HETI POP – Új templom, mesterséges intelligencia és Beethoven, David Bowie

Új római templomot fedeztek fel az ókori föníciai Türosz városában, Libanon partjainál. A feltárást, amely a hatalmas emlék megismerésére összpontosít María Eugenia Aubet, Ali Badawi és Francisco J. Núñez vezették. A munka során az építkezés két fázisát azonosították – az első i.e. 31-től nagyjából 193-ig tartott, a második pedig a késő római korban, 284-476 között zajlott. A templom egy olyan területen található, amelyet görög és föníciai szent területként írnak le. A kutatók úgy vélik, hogy sok kultusszal kapcsolatos szertartást és istentiszteleti tevékenységet végeztek itt. A téglalap alakú épület kelet-nyugati tájolású, előcsarnokát két oszlop szegélyezi, a másik oldalon pedig egy dobogó vagy emelvény található. A templom falai eredetileg homokkőtömbökből álltak, és az épület mészkőből és homokkőből készült emelvényen állt.

Temple3 741x486

Forrás: heritagedaily.com

Mesterséges intelligencia bevonásával fejezték be Beethoven X., befejezetlen szimfóniaként elhíresült alkotását, amelyet októberben mutatnak be a németországi Bonnban. A Deutsche Telekom kezdeményezésére megvalósult nemzetközi projektben a mesterséges intelligencia több mint kétmillió hangjegyet komponált a zeneszerző stílusában, majd nemzetközi szakértők segítségével hétszázharminc nap alatt készült el és vált elérhetővé a nagyvilág számára az eddig csupán vázlatokban létező zenemű. Beethoven életének utolsó éveiben egy újabb zenemű írásába kezdett. Befejezni azonban már nem volt lehetősége, csupán a vázlatokig jutott. A zeneszerző születésének 250. évfordulója apropóján a Telekom ösztönzésére nemzetközi tudósokból, zeneszerzőkből, zenetörténészekből és technológiai szakemberekből álló csoport úgy döntött, hogy tesz egy próbát, és mesterséges intelligencia bevonásával a meglévő dallamkezdeményekből befejezi a darabot. Az ember és a mesterséges intelligencia közös munkájának eredményeként megszületett szimfóniát idén októberben mutatják be a németországi Bonnban, Beethoven szülővárosában.

Beethoven

Beethoven, forrás: independent.co.uk

Újabb kiadványokkal, köztük egy eddig kiadatlan anyag hivatalos megjelenésével bővül a David Bowie életművét feldolgozó sorozat. A Warner Music a Bowie-életmű átfogó feldolgozását célzó széria ötödik darabjaként jelenteti meg novemberben a Brilliant Adventure című dobozt, amely a 1992-től 2001-ig terjedő időszakra fókuszáló monstre, tizenegy CD-t/tizennyolc LP-t tartalmazó kiadvány. box legnagyobb érdeklődéssel várt eleme a Toy című anyag. Ezt a lemezt Bowie 2001-ben rögzítette, de az anyagot végül nem adták ki, igaz, 2011-ben nem hivatalosan megjelent egy verziója az interneten. Bowie régebbi dalai újragondolt változatait és új számokat egyaránt szánt a Toy-ra, ám akkori kiadója, a Virgin nem volt elragadtatva az anyagtól. Az énekes-dalszerző ezért inkább egy másik projekt felé fordult, amely a Heathen című 2002-es lemezben teljesedett ki. Korábbi Artmagazin-lapszámunk, amelynek címlapján David Bowie szerepelt, ezen a linken böngészhető.

R 9494758 1481557726 6900.jpeg

Forrás: 

https://www.artnews.com/art-news/news/roman-temple-discovered-in-ancient-phoenician-city-tyre-1234605517/

MTI