A francia származású konceptuális művész, Christian Boltanski hetvenhat éves korában, július 14-én hunyt el – halála pedig különleges kérdéseket vet fel egy szokatlan keretek között létrejött műalkotás kapcsán.

Csak hogy néhány nemzetközileg is híres és nagy visszhangot kiváltó projektjét említsük: Christian Boltanski 2010-ben Personnes címmel ötven tonnányi ruhával és tizenötezer szívdobbanás hangjával töltötte meg a párizsi Grand Palais hatalmas csarnokát – 2011-ben pedig a Velencei Képzőművészeti Biennálé Francia Pavilonjában állított ki, Chance című fényképekből építkező, futó filmszalagra emlékeztető installációja egy a lengyel napilapokban megjelent újszülöttek fényképeiből készült válogatást mutatott be. 

Boltanski Párizsban találkozott David Walsh-sal, az ausztrál szerencsejátékossal, műgyűjtővel és üzletemberrel, aki a tasmániai Museum of Old and New Art alapítója is egyben. Egy közösen elköltött, alkohollal kísért vacsora folyamán Boltanski egy új ötletét is felvázolta a fogadások iránt rajongó Walshnak: mi lenne, ha művészetben fogadnának? Boltanski ötlete az volt, hogy három kamerával heti hét napban – huszonnégy órában – streamelni kezdi a műtermében történteket, ez a videó pedig a Museum of Old and New Art lesz lesz látható. Walsh pedig cserébe maximum nyolc évig egy közösen megállapított havi járadékkal törleszti Boltanski munkáját. A csavar a történetben az, hogy ha Boltanski nyolc évnél hamarabb hal meg, Walsh a művész halála után nem köteles folytatni a havi törlesztőrészletek folyósítását – ezzel tehát jól járva, a piaci árnál alacsonyabb összegért tesz szert múzeuma gyűjteménye számára egy friss Boltanski műre.

A fogadás megköttetett és 2010-ben elkezdődött Boltanski párizsi stúdiójának közvetítése, amely végül majdnem tíz éven keresztül megállás nélkül működött, azaz Boltanski megnyerte a fogadást – hiszen mindannyiunk legnagyobb örömére három évvel tovább élt a fogadásban megállapított nyolc éves időtartamnál. 

A munka a The Life of C.B. (C. B. élete) címet viseli – és az elhunyt művész utolsó tizenegy évének legautentikusabb archívuma. Az, hogy az érdeklődők betekintést nyerhettek Boltanski munkafolyamatába nem csak azért izgalmas, mert a mű közvetlenül reagál a reality sorozatok által is kijátszott, az ismeretlenek intim szférájába tolakodó gesztusok által keltett érdeklődésre, hanem azért is, mert Boltanski gondolkodásmódjáról és metódusairól is sokat megtudhattunk. A hosszú éveken keresztül közvetített műhelymunkát nézve megfigyelhettük, hogy stúdiójában régebbi munkák társaságában születnek a legújabb művek – mert Boltanski elmondása szerint (a kapcsolódó interjú itt nézhető angol nyelven) kifejezetten jó, hogyha a régi művek emlékeztetik arra, hogy milyen kérdésekkel és hogyan foglalkozott eddigi munkássága során.

A stream három nappal Boltanski halála után, július 17-én ért véget – ezt maga David Walsh jelentette be blogján, egy nappal a videóközvetítés megszakítása előtt. A több mint tíz év alatt rögzített felvételek több ezer Blu-ray lemezen őrződtek meg – ezek a tasmániai múzeumban maradnak, ott fogják őket vigyázni, zárt szekrényekben. És hogy valaha megnézhetjük-e még a majdnem tizenegy évnyi felvételt? Egyelőre nem tudni.

Forrás: theartnewspaper.com