Kortárs butik nyílik a Palotanegyedben

Művészeti vásár pandémia idején

Harmadszor nyílik meg a Resident Art Fair, a téli időszak művészeti seregszemléje, ahol a közel 120 művésztől kiállított 330 műalkotás nemcsak megtekinthető, hanem meg is lehet vásárolni. A művek több mint fele 50 ezer és 100 ezer forintos kategóriában találhat gazdára.

Műtárgyat vásárolni személyes igény, lehetőség és mindezen túl egyéni választás kérdése. A Resident Art Fair ezekhez a döntésekhez kíván szabad játékteret nyújtani. A szervezők célja, hogy egyrészt elérhető áron kínálja a kortárs művészetet az érdeklődők számára, másrészt pedig kiemelt tételeivel felkeltse a klasszikus művek iránt vonzalmat érző gyűjtők érdeklődését is a fiatal generációk művei iránt.

Collector’s Selection – ma kortárs, holnap klasszikus

A hetvenes évek végétől a kilencvenes évek elejéig tartó időszakot felölelő válogatásban még érezhető a hatvanas évek neoavantgardjának formai hatása, de már hallani a nyolcvanas évek eklektikájának dübörgését is. 

Vasarely nyomában

A nagyszámú festmény mellett a kortárs butik számtalan sokszorosított, de egyedi számozású, aláírt grafikai lapot (litográfia, szitanyomat, ofszet nyomat) kínál megvásárlásra. Ezzel Victor Vasarely, valamint a 70-es években alapított Pesti Műhely művészeinek céljait viszi tovább, akik a kedvező áron értékesíthető grafikákkal a képzőművészet társadalmi bázisát kívánták növelni. Éppen ezért nem kell lemondani a párizsi Pompidouban, a londoni Tate Modernben vagy a New York-i Metropolitanban kiállító, az aukciós házaknál rekordárