sütő- és tálalóedény között felbukkan a jól ismert wagenfeldi gondolat és forma: a kicsi tojásfőző – immár lábatlanul…

Screenshot 2020 05 27 at 12.39.12

Sütőedény, tervező: Wilhelm Wagenfeld, 1935, Jenaer Glaswerk, magántulajdon Fotó: © Soltészné Haranghy Ágnes / HUNGART © 2019