A párizsi Musée National d’Art Moderne - Centre Pompidou gyűjteményébe került Keserü Ilona Rekonstrukció című festménye

Az 1990-ben festett kép Európa egyik legnagyobb és legrangosabb modern és kortárs művészeti kollekciójának vált részévé.

A párizsi múzeumnak ez az első szerzeménye Keserü életművéből, amit a Centre Pompidou Baráti Kör Alapítvány Nemzetközi Csoportjának részeként működő Közép-Európa Akvizíciós Bizottság tagjai vásároltak meg az intézmény számára. A közép-európai egyike annak a nyolc nemzetközi regionális bizottságnak, amelyek a modern és a kortárs kollekció bővítését segítik. A magyar művész festményének a múzeumi gyűjteménybe kerülését továbbá Rodica Seward, a párizsi Tajan Aukciósház igazgatósági elnöke és a budapesti Kisterem Galéria támogatta. A Rekonstrukció 2018-ban szerepelt a Tajan által kezdeményezett és válogatott Magyar Avantgarde című kiállításon Párizsban. 

Az 1933-ban Pécsett született Keserü Ilona az 1960-as évek közepén induló neoavantgárd művészgeneráció egyik legkiemelkedőbb képviselője, az Iparterv-csoport tagja. 

Eb5ca637 55b8 427c 94dc 647085ec00eb

Keserü Ilona: Rekonstrukció, 1990, olaj, vászon, 120 x 170 cm Musée National d’Art Moderne - Center Pompidou, fotó: Horváth S. Gábor

Keserü Ilona Rekonstrukció című műve egy az 1960-as évek elején készült, majd nem sokkal később átfestett kép egy lendületből született variációja – az eredeti festményről fennmaradt fekete-fehér reprodukció tanúsága szerint. Keserü pályája elején többször előfordult, hogy ha éppen nem állt rendelkezésre üres festővászon, egy kész képét átfestette. A kép fő motívuma a természeti jelenségek által (szél, víz növények) előidézett, vagy akár a véráramlás inspirálta, függőlegesre állított, mozgó-áramló, ritmikus hullámvonal, mely Keserü művészetének egy kedvelt, vissza-visszatérő alapeleme. 

Keserü művészetére jellemző, hogy képeihez, motívumaihoz vissza-visszanyúl, inspirálódik belőlük, újragondolja őket. Ahogy Keserü Ilona, a művész fogalmaz:

"Más festők életművének alakulását figyelve korábban én is hajlamos voltam arra, hogy azok alkotóihoz hasonlóan lineáris "korszakokra" tagoljam működésemet, de a létrejött rajzok és képek ellenszegültek. Eléggé sokára értettem meg, hogy alapmotívumom, a GUBANC egyben művészi munkálkodásom térbeli ábrája, képlete is. Minden visszatér és ismétlődik, de nem a spirál szabatos és megnyugtató rendjében, hanem a váratlan eltűnések, felbukkanások, ívek, hurkok, kibonthatatlan csomók és omló áradások egyre, szertelenül változó halmazában. Hajlok rá, hogy ezt a másságot egy hiteles asszonyi létezés és tevékenység megtestesüléseként fogadjam el, fenntartva az állandóan, bennem e percben is zajló változások mindenkori jogát a szabad megnyilvánuláshoz."

full_000173.jpg
Keserü Ilona

2014. május 1. és július 27. között a balatonfüredi Vaszary Galériában mintegy ötven festményen, objekten és fotón keresztül mutatják be Keserü Ilona szűkített életművét. Topor Tünde a művésszel folytatott 2001-es beszélgetései alapján készítette el és publikálta 2004-ben Keserü Ilona életrajzát az Artmagazinban.