Fabényi Julia marad a Ludwig igazgatója

Fabényi Juliát bízza meg a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum igazgatói teendőinek ellátásával június 1-jétől újabb három évre az emberi erőforrások minisztere.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a múzeum igazgatói álláshelyének betöltésére február 23-án írt ki pályázatot, amelyre egy érvényes pályázat érkezett. Meghallgatását követően a jelenlegi igazgató nyerte el a Ludwig Múzeum vezetői megbízását. Fabényi Julia pályázatában legfontosabb céljainak az eddig elért eredmények és újító jellegű kezdeményezések folytatását, valamint a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum hazai és nemzetközi pozícióinak erősítését határozta meg. Fabényi Julia A kultúra gyarapít! címmel az Országházban február végén megrendezett szakmai konferencián felidézte, hogy az általa vezetett intézmény egy 17 tagú nemzetközi hálózat részeként jött létre Budapesten, és ma is szoros kapcsolatokat ápol a bécsi, kölni, koblenzi és oberhauseni Ludwig filiálékkal. Mint emlékeztetett, a budapesti Ludwig Múzeum kigondolt, konzekvensen épített kollekcióval indult, így erre tudja alapítani saját gyűjteményezését is, közép-európai fókusszal. A régió kortárs művészete a kiállítási programban is kiemelt figyelmet élvez, így az elmúlt években a múzeumban tárlata volt többek között Ciprian Muresannak, a szentpétervári újakademizmusnak, Albánia és Koszovó kortárs szcénájának, a wroclawi avantgárdnak, jelenleg pedig a kortárs ukrán képzőművészetet bemutató kiállítással várják a közönséget. A Ludwig Múzeum szervezi a Velencei Biennálé magyar pavilonjának kiállítását is, amely idén a Szabadság híd - Új horizontok a városban című projektet mutatja be a májusban nyíló olaszországi mustrán. Fabényi Julia igazgatói megbízása 2021. május 31-ig szól.

 

full_000456.jpg
Zsákmányművek – A nagy orosz művészeti krimi – Interjú Konsztantyin Akinsával, az elkonfiskált műkincsek orosz-amerikai kutatójával

Csütörtökön nyílt a Ludwig Múzeum Permanens forradalom. Mai ukrán képzőművészet című csoportos kiállítása, az ukrán kortárs szcéna első nagyszabású magyarországi bemutatkozása. Az Artmagazin 2009-ben interjúzott Konsztantyin Akinsával, a hadizsákmányművekkel és az orosz avantgárddal foglalkozó művészettörténésszel, a kiállítás egyik kurátorával – most ezt az interjút elevenítjük fel archívumunkból.

 

 

 

full_005294.jpg
Szerelmeslevelek a közönségnek

Artmagazin videointerjú Gilberttel és George-dzsal a Ludwig Múzeumban rendezett Bűnbak képek Budapestnek című kiállításuk apropóján.

full_005455.jpg
A BÁLNA, AMELY TENGERALATTJÁRÓ VOLT

A bálna, amely tengeralattjáró volt. Kortárs pozíciók Albániából és Koszovóból című időszaki kiállítás katalógusa az albán és a koszovói művészet fejlődéséről ad átfogó képet a két állam történelmi múltjának bemutatásával Fabényi Julia múzeumigazgató kurátori bevezetője, valamint Gëzim Qëndro, Shkelzen Maliqi műkritikusok és Sezgin Boynik művészetteoretikus tanulmányai révén.