Allegro Barbaro

Bartók és a modern magyar festészet (1905–1920)

Összeállította: Rockenbauer Zoltán

Régebbi összeállításunk duplán aktuális: egyrészt a hónap végéig még látható a #Bartók kiállítás a Ludwigban, másrészt decemberben, a Kieselbach Galéria 2016-os karácsonyi árverésén rekordáron, 170 millió forintért kelt el Tihanyi Lajos 1908-ban Párizsban készült látképe. A festmény kikiáltási ára 34 millió forint volt, magyar fauve munkájáért eddig még sosem fizettek ekkora összeget. 

Az alábbi összeállítás a Musée d’Orsay 2013-as Allegro Barbaro című kiállítása, valamint az ugyanebben az évben, a budapesti Nemzeti Hangversenyteremben megrendezett „Bartók­-maraton” kapcsán készült, és Bartók vonatkozásában hoz példákat a magyar festészeti megújulásra, zene és képzőművészet akkori kapcsolódási pontjaira. Emellett bemutatja, hogy a magyar modernizmus Párizsba szakadt képviselői milyen élményeket olvasztottak be munkáikba a francia fővárosban töltött időszakból. Ezek közé a tapasztalatok közé tartozik az a látvány is, amelyet a siketnéma Tihanyi Lajos a Pont St. Michel (Párizs)*címmel festett meg 1908-ban. A rekordáron elkelt festményen az a motívum jelenik meg, amit abból a párizsi ablakból festett Tihanyi, amely mellett éppen Matisse lakott. 

 

Párizs vonzásában
Az újat akaró magyar művészek a huszadik század elején – akárcsak a felvilágosodás idején – megint Párizsra figyeltek, miközben szinte tüntetőleg fordultak el Bécstől, alig véve észre az ott kibontakozó értékeket. Festőink körében Cézanne, Gauguin és Matisse ismertebbnek számítottak Klimtnél, Schielénél és Kokoschkánál, a fiatal Bartók Béla szakított a német késő romantikával Debussy kedvéért, a korszak legjelentősebb költője, Ady Endre pedig Baudelaire és Mallarmé lázában égett.



Berény Róbert: Bartók Béla portréja, 1913

 
Ady Endre (1906):
„Megállok lihegve: Páris, Páris, / Embersűrűs, gigászi vadon.”(1)



Czigány Dezső: Ady Endre, 1907

 
Márffy Ödön (1903):
„Nem lehet lírni azt a boldogító érzést: itt lenni. Elhatároztam, inkább száraz kenyéren élek, de innen évekig nem mozdulok. Mindent, amit Münchenben hiába kerestem, itt megtaláltam. Bátor, szabad és friss kezdeményezést, a szellemi légkör bódító varázsát, kimondhatatlan örömét az életnek.” (2)
 
Bartók Béla (1905):
„Eljutottam Párisba, ebbe az isteni istentelen városba. Nem lehet leírni, csak látni kell, mennyi szép, mily szép dolgok vannak itt, a világ középpontjában. Mekkora művészettel épült Párizs! Micsoda ehhez képest Bécs, Berlin!”(3)



Tihanyi Lajos: Szajna-part, 1908


A magyar modernizmus úttörőire azonban jellemző volt, hogy ismereteiket nem Franciaországban, hanem itthon igyekeztek kamatoztatni.
 
Márffy Ödön:
„Boldogító tudat számomra [...] hogy fiatalságom egybeesett a szellemi fejlődés emlékezetes korszakával, amikor nemcsak Európa többi országában, hanem itt nálunk is, irodalomban, muzsikában, festészetben, tudományban, politikai és társadalmi életben vibráló-forrongó áramlatok sodorták előre az újra, jobbra törekvőket. Aligha a véletlen játéka, hogy egy időben robbant be Ady új idők új dalaival, csendültek fel Bartók akkordjai, tömörült a haladó szellemű magyarság a Nyugat és a XX. század körül, jelentkezett az új utat kereső Nyolcak művészeti csoportja, s munkálták a szociális megújhodás talaját Szabó Ervin tanításai.”(4)
 
