HETI POP – Eltűnt műtárgyak nyomában, adományok a Notre-Dame részére és friss budapesti kirakat programok

Új applikációt hozott létre az Interpol, a felületen pedig azonnal bejelenthetjük az eltűnt és ellopott műtárgyakat. Sőt, a frissen felkerülő alkotások mellett egy folyamatosan frissülő, jelenleg ötvenezer eltűnt műtárgyat jegyző adatbázisban nézelődhetünk, reménykedve abban, hogy hasznos információt birtokolunk hollétükről. Sőt, az alkalmazás akkor is segítségünkre lehet, hogyha gyanús eredetű vagy gyanús helyszínen felbukkanó műtárggyal találkozunk. Az applikációban látható adatbázis folyamatosan frissül, mindig tükrözve az Interpol által jegyzett eltűnt műtárgyak teljes listáját. Az applikáció itt vagy itt tölthető le.

Img 5640 400x796

A szóban forgó applikáció

Most többek között az épület szobrainak szponzorálásával segíthetjük a Notre-Dame újjáépítését. A 2019-es tűzvész óta sokan fogtak össze annak érdekében, hogy a párizsi katedrális visszanyerhesse eredeti formáját – most újabb kezdeményezés indult a cél érdekében (miután megszületett a döntés arról, hogy az épületet valójában a tűzvész előtti állapotára tervezik helyreállítani). A múlt hónapban indított interaktív oldal látogatói izgalmas adományozási lehetőségek közül választhatnak – kivételes lehetőségként egyenesen kiválaszthatják, hogy melyik a tűz során megrongálódott műtárgy helyreállítását támogatják. Az opciók között ott van például a Corson névre hallgató pelikán is, amely egyike az Eugène Viollet-le-Duc francia építész által tervezett, 19. századi ötvennégy kőgroteszknek. Az oldal célja, hogy tízezer dollárnyi adományt gyűjtsön össze, de a vállalkozó kedvűek már akár egy dolláros adománnyal is hozzájárulhatnak az épület és a benne találhatő műtárgyak restaurálásához. A támogatásokat gyűjtő oldal itt érhető el.

G6

Corson, forrás: restorenotredame.org

Június 4. és 6. között rendezik meg először Budapesten a kirakART kortárs előadó-művészeti hétvégét öt független befogadóhely – a Bethlen Téri Színház, a Jurányi Inkubátorház, a Szkéné Színház, a MU Színház és az ötletgazda, azaz a Trafó Kortárs Művészetek Háza – közös szervezésében. A város elhagyatott kirakatai mellett kávézók és színházak üvegablakai élednek újjá művekkel, művészekkel, akciókkal. Három napra díszletté változik a város: harminc helyszínen több mint negyven alkotócsoport várja az érdeklődőket változatos programokkal. Bár a járványhelyzet miatti korlátozások enyhülésével az újranyitás izgalmában élünk, Budapest legtöbb színháza erre az évadra már nem nyit ki. A független befogadóhelyek ezért úgy döntöttek, hogy a hosszú hónapokra „vitrinbe zárt” művészetet kiviszik az utcára, és biztonságos körülmények között, mégis egyedi módon teremtik meg a lehetőséget a művészek és a közönség várva várt találkozására. A szervezők arra hívják az érdeklődőket, hogy az egymásra és a művészetre való (újra)nyitás jegyében látogassanak el minél több helyszínre. A kezdeményezés teljes programja ezen a linken böngészhető.

Nagyfruzsina dress code webcam fashion 01

Nagy Fruzsina: dress code – Webcam Fashion

Forrás: hyperallergic.comhyperallergic.com

full_006054.png
HETI POP – A Prado és a Guggenheim születésnapja, pamutfonalból készült agy és wellnessközpont-installáció

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

 

full_006345.png
HETI POP – Rekordot döntő Jeff Koons, digitális kijelzős LV táskák és vért takarító kortárs robot

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

 

full_005780.png
HETI POP – Milánói nyomtatófarm, elásott repülők és Wes Anderson inspirálta bár

Az Artmagazin Online felületén ezentúl hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.