84 éves korában elhunyt Christo
Christo, aki partnerével Jeanne-Claude-dal azon dolgozott, hogy megváltoztassa az emberek ikonikus helyszínekről és épületekről kialakult véleményét és benyomásait, természetes körülmények között május 31-én hunyt el.
Halála előtt éppen egy hosszú idők óta tervezett párizsi nagy projektjén dolgozott – a Diadalív becsomagolásán –, amelynek ötlete először 1962-ben merült fel a művészpárosban. A projekt megvalósítását 2021 szeptemberére tervezték – és ez a művész halála ellenére is meg fog valósulni. (A köztéri intervenció eredetileg idén történt volna meg, azonban a koronavírus miatt elhalasztották.)
Christo partnere, Jean-Claude 2009-ben hunyt el, azonban életük jelentős részében együtt alkottak, az elmúlt ötven évben rengeteg ikonikus kültéri alkotást hoztak létre közösen. Épületeket csomagoltak be: többek között a párizsi Pont Neuf-öt, a Miamiban található Boscayne Bay szigeteit és a berlini Reichstagot is. Az ehhez hasonló köztéri alkotásokhoz szükséges engedélyek megszerzéséhez vezető út kihívásokkal tarkított és szinte végtelen útvesztőnek tűnhet – a művészpáros azonban a munkák előkészületeit is az alkotások szerves részének tekintették.
Christo sokszor úgy nyilatkozott alkotásairól, mintha azok funkciótlanok és hasztalanok lennének, több esetben csak szépségüket emelte ki. Ennek ellenére például a New Yorkban megvalósult The Gates (A kapuk) nevet viselő installáció több mint 80 millió dolláros bevételt generált a turizmus ágazatában.
Christo Vladimirov Javacheff 1935. június 13-án született Gabrovóban, Bulgáriában. (Érdekes módon Jeanne-Claude is ugyanezen a napon született.) Fiatalkorában Európa különböző pontjain is élt, Szófia után Prágába, majd Bécsbe, aztán Genfbe és végül Párizsba költözött, ahol 1958-ban megismerkedett Jeanne-Claude-dal, akivel nem sokkal később megszületett első gyermekük. Korai munkáit a franciaországi Yves Klein és Pierre Restany által alapított Nouveau Réalisme mozgalommal társították. Christo becsomagolással játszó munkái a 60-as és 70-es években váltak egyre gyakoribbá és érdekesebbekké. Az első monumentális méretű csomagoló alkotás 1970–72 között kidolgozott és megvalósított Valley Curtain (Völgyfüggöny) volt, amely a kolorádói Rifle-ben volt látható, de csupán 28 órán keresztül.