Bartók Béla:
„Amidőn, még ugyanebben az évben [1907-ben] Kodály ösztönzésére megismerkedtem Debussy műveivel és tanulmányozni kezdtem azokat, csodálkozva vettem észre, hogy Debussy melódiájában is nagy szerepet játszanak, bizonyos, a mi népzenénkével azonos pentatonikus fordulatok.”(5)



Berény Róbert: Csendélet, 1906


Berény Róbert, aki 1909­ben Párizsban együtt töltötte a karácsonyt Bartókkal, maga is megpróbálta egyengetni a zeneszerző útját:
 
„Kedves Bartók úr, miután [Auguste] Delacroix már ismételt levélbeli felhívásomra sem válaszolt, ma végre mégis felvittem hozzá a kótákat. Szomorú eredmény: teljes kudarc. Neki egyáltalán nem tetszenek a dolgok. Olyasmiket mondott, hogy pl.: »Vagy bolonddá tartja a világot, vagy egy gyereknek a munkája, vagy egy őrülté.« Szomorúan nyugtattam meg, hogy egyik sem. Ügyének továbbvitelében nem csüggedek, másfelé indulok, talán több sikerrel. Ha máról holnapra nem tudok eredményt felmutatni ne tegye az Önt türelmetlenné, ha ilyen negatív eredmény is ily sokáig tartott, annak csak az az oka, hogy nem volt módomban másként eljárni. Igen megörvendeztetne, ha olykor írna valamit magáról, s dolgairól – az újakról – jövő hó végén alighanem haza megyek – addig is sokszor üdvözli igaz embere Berény”(6)



Berény Róbert: Weiner Leó, 1911

 
Bartók és a Nyolcak
 
A Nyolcak mindössze három önálló kiállítást rendezett, de fellépésük meghatározó jelentőségű volt nemcsak a képzőművészet terén, hanem a magyar kulturális élet egészében. Kísérő rendezvényeiken a modern irodalom, filozófia és zene legkiválóbbjai jelentek meg és adtak elő. A Nemzeti Szalonban a Nyolcak képei között május 18­-án került sor arra a hangversenyre, amelyen a Waldbauer­-Kerpely­-vonósnégyes Bartók első (op. 7.) és Weiner első (op. 4.) vonósnégyesét játszotta, Bartók Béla és Kerpely Jenő előadásában elhangzott Kodály zongora­cselló szonátája (op. 4.), majd Bartók saját, új zongoradarabjait mutatta be, a Négy siratóéneket (op. 9a) és a Három burleszket (op. 8c).



Orbán Dezső: Kannás Csendélet, 1911

 
Molnár Antal (a Waldbauer-Kerpely-vonósnégyes brácsása): „Erzsébet tér, Nemzeti Szalon. Szemközt a bejárattal Berény Róbert gigászi méretű műve: két férfi, egy nő. A süketnéma Tihanyi Lajos mint cicerone vezeti körül a hölgylátogatókat. Sem azok nem értik, amit ő dünnyög, sem ő nem érti, amit azok kérdeznek. Márffy daliás alakja és mosolygós szlovák paraszt arca is feltűnik a tömegben. Egyesek megsejtik festészetünk forradalmi megújulását, ám a többség inkább szenzációlesi, nyíltan röhög, vagy elfojtva kuncog. Dühöng a tájékozatlanság. [...] A Nyolcak hangsúlyozták rokonságukat Bartók és Kodály újításaival. Társadalmi helyzetük szinte azonosnak volt mondható: váratlanul érkeztek és nem volt pártjuk. Törekvésük erősítését remélték a párhuzamosan küszködő zenészek közreműködésétől. Mi, vagyis a Waldbauer Vonósnégyes, a képek társaságában új magyar muzsikát adtunk elő, Bartók a maga műveit zongorázta [...]. A Vonósnégyes tagjai tollrajzokat kaptak fizetségül. – Temesváryra és reám a selejtje szakadt. Máig őrzök egy vérszegény Márffyt és egy kevéssé sikerült Orbánt. De azóta Kernstok úgy üdvözölt a kávéház teraszáról, ahogy felesküdt bajtársat szokás.”(7)



Czigány Dezső gordonkázik, 1920 körül

 
Orbán Dezső Bartókról, Weinerről: „A »Nyolcak« intimebb barátságban voltak egy csomó zenésszel. Én legtöbbet Weiner Leóval voltam együtt. De a Waldbauer-Kerpely Kvartett tagjai és Bartók Béla is baráti körünkhöz tartozott.”(8)
 
A Nyolcak tagjai azért is tarthattak élő kapcsolatot a zenei világgal, mert közülük négyen kifejezetten jó színvonalon játszottak hangszeren: olyannyira, hogy eredetileg Pór Bertalan és Berény Róbert hegedűművésznek készültek. Czigány Dezső rajongott a csellóért, állítólag Adyt leginkább azzal tudta modellülésre bírni, ha gordonkázott neki. Berény egyébként több hangszeren játszott és zeneszerzéssel is foglalkozott, Orbán Dezső jól zongorázott, és mindketten írtak zenekritikákat, koncertbeszámolókat.
 
Berény Róbert a Nyugatban Bartókról: „úgy áll előtte a hangok összessége, mint festő előtt a színeké (a látható természet); úgy hall ki abból hangokat, mint festő a nézett természetből meglát színeket. [...] Vonósnégyesét aktuálisan jellemzi, hogy abban nincs úgyszólván egyetlen olyan harmóniakövetkezés sem, melyet előtte bárki megcsinált volna; a szólamok úgy járják a hangközöket, ahogy előtte senki szólamot nem vezetett; ritmikája is, dinamikai kontrasztjai is hasonlóan sehol sem találhatók.”(9)



Kerpely Jenő gordonkázik, 1910-es évek

 
A Nyolcak tagjai kiváló portrékat festettek a hozzájuk közel álló művésztársakról. Így, többek között, Czigány Adyról, Pablo Casalsról, Tihanyi Kosztolányiról, Bölöniről, Márffy Kerpely Jenőről, Egisto Tangóról, Berény Ignotusról, Weiner Leóról és Bartók Béláról.
 
Márffy Ödön: „[...] kiállított Berény egy arcképet, melyet Bartókról festett. Bartók eljött megnézni a kiállítást, Berény hívta meg. Én Adyt. Nem ismerték még egymást [...], én mutattam be őket. Ady nem értett a zenéhez, neki cigányzene kellett, Bartók a festészethez nem értett. Csak szorongatták egymás kezét, néhány banális szót váltottak. Ady Bartókot ösztönösen tisztelte, tudta, kivel áll szemben. Keveset beszéltek, inkább csak nézték egymást.”(10)



Weiner Leó és Berény Róbert, 1907

 
Bálint Aladár a Nyugatban: „Berény Róbert Bartók-arcképe hatalmas akkordokban veri vissza a piktor és a festői objektum – két súlyos egyéniség – küzdelmét. Ennek a küzdelemnek intenzitása fűti át a vaskézzel összegyúrt tömegekből felépített fejet. E kép a lelkiség legbelsőbb rezdüléseinek optikai egyenértékeseit vetíti ki csodálatos sugárzással. Összesűrűsödött energiák feszítik a konstruktív rajzzal tömör egységbe forradt lobogó színeket. Hogy ez a portré milyen jelentőséggel illeszkedik Berény Róbert piktori jövőjébe, azt előre meg- állapítani nem lehet, azonban kétségbe nem vonható, hogy nemcsak a tendenciákat, hanem már a kész eredményeket is tekintve ez a kép »esemény«, és a művész tudatos előretörésének, logikus munkálkodásának rendkívül becses dokumentuma.”(11)



Bartók Béla, Kodály Zoltán és a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes, 1911

 
Bartók és Rippl-Rónai józsef
Bartók Béla már 1910 előtt szívélyes viszonyba került Rippl­-Rónai Józseffel is, és csak sajnálhatjuk, hogy a festő mindössze egy kis vázlatrajzon örökítette meg. A zeneszerző, aki 1913 tavaszától átmenetileg visszavonult a hangverseny-pódiumtól, az ő kedvéért törte meg hallgatását 1915­-ben, és bűvölte el zongorajátékával az Ernst Múzeumban a Rippl­-Rónai­-kiállítás közönségét.
 
