Sugár János: PST könyvbemutató és az œuvre című munka kiállítása

Sugár János public art tevékenységét bemutató könyv története 2006-ra, illetve annál korábbra, 1993-ra, a Sztriptíz című munkájához nyúlik vissza. A Városház utca egyik épületén, a nyolcvanas évekből származó „Sztriptíz” graffiti bronzba öntésének terve először a Polifónia: A társadalmi kontextus mint médium a kortárs magyar képzőművészetben című kiállításra készült, majd a kivitelezés hiányában, 2006-ban a tranzit.hu Meg nem valósult művek című felhívásának nyertes pályaműve lett, azonban az újbóli sikertelen engedélyeztetési tárgyalások miatt, a kétezres években is kudarccal zárult a terv megvalósítása. Ezek után született meg a könyv ötlete, amely Sugár Jánosnak azon a műveit és projektjeit gyűjti össze, amelyek – a Sztriptízhez hasonlóan – elsősorban nem a művészeti közeg, hanem a városi, köztéri nyilvánosság számára készültek. A tranzit.hu gondozásában megjelent PST (Public – Street – Tactical) Sugár János public art tevékenysége című magyar-angol nyelvű kiadvány egyszerre kívánja elhelyezni Sugár János public art gyakorlatát egy nemzetközi keretrendszerben, a hazai sajátságokat is szem előtt tartva, valamint sorra venni a PST gyűjtőfogalma köré sorolható műveit, újraértelmezve, olyan, a nyolcvanas években készült munkáit is, mint a Gyorskultúra (1984–1988) vagy a Perzsa séta (1985).

Sugár János : Oeuvre, Stúdió Galéria, 1986

A könyvbemutató alkalmával a tranzit.hu-ban Sugár János œuvre című, nem public art munkája is kiállításra kerül, amelynek története szintén több évtizedre és fordulópontra tekint vissza. Sugár először 1986-ban mutatta be az œuvre-t a Stúdió Galériában, amely akkor a hivatalos, felülről szervezett művészeti élet – ám mégis fiatal képzőművészeket tömörítő – intézménye volt. Sugár, aki ekkor az ún. második nyilvánosságban alkotott, a Stúdió Galériában felkínált egyéni kiállítás lehetőségét megragadva, egy szándékosan, a(z akkori) jelen értelmezhetőségi keretrendszerétől eltérő kiállítás létrehozását tűzte ki célul. Pontosabban egy olyan művet akart létrehozni 1986-ban, a jelenben/a jelenről, amely a jövő szempontjából már múltként hat: egy már eleve létező evidenciát. Ezért is lett a jövőből visszatekintő œuvre (életmű) az akkori fiatal alkotó kiállításának címe. A múlt-jelen-jövő dimenzióinak, illetve a műalkotás aktuális és változó kontextusainak tesztelésére Sugár már 1986-ban elhatározta, hogy tízévente újra és újra bemutatja az œuvre-t. 1996-ban és 2006-ban a Stúdió Galériában állította ki, most, eddigi legteljesebb rekonstrukciójában a művész public art munkáit összefoglaló 2016-os PST könyv megjelenésének apropóján a tranzit.hu-ban lesz látható március 18-ig.

 

PST (Public – Street – Tactical) Sugár János public art tevékenysége 
Magyar-angol nyelvű kiadvány 
Szerzők: Hegyi Dóra, Hornyik Sándor, Sugár János, Szakács Eszter, Tarczali Andrea 
Szerkesztő: Szakács Eszter 
Fordító: Laki Júlia, Szakács Eszter 
Nyelvi ellenőrzés és szöveggondozás: Shawn Bodden, Erőss Nikolett, Szakács Eszter 
Kiadó: tranzit.hu, Budapest 
Grafikai terv: Miklós Szilárd 
Év: 2016 
Oldalszám: 135

Az œuvre megtekinthető: 2017. március 18-ig, bejelentkezés alapján az [email protected] címen