Érdekes együttállás, hogy Pacsika Rudolf kiállítását pont azon kusza geopolitikai, történelmi és gazdasági jelenségek miatt zárták be idő előtt önkormányzati döntés alapján idén november elsején, mint amelyeket egyébként posztkoncept műveiben is rendre kijátszik egymás ellen. A kultúra akár egymástól távol eső elemeit forgatja össze és mémesíti, hálózatosítja közéleti, filozófiai és kommunikációelméleti síkokon, miközben intellektualitása nem válik elitistává vagy megfejthetetlenné.

A szentendrei Képtelenség című „szűkített” Pacsika Rudolf-retrospektíven átfogó képet kapunk az alkotó technikákat és médiumokat átívelő gondolkodásmódjáról és művészeti praxisáról, a humoros munkáktól a politikai vagy akár ismeretelméleti állásfoglalásnak is beillő műalkotásokig. A Színház című 2005-ös rajz – amely az RTL-felirattal a homlokzatán működő Nemzeti Színházat ábrázolja – még Jordán Tamás igazgatósága alatt készült, de egyszerűségében is váteszi látomás: nemcsak az Alföldi Róbert-korszakról, hanem a magyar kultúrában végbement/végbemenő nemzeti kapitalista változások mibenlétéről is. A 2004-es Összeesküvés generátor ugyanolyan aktuális, mint valaha, az elmúlt közel húsz évben nem sok mindenben változtak a xenofób háttérhatalmi víziók. Talán a tárlat legszájbarágósabb képe a Nyugat–Kelet című akvarell, amelyen a szerzetesek egy homokmandalát szívnak fel az orrukba szent kokainként, viszont jól ellenpontozza, lazítja a kiállítás absztraktabb vagy meglepőbb képzettársításait, nem beszélve a Két geci beszélget című képről, ami a konceptuális közegbe visz kellemes punkságot Semjén Zsolt éneklő portréjától csupán egy méterre.

Ilyen meglepő és absztrakt példa a kiállítás legszuggesztívebb alkotása: a hegesztett vaslánc szobor (Cím nélkül, 2001). Bár a derékszögben megdermedt felfelé kúszó lánc szemei gyakorlatilag bármilyen lineáris rendszer modelljeként tudnak szolgálni, és így a szobor minimalizmusa inkább üresnek is tűnhetne, mint rejtélyesnek – nyugtalanító, az összedőlés bármikori lehetőségét sugalló és ipari jellege miatt mégis rendkívül komplex, sokrétű kulcsművet láthatunk. Önmagában a lánc nemcsak a lezártságok és elfojtások, hanem az összekapcsolások motívumaként is tud működni, monumentumszerűsége miatt kifejezetten olyan érzésünk lehet, mintha mitologikus világszintek között jönne létre kötés, amit csak a kelet-közép-európaiság (vagy közép-kelet-európaiság, esetleg félperifériás lét – ahonnan vizsgáljuk) átható, izzó jelenléte zavar meg: mindenképp két világ között állunk egy lehetetlen szituációban. Csupán nehéz eldönteni, hogy a létezés milyen síkján fogjuk fel ezt az esetiséget. Ez egyébként az egész tárlat (és ilyen módon az egész életmű) visszatérő kérdése is (lásd a fentebb röviden bemutatott alkotásokat), viszont ez a mindent leuraló köztesség a totemoszlopként fölénk magasodó, indusztriális lánc tekintélyt parancsoló aurájában válik igazán jelentőségteljessé. Mintha a Vasfüggyöny egy még álló rozsdás szála elevenedve meg és figyelmeztetne minket a páneurópai piknik naivitására, valamint a történelmi beidegződések és megkötöttségek súlyára, tartósságára és rendkívül komótos bomlására. Még egy ilyen feltűnés nélküli és még olyan egyszerűen megformált, szinte vázlatszerű tárgyban is megvalósul az alkotóra jellemző energikus abszurditás, a gondolati, asszociációs láncolatokból pedig a mitikustól a történelmin át a lélektaniig terjedő értelmezéskollázs jön létre.

Pacsika Rudolf DLA-disszertációját is LÁNCOLATOK. Barkácsolt asszociációs hidak episztémék között¹ címmel írta 2016-ban, és a láncmotívum még egyszer visszatér a kiállításon! Az Extending innovation (Az innováció kiterjesztése) 2005-ös falétra szobor bal oldala faragódik ismét összekapcsolódó láncszemekké, visszautalva a felfelé és lefelé irányuló mozgások kötöttségeire: „valahol él egy testvérünk, egy ijesztő, borzadályt keltő ember: saját, megtestesült, a vér kötelékével hozzánk láncolt alteregónk; aki mindazt birtokolja, és gonosz szándékkal felhalmozza, amit mi a legszívesebben szőnyeg alá sepernénk.”²

Pacsika Rudolf: Képtelenség, MűvészetMalom, Szentendre, 2022. szeptember 30. – november 1.
Kurátor: Prosek Zoltán

^{1  http://doktori.mke.hu/sites/de...
2 Carl Gustave Jung: Bevezetés a tudattalan pszichológiájába, Budapest, Európa Könyvkiadó, 2003}