Rippl-Rónai levele Bartókhoz (1910): „Kedves Barátom, A népdalokat megkaptam – köszönjük szépen. Igazán kedves volt Tőled, hogy elküldted bámulódnak. Ugy hallom, hogy Veszprémbe mész 3-án nem volna-e helyes egy nappal előbb indulni és Dombóvár helyett Kaposváron kiszállni? Nálunk magadat beszállásolni? Nem is kell jelentkezni előre – az állomásnál fiakkerbe ülsz és kihajtassz a Róma hegyre Róma Villába hozzánk tárt karokkal várunk. [...]” (12)



Meghívó a Nyolcak kiállításán, 1911. május 18-án rendezett hangversenyre

 
Paris Anella, Rippl-Rónai József nevelt lánya: „Ebben a ’11-es évben kiállítása volt Józsi bácsinak a Művészházban. Itt egy délután fellépett Fenella és elénekelte repertoárját. Ezen a hangversenyen láttam először az akkor már ismert fiatal komponistát, Bartók Bélát. Még mindig magam előtt látom, ahogy egy ajtófélfának támaszkodva figyeli a dalokat és közben celluloid mandzsettáján hangjegyeket jegyez. Később Bartók többször megfordult a Kelenhegyi úti lakásban.”(13)
 
A Világ beszámolója a Rippl­-Rónai­-kiállítás megnyitójáról, 1915. október 18.: „Rippl-Rónai Józsefnek az Ernst-múzeumban rendezett nagysikerű gyűjteményes kiállításának keretében ma rendkívül érdekes művész-matiné volt, amelyen Móricz Zsigmond és Bartók Béla vettek részt. Móricz Zsigmond a Világ vasárnapi számában megjelent, finom artisztikus írását, a »Piros már a szőlő levél« című novelláját olvasta fel zajos tetszés mellett. Bartók Béla magyar rapszódiai közül játszott el egyet és bemutatta folklorisztikus gyűjtésének néhány darabját. A közönség melegen ünnepelte a kiváló művészt is.”(14)


Bartók és az Aktivisták
1917-­től Bartók mind szorosabb kapcsolatba került Kassák Lajossal, műveit a MA matinéin és úgynevezett propagandaestjein rendszeresen előadták. A MA 1918-­ban tematikus Bartók­-számot is megjelentetett.



Márffy Ödön: Kerpely Jenő portréja, 1913 körül

 
Kassák Lajos Bartókról: „Ismerte a verseimet, és meghívott beszélgetni a lakására. Bárha alig volt hat évvel idősebb nálam, olyan félszegen és tisztelettudóan léptem be hozzá, mint akit feltétlenül különbnek, nagyra hivatottabbnak tartok saját magamnál. Nem értettem a zene tudományához, de valahol az idegeimben már a kezdeti műveiből is feléreztem a nyugtalanító feszültséget, az összefüggéstelennek mondott hangok mögött a szerkezet szigorúságát, a múlt sémáinak elvetését, az új harmónia megfogalmazására való törekvést. Mindjárt művészi problémákra terelte a szót, s nagyon örültem neki, mikor azt mondta, hogy verseimben olyan elemeket talált, amelyek közel állnak az ő zenei kísérleteihez. Én is vallottam arról, hogyan hat rám az ő zenéje, és nemcsak hallgatni szeretem, hanem inspirációt is merítek belőle.”(15)
 
Bartók zeneszerzői munkásságának újbóli elismerését jelentette, hogy a Magyar Királyi Operaház Egisto Tango vezényletével 1917­-ben végre bemutatta A fából faragott királyfit, majd egy év múlva A kékszakállú herceg várát. Márffy, aki Egisto Tangót régről ismerte, ekkor festett portrét a nagyszerű olasz karmesterről.



