Vajon a rendszerváltás és annak valódi jelentése közös nevezőre hozható az eufória érzésével? A Capa Központ Eufória? Rendszerváltás-történetek Magyarországról című tárlata (többek között) erre keresi a választ.

Kevés olyan kiállítással találkozni manapság, ahol a befogadás minőségét befolyásolni tudja a születési évszám. Attól függően, hogy a látógató 1989 előtt vagy után született, három perspektívából szemlélheti a „rendszerváltás-tárlatot”: tekintheti emlékeknek a felbukkanó fotókat, életképeket, emlékezhet a 30 évvel ezelőtti híradásokra, eseményekre; tekintheti ismerősnek a falra függesztett képeket, mintha homályosan derengene valami a gyermekkorából; megtekintheti teljes rácsodálkozással: azon töprengve, hogy eddig miért volt mindez ismeretlen számára.

Ám az ismeretlen szó nem is megfelelő, hiszen a „kollektív tudatnak” köszönhetően még azoknak is van tudomásuk a rendszerváltás vázlatos tényeiről, akik meggyőződéssel állították, hogy A szabadság lelkének szobra photoshop. Problémásnak tűnik a megfelelő szavak használata a Mucsi Emese kurátori tevékenységének köszönhető kiállítás jellemzésekor, jobban mondva problémásnak tűnik a rendszerváltás személyes aspektusáról érdemben helytálló tényeket kijelenteni. Éppen ezért olyan örvendetes, hogy a kiállítótérben a fotók kiegészítéseként sok száz és ezer szó próbálja meg átadni a szemlélődőknek azokat a szavakat, mondatokat, történeteket, amelyek szorosan hozzátartoztak és tartoznak mind a mai napig az eseményekhez.

Lehetetlen kiválasztani egyetlen alkotást az első szekció köztéri eseményeket bemutató válogatásából, mert Göncz Árpád duplavéje ugyanolyan jelentős, mint Marx Károly háttérbe szorítása vagy a köztéri szobor ledöntésének dokumentációja. A második szekció, a „rendszerváltás krónikásainak” munkáival igyekszik tovább tágítani a konkrét eseményeken túli időszakos korképet, s míg például Kodolányi Sebestyén fotói valamifajta életérzést közvetítenek, addig kontrasztként Horváth M. Judit és Stalter György a cigányság, a szegénység és a vidéki élet problémáinak dokumentációjával egészítik ki a korszakról alkotható összképet. Különös, hogy a harmadik szekció „underground” részlete az, amelyben az 1989 után született látogatók is könnyűszerrel ismerős elemekkel találkozhatnak, és még különösebb, hogy az egyébként is igen tartalmas tárlat kap egy kiállítást a kiállításban a Magyarország a tiéd lehet! című projekt megismertetésével és újrafelállításával.

Emlékdarabok, homályos emlékfoszlányok, egy ismeretlen mozaik alkotóelemei – mindezeket jelenthetik a Capa Központ kiállítóterébe költöztetett fotók és írásos kísérőik. Hogy mindez eufóriát adhat-e a látogatónak, az sok tényező függvénye, mint ahogy a különböző beszámolók is felemás érzéssel viseltettek a történések iránt. De ami talán mégis a legmeghatározóbb, az annak ténye, hogy ez a kiállítás nem egyetlen kép vagy szó, hanem maga a jelentés, amellyel a rendszerváltás sokak számára üres terminusa feltöltődik.

Eufória? Rendszerváltás-történetek Magyarországról
2020. február 23-ig
Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

A zárónapon 15 órától Topor Tünde és Winkler Nóra szubjektív tárlatvezetését 17 órától Andrej Ujică Out of the Present című dokumentumfilmjének vetítése követi.