Mácsai István újra Budapesten

Németh Balázs

Ötödik alkalommal hirdettünk cikkíró open callt, ezúttal az Elmozdul a fal – Mácsai István Kiscellben című kiállítást elemző írásokat vártunk.

A jeligés pályázatokat az Artmagazin szerkesztősége zsűrizte – Topor Tünde, Zelei Bori, Szilágyi Róza Tekla, Cserna Endre és Kergyó Zsófia. Az első helyen Rátkai Zsófia és Tereh Natasa kritikái osztoznak, a szintén megosztott második helyezést pedig Lukács Flórának és Németh Balázsnak ítéltük oda. A nyertes szövegeket egy pusztán a nyelvhelyességre fókuszáló korrektúrát követően publikáljuk az Artmagazin Online felületén.


Mácsai István kiállítása a Kiscelli Múzeumban sikeresen mozgatja meg a kíváncsi városlakókat. A máriacelli fogadalom, a Habsburg-sárga kolostor, a visszabontott templomtornyok, a Schmidt-kastély fényűzése, a világháborús pusztulás, a Kiscelli Múzeum történetének epizódjai felidézik a magyarországi nagy történelem számos sorsfordító fejezetét, a nyugati történelemhez való kapcsolódásait és elakadásait. Bele sem merek gondolni, vajon mi történhet, ha egy nemzetgazdasági szempontból kiemelt, “helyreállítási” program célkeresztjébe kerül ez a hely is. A mindig hűvös, mélysötét romtemplom elemelt tere most sem semleges háttér. Közvetlenül mellette pedig kihagyhatatlan a múzeum várostörténeti állandó kiállítása. A hely élénk párbeszédbe lép az aktuális kiállítással. A Mácsai-alkotások jellemzően maguk is reagálnak a tágabb értelemben vett épített környezetre, a városra, annak változásaira, miközben a művészet nagy történetének sajátos epizódjait idézik. 

Mácsai képei beszédesek: van, hogy egy giccshatárt közelítő vanitas csendéletén, máskor meghökkentő átkötéssel összeillesztett kompozícióján keresztül érthetjük meg jobban a világot. Mácsai északi reneszánszról, chiaroscuróról, függőfolyosók korlátainak tört árnyékarabeszkjeiről mesél, miközben ráismerünk utcáinkra, tereinkre, otthonunkra. Az ízes történeteknek, az anekdotázás csábításának nem tudunk ellenállni. Elképzelem, hogy Esterházy Péter könyvei közül melyiknek lehetne igazán jó Mácsai-borítója: a Hahn-Hahn grófnő pillantása vagy a Harmonia Caelestis szerintem nagyon élne Kiscellben. Esterházy írásai tele vannak régi, aprólékos gonddal átemelt vendégszöveggel, amelyek kiválasztása mögött elképesztő olvasottság, kivételes műveltség tágas horizontja dereng. Az eredeti közegükből kimetszett részletek az új környezetben újabb jelentéssel gazdagodnak, vagy éppen különös távlatot kölcsönöznek, eddig fel nem ismert párhuzamokra hívják fel a figyelmet. A pastiche tiszteleg a megidézett, tiszta forrás előtt, nem torzítja karikatúrává azt. Mácsai István éppen ilyen érzékeny applikálással helyezi hangsúlyosan kortárs, mégis időtlenre komponált képtereibe időutazó, árulkodóan kikacsintó részleteit, szereplőit. Idéz. Van úgy, hogy az idézeten belül is idéz. Ilyenkor a leghétköznapibb írólapon is – amiből egyesek papírrepülőt hajtogatnak, ami néha a járdaszegély koszában végzi röptét – lúdlábak kerülnek macskakörmök közé. Hagyok időt, hogy vizualizáljuk!

Mácsai István: Pesti halál, 1978 olaj, farostlemez, 60 x 100 cm BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár

Mácsai István: Pesti halál, 1978 olaj, farostlemez, 60 x 100 cm BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár

Mácsai neve jól cseng, mindenki hallott róla Budapesten, nem csupán Mácsai János és Pál miatt ismerős. Mácsai István, az édesapjuk is sokak által félig-meddig ismerős festő. Festményei közgyűjteményekben, galériák kínálatában, magánlakásokban is megtalálhatóak. Mégsem csupán a név adja el a kiállítást, hanem B. Nagy Anikó kurátor intellektuálisan magas színvonalú munkával, nagy felelősségérzettel és kivételes szerénységgel hozta létre a kiállítást. A múzeum a kiállítási anyag összeállításához kitárta kapuit, széles körben hirdetett, hátha előkerül néhány, csak kevesek által látható érdekes alkotás. A kurátor az életmű személyes jellegzetességeit emelte ki a válogatással, csoportosítással és a szó szoros értelmében megmozdított fallal. A tér közepén mozgó installáció miatt a képek egymáshoz való viszonya, távolsága, a kitakart és a felfedett részek látványa folyamatosan változik. Devich Botond munkája újfajta megfigyelések lehetőségét teremti meg, így a rácsodálkozás, a felismerés élményét teszi átélhetővé. A kiállítás, vállaltan, egy nagyívű, komplex kutatómunka egyik állomása, ami inkább nyit megvitatásra váró kérdéseket, mutat lehetséges kapcsolódási pontokat, vázol új értelmezési lehetőségeket, de nem célja az összegzés. A kiállítás nagy erénye, hogy felmutatja, Mácsai István alkotóművészként képekben, nem csupán festményekben gondolkozott, ezek létrehozásához pedig többféle eszközt használt: festett, fényképezett, mozgóképet rögzített. Festményein a rögvalóság és a tudatosan komponált tér sajátos keverékét látjuk. Mácsai gondolkodásra késztet: egyszerre dokumentál és stilizál, realizál és fantáziál.

Mácsai vizuális nyelve jellegzetes, felismerjük a helyszíneit, például a feltúrt Pannónia utcát vasárnap délelőtti csendben, a körút kopott álkvádereit, a csorba zománcos falikutakat, a belső udvarok gyanús tócsáinak foltjait, körvonalait. A kelet-európaiság mára elcsépelt toposzai mögött én inkább a konkrét, személyes történeteket érzékelem. Meg a csőtörések és lomtalanítások káoszán, a lépcsőházak visszhangján, a lichthofok félhomályán felülemelkedve a belvárosi tetőtájat. Aztán arra gondolok, hogy Budapesten ma láthatjuk Antonio Canal és Bernardo Bellotto itáliai vedutáit, vagy Estes Richard Rappaport patikáját. Akár útvonaltervet is rajzolhatnék a kiállítás képeit nézve, de rendre kibillent egy-egy váratlanul felbukkanó régi ismerős: Brueghel vadászai, Velasquez infánsnője vagy egy Ingres-odaliszk. Mi ez: montázs, capriccio? Mégis hol vagyunk? Egy hagymázas álomban? Egy színpadi színben? A kiállított képek egy része sokakban biztosan nosztalgiát ébreszt, mások, talán szándékolatlanul, zavarbaejtően aktuálisak (nem lep meg, hogy most is közműfejlesztés zajlik a Pannónia utcában). Érteni véljük a sikertelen pesti zsákmányszerzők elcsigázottságát, a a kapualjbeli szemetes mellett is méltóságteljes testtartással ránk tekintő nemesasszonyt. Karcol a (nagy)macskaköröm a gangra zárt domesztikált oroszlán frusztrációjában: Mácsai szabad szeretett volna lenni, de azt érezte, gúzsba kötik.

A képek százait a képcsarnokhálózatnak, a limitált lehetőségekkel rendelkező, de műalkotások vásárlására nyitott, szélesedő, művelődő, városi középosztály számára készítette. Elnézve a tét nélküli csendéleteket, korabeli szobabelsőket, kedves portrékat, még ezek a sematikus önismétlés veszélyét hordozó képek is érthetőnek tűnnek a többszólamú életmű tágabb kontextusának ismeretében. Az alkotások másik szegmense autonóm programmal készült. Mácsai ezekre a képeire idioszinkratikus részleteket komponált, mintegy a nagy európai művészettörténet kontinuitásának hírnökeit, eltévedt tanúit, gyanútlan mellékszereplőit. Egyértelműen kiolvasható Mácsai szabadság és kapcsolódás iránti vágya a művészetnek a hivatalos magyarországi köröknél tágasabb, nemzetközi világához. Ez élesen szemben áll az egzisztenciális szempontú, lényegében termelésre kényszerítő realitással.

Sokfélék a képek, és sokféle a közönség is. Van, akinek az tetszik, hogy újra lát a városból egy már-már elfeledett képet. Másnak a színek és szürkék gazdagsága hozza elő a sokrétegű 20. századi félmúlt egy-egy epizódját. Akad, aki a jelenlegi társadalmi kérdéseket, például a köztereink hétköznapi tragédiáit látja érzékenyebben, eszünkbe juthat, hogy az idei enyhe tél ellenére rendkívüli sokan hunytak el kihűlés miatt. Más a privát történelmének, a szülei, nagyszülei ifjúkori történeteinek lehet értőbb, tudatosabb befogadója egy-egy kép láttán. A digitális kultúra korában azoknak, akiknek a képalkotás az önkifejezés alapvető eszköze, Mácsai társításai, kivágásai lehetnek inspirálóak. A közönség láthatóan élénken reagál az újra divatba jött pop-art és a hiperrealista jellegű képekre. Ottjártamkor fiatalok fényképezték izgatottan a képei és a mögülük előbukkanó téglafal részleteit. Mácsai képei Kiscellben otthon érzik magukat, akárcsak a körülöttük kavargó, színes pulóverekbe öltözött, élénken vitatkozó, fesztelenül diskuráló közönségük. Elégedett lenne Mácsai, ha látná, ma is mennyi embert érdekelnek, szórakoztatnak, gondolkodtatnak el képei.

mácsai2-1.jpg
Mácsai István spektákuluma

Ötödik alkalommal hirdettünk cikkíró open callt, ezúttal az Elmozdul a fal – Mácsai István Kiscellben című kiállítást elemző írásokat vártunk.

lány fekete kucsmában.jpg
Nem elég, hogy szép

Ötödik alkalommal hirdettünk cikkíró open callt, ezúttal az Elmozdul a fal – Mácsai István Kiscellben című kiállítást elemző írásokat vártunk.

kiscelkover4.jpg
Nikotex harmónia

Ötödik alkalommal hirdettünk cikkíró open callt, ezúttal az Elmozdul a fal – Mácsai István Kiscellben című kiállítást elemző írásokat vártunk.