Rippl Rónai József: Menetelő katonák, 1914

 
Márffy Ödön:
„Egisto Tango, az opera karmestere geniális ember, ki Bartókban korán felismerte a zsenit. Mikor megismerte [...] A kékszakállú herceg vára partitúráját, nem nyugodott bele, kierőszakolta az előadását. Ő tanította be, ő dirigálta először, igen, és A fából faragott királyfit. Roppant erélyes ember volt, nem tűrt semmi protekciót az Operánál, a tehetségteleneket mellőzte. Pl. Sándor Erzsi férje államtitkár volt, udvaroltak neki. Ő csak rászólt: Hallja, maga szoprán! – Nem volt méltóságos asszony stb. »Egyszer majd agyonütnek engem« – mondta nekem. Jól összebarátkoztunk, naponta együtt ebédeltünk egy kis vendéglőben. Megfestettem, s portréja meg is van.”(16)



Bartók Béla (Székely Aladár felvétele), 1914

 
A modern balett az aktivistákat is megihlette. Bortnyik Sándor több alkalommal is feldolgozta A fából faragott királyfi témáját. Bár 1918-­ban A készakállú herceg vára is sikert aratott, sok bírálat érte a szövegkönyvet. Bartók állítólag maga is kritikusan viszonyult Balázs Béla librettóihoz, és új műveihez modernebb alapanyagot keresett.
 
Kassák Lajos: „[Bartók] felszólított, Bányászok hajnalban című versemből írjak a számára operaszöveget. »Szeretnék valami markáns, tömör nyersanyagot kapni. Balázs Béla szövegeiben sok a német filozófiai misztika, s ezért idegenkedem tőlük.« Nem teljesítettem a kívánságát, az operaműfajt már akkor is meghaladottnak, korszerűtlennek tartottam.”(17)

A MA 1919-­ben, a Tanácsköztársaság idején rendszeresen tartott propaganda-estet, melyeken gyakran csendült fel Bartók muzsikája. Azonban Bartók zenéje nem egykönnyen talált utat a proletár tömegekhez.



Lesznai Anna borítóterve, 1911

 
Bartók felesége, Ziegler Márta
(1919. május 14.):
 
„[...] a Ma propaganda-délutánján játszotta Freund Etelka [Bartók] B.[élát]-t, s a fiuk [azaz a Waldbauer-Kerpely-vonósnégyes] [Kodály] Z.[oltán] II. quartettjét. Furcsa és néha kínosan kellemetlen volt a publikum, most minden (színház, koncert) jegynek a legnagyobb részét a szakszervezetek adják el a tagjaiknak, s így a legtöbb hallgató proletár, akik halálosan unatkoznak, beszélgetnek, zsíros papírból esznek, – és zavarnak. Persze szegények nincsenek ilyesmire nevelve, – sok évtized kell még, míg koncertpublikum lesz belőlük. B.[éla] a pauzában panaszkodott Kassáknak a lárma miatt, mire a következő szám előtt kijött valaki a pódiumra, s felkérte a publikumot, h.[ogy] aki unatkozik, menjen haza, de ne zavarja beszélgetéssel azokat, akik nem unatkoznak. – Korkép!”(18)



Márffy Ödön: Egisto Tango vezényel, 1918

 
A Tanácsköztársaság augusztus 1­-jén elbukott, a politikai életben aktívabb szerepet játszó művészek közül sokan emigrációba kényszerültek. A magyar avantgárd átmenetileg Ausztria és Németország felé fordult. Magyarország a háborút lezáró béketárgyalások következtében elveszítette területének kétharmadát. Egy korszak véget ért.
 
 
 



Tihanyi Lajos: Kassák Lajos arcképe, 1918


Jegyzetek:
*A festmény az összeállításban Szajna-part címen szerepel.
 
