HETI POP – Megnyílt az új Norwegian National Museum, új vezetőt kapott a Liget Galéria, kihirdették ki nyerte idén a Strabag nemzetközi művészeti díját

Megnyílt az oslói National Museum of Art, Architecture and Design, amelynek komplexuma az Oslo-fjord szélén, a kompkikötők mellett és a híres oslói városházával szemben, a két régi vasútállomás épülete között – amelyek közül az egyik épp a Nobel Peace Centernek ad otthont – található. A hosszúkás és alacsony épület a skandináv országok legnagyobb múzeuma, nagyobb alapterülettel, mint a Rijksmuseum. De szükség is van ekkora épületre, hiszen a múzeum több norvég művészeti és formatervezési intézmény egyesüléséből jött létre. Az említett intézmények egyike a régi, 1842-ben alapított National Gallery volt – ez az a múzeum, ami a norvég festészet páratlan gyűjteményének adott otthont, így Edvard Munch Sikoly című festményének is. A másik három, egységbe olvadó múzeum kortárs művészettel, építészettel, művészettel és iparművészettel foglalkozik, illetve egy országos turnézó kiállításokat létrehozó ügynökség is csatlakozott az összefogáshoz. Az összeolvadás eredményeképp született új intézmény fókusza szokatlanul széleskörű – közel száz termében sok mindennel találkozhat a látogató az antik szobroktól és Ming-vázáktól a kortárs művészetig. A dizájn kiállításon olyan hétköznapi tárgyak szerepelnek, mint a legtöbb norvég otthonában, eközben a divattal foglalkozó termekben Norvégia királynőinek koronázási ruhái vannak kiállítva. Az új intézménynek otthont adó épület kevésbé nyilvánvaló előnye a színfalak mögött rejlik. A városközponti múzeumoktól szokatlan módon a gyűjtemény négyszázezer tárgyának nagy részét itt őrzik, emellett irodák, restaurátor műhelyek és fotóstúdiók is üzemelnek az épületben. 

Norwegian copy

Fotó: Iwan Baan / National Museum

Lighthall copy

Az intézmény egyik, Light Hall névre hallgató kiállítótere, fotó: Iwan Baan / National Museum

Június elsejétõl Dobokay Máté vezetésével és az acb Galéria szakmai támogatásával folytatja működését a Liget Galéria. Várnagy Tibor 39 év után búcsúzik a Liget Galéria vezetõi pozíciójától. "Néhány éve foglalkoztat a gondolat, hogyan és mikor kellene abbahagynom, és átadnom a munkakörömet valaki másnak. Miközben azt se gondoltam volna – évtizedeken át – hogy én a Liget Galéria vezetőjeként fogok nyugdíjba menni. Vagy – ha úgy jobban tetszik – ilyen szempontból sose gondolkodtam a jövőmről. Az, hogy időközben elértem a nyugdíjkorhatárt, másodlagos szempont is lehetne, ha közben nem kell szembenéznem azzal, hogy öregszem. Létezik ennek jó oldala is, mindenek előtt az, hogy a gyermekeink közben felnőttek, méghozzá úgy, hogy ők már sokkal felkészültebben, tájékozottabban kezdhették el a pályájukat, mint a mi. Melyik szülő, s melyik velem egyidős kolléga ne örülne ennek? Másrészt az öregedés azt is jelenti, hogy bizonyos értelemben „elfárad” az ember. Erdély Miklós ezt úgy formulázta Ásványgyapot című poémájában: «Régen volt, mikor utoljára valamit először csináltam életemben»." 

Új és régi igazgató

Dobokay Máté és Várnagy Tibor

2022-ben Andreas Werner nyerte a STRABAG Artaward International fődíját. A díj az egyik legfontosabb, magán tőkéből alapított képzőművészeti elismerés Ausztriában. A meghívott nemzetközi zsűri évente egy fődíjat és négy elismerést oszt ki, összesen harmincötezer euró értékben. A STRABAG pályázatára idén Lengyelországból, Szlovákiából, Csehországból, Magyarországról és Ausztriából lehetett jelentkezni. A díj történetében most először egy teljesen a rajz médiuma iránt elkötelezett művész kapta a fődíjat az 1984-ben született Andreas Werner személyében. A fődíj melletti négy elismerést Bernáth Dániel, Ezer Ákos, a lengyel Marcin Jasik és az osztrák Georg Pinteritsch kapták. 

Werner andreas they are driven by voices and dreams ii 2021 graphit und bleistift auf papier 162x98cm c galerie krinzinger peter hoiß

Werner Andreas: They are driven by voices and dreams II, 2021, grafit, ceruza, papír, 162x98cm, © Galerie Krinzinger

Forrás: theartnewspaper.com

full_002555.jpg
Magyar Strabag-díjas

A Strabag Festészeti Díj, azaz a nagyvállalati mecenatúra egyik legsikeresebb rendszerváltás utáni története négy évvel ezelőtt – sokak bánatára – véget ért. A bécsi székhelyű építési vállalat átalakította műpártolási gyakorlatát.

Andrea-Fajgerne-Dudas-Picaboo.-2021-oil-on-canvas-150x120cm.jpg
Megvan a Strabag Artaward shortlistje

A továbbjutó művészek listáját a pályázat honlapján tették közzé.

Award Ceremony_c_EvaKelety.jpg
Ismét kiírták a STRABAG Artaward International pályázatát

Az Ausztriában 1994 óta, nemzetközileg pedig 2009 óta kiosztott rangos díjon a 40 évesnél fiatalabb, a festészet vagy a grafikai területén tevékenykedő művészek munkáját ismerik el.

Award Ceremony_c_EvaKelety -1-.jpg
MEGVAN AZ IDEI STRABAG ARTAWARD SHORTLISTJE

A továbbjutó művészek listáját idén is a pályázat honlapján tették közzé.