Változnak az idők. A neves viktoriánus brit festő, Frederic Leighton Lángoló június (Flaming June) című festménye a hatvanas években egy amszterdami galériában porosodott. „Túl régimódi” – mondta róla a műkereskedő a dúsgazdag Puerto Ricó-i mérnöknek, Luis Alberto Ferrének, akinek a szeme megakadt a ragyogó narancsárnyalatokban fürdő képen.

Akkoriban Leighton klasszicizáló harmóniája nem volt divatban, se a görögös női arcél, se a buján gyűrődő, sokat sejtető drapéria, se az ágy fejénél álló, dekadens halálvágyat sugárzó leander, ami az apollói hellén-eszmény felől a dionüszoszi antikvitás felé sodorja a tengerparti ablak előtt összegömbölyödve alvó Vénusz képmását. A Puerto Ricóban nemcsak sikeres üzletemberként, de politikusként és áldozatos filantrópként is számon tartott Ferré rögtön lecsapott a festményre, a szülővárosában alapított múzeumra gondolva. A poncei Művészeti Múzeum ugyanis neki köszönhette születését és több ezer tételes, zömében klasszikus európai műveket tartalmazó gyűjteményét. Az intézmény rangját – és a világ változó ízlését – jelzi, hogy a Lángoló június ma az egyik legnépszerűbb viktoriánus festmény. Világ körüli turnéjának legújabb állomásaként jelenleg a bécsi Belvederében várja rajongóit. Nem egyedül, elkísérte a poncei Művészeti Múzeum 19. századi brit anyagának színe-java. (A karibi intézmény felújítással készül az idén esedékes, 50. évfordulójára – ezért utazhat a kollekció.) 

A kiállítás tematikus szálát a merengő-alvó viktoriá nus nőalakok jelentik: hideglelős romantikus hősnők, borzongató mitikus tragédiák, elhaló kedvesek, lúdbőrös halálszag, nimfák és rózsakoszorúk. Történeti romantika a ködös Albionból. A precíz Edward Burne-Jones például a quattrocento stílusában festette meg az avaloni palotában alvó, mitikus Artúr királyt (épp akkoriban jöttek divatba a középkori lovagregények), sőt még a tárlat címadó Csipkerózsikáját is, ha nem számítjuk a kicsit lazább ecsetkezelést. A preraffaelita testvériség egyik alapítója, Dante Gabriel Rossetti vörös hajú, márványos szépségű női portréi már a századforduló dekadenciáját árasztják magukból. A Puerto Ricó-i múzeum egyik gyöngyszeme Rossetti római özvegyről festett képmása, amin a patrícius asszony (fehér gyászruhában) pengeti rózsákkal díszített hárfáit, férje falba mélyesztett, kő hamvvedre előtt. A sír körül menyasszonyi ezüstöv, rajta vésett felirat az alvilági árnyaknak címezve (Dis manibus). Szerelem és elégia – a klasszikus műveltségű brit festők találkozása a fin de siècle-lel. A Belvedere munkatársai kiegészítették a „karibi” mezőnyt saját gyűjteményük hasonló tónusban készült, 19. század végi festményeivel, Gustav Klimt elegáns polgárlányától öccse, Ernst Klimt butácska Psychéjéig.

Belvedere, Bécs, 2010. június 15 – 2010. október 3.