(1) Ady Endre: Páris, az én Bakonyom. Első megjelenés: Új Bakony címen: Budapesti Napló, 1906. július 1. XI. évf. 179. sz. 2. o.
(2) Márffy Ödön: Drága L... (Levéltöredék 1903-ból.) Közli: Borbély Károly: Adalék Márffy Ödön szellemi arculatához néhány először közölt dokumentum alapján. Évfolyamdolgozat. ELTE BTK. Művészettörténet Tanszék. Gépirat. Budapest, 1986. 22–24. o.
(3) Bartók Béla levele Jurkovics Irmynek Nagyszentmiklósra. Párizs, 1905. aug. 15. Bartók Béla levelei. Szerk. Demény János. Bp., Zeneműkiadó, 1976. 95. o.
(4) Lengyel István: Magyarország „nagy öregjei”. Márffy Ödön. Népszabadság, 1958. október 12. 8. o.
(5) Bartók Béla: Önéletrajz (2). Bartók Béla összegyűjtött írásai. I. Közreadja: Szőlőssy András. Budapest, Zeneműkiadó, 1967. 10. o.
(6) Berény Róbert levele Párizsból Bartók Bélának. [Feltehetően 1910. február – ZR]. Documenta Bartókiana, Heft 3. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1968. 65–66. o. A levélben minden bizonnyal Auguste Delacroix zongoristáról lehet szó, aki a századelőn több kortárs francia zeneszerző művét játszotta gramofonra, illetve zongoratekercsre.
(7) Molnár Antal: Magamról, másokról. Budapest, Gondolat, 1974. 98–99. o.
(8) Orbán Dezső kéziratos levele Dévényi Iván- hoz. Sydney, 1962. április 17. befejezve április 25-én. MTA MTKI Adattár: MKCS-C-I-159/1136.
(9) Berény Róbert: Bartók Béla esete. Nyugat, 1911. 11. sz. 1081–1082. o.
(10) Horváth Béla: Márffy Ödön kortársairól és a korról. Jelenkor, 1961. december. 717. o.
(11) Bálint Aladár: Három kiállítás. Posztimpresszinisták. Nyugat, 1913. 10. sz.
(12) Rippl-Rónai József Bartók Bélának. Kaposvár, 1910. november 29. Documenta Bartókiana, Heft 3. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1968, 58. o.
(13) Horváth János: Rippl-­Rónai emlékkönyv. Paris Anella visszaemlékezéseivel Rippl-­Rónairól. Kaposvár, 1995. 57–58. o.
(14) Világ, 1915. október 18.
(15) Kassák Lajos: Bartókról. Valóság, 1961. 3. 59–60. o.
(16) Márffy Ödön beszél életéről és festészetéről Horváth Bélának. 1957 után. Horváth Béla-hagyaték. MTA MKI Adattár, ltsz.: MDK–C–I–217.
(17) Kassák Lajos: Bartókról. Valóság, 1961. 3. 60. o.
(18) Bartókné Ziegler Márta özv. Bartók Bélánénak, Pozsonyba. Budapest, 1919. május 14. Bartók Béla családi levelei. Szerk. Ifj. Bartók Béla. Budapest, Zeneműkiadó, 1981. 295. o.

 
Ez az összeállítás eredetileg a Művészetek Palotája számára készült. Apropóját a Nemzeti Hangversenyteremben 2013. február 3-­án megrendezett „Bartók­-maraton” adta, valamint az az október 21-­én a párizsi Musée d’Orsayben nyíló kiállítás, amely a modern magyar művészet és Bartók Béla kapcsolatát kívánja bemutatni Allegro barbaro címmel. A fentiekben a MÜPA pannókiállításának bővített változatát adjuk közre.
 
Eredeti lead: Párizsban, a Musée d’Orsayben október 14-én nyílik egy kiállítás, enyhén szólva is szokatlan módon magyar festményekből. A zászlóshajó azonban nem valamelyik magyar festő, hanem Bartók Béla. Az ő nevét ismeri a világ, az ő révén mutatkozhat be az a fajta magyar modernizmus, ami nemzetközi rálátásból akár barbárabbnak, vadabbnak is tűnhet, mint francia előképei. 
 
Online megjelenés:
2013.06.05 20:38