Elhunyt Kádár József képzőművész

Életének 83. évében elhunyt Kádár József (Joseph Kadar) festőművész, grafikus, fotóművész, múzeumalapító.

Az alkotói pályáját Párizsban kiteljesítő képzőművész január 25-én halt meg, temetéséről később intézkednek. Kádár József 1936-ban született Debrecenben, majd Hajdúszoboszlón élt; 1956-ban kezdte tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol Bernáth Aurél és Fónyi Géza voltak a mesterei. Magyarországot 1969-ben hagyta el, hogy Párizsba költözzön. Franciaországban lezárta addigi expresszionista korszakát, és előbb szürrealista munkákat festett, majd elektronikus gépekre cserélte az ecsetet: fénymásolóval, számítógéppel, nyomtatóval készített képeket. Művein franciaországi pályája elején mértani alakzatok domináltak, később – saját megfogalmazása szerint – dualista lett: ilyen szellemben készült munkáin kétfajta, egy geometrikus és egy figuratív alakzat látható. Röviddel Párizsba érkezése után alkotta meg első mail-art borítékait és első könyvtárgyait, majd 1979-től készített művészi fotókat és fotogramokat, amelyeken izraeli, indiai, itáliai, görögországi és spanyolországi élményeit dolgozta fel.

Kádár József nemcsak képzőművészként, hanem gyűjtőként is aktív volt: kollekciójából alapította a hajdúszoboszlói Nemzetközi Modern Múzeumot, illetve Álmosdon a Post-Mail-Art Múzeumot és a Joseph Kádár Múzeumot. Kádár Józsefet 2013-ban tüntették ki a Magyar Arany Érdemkereszttel, 2016-ban pedig a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete életműdíjjal ismerte el tevékenységét.

 


Joseph Kadar: Geometrikus formák, szita, papír, 545x400 mm. Forrás: MissionArt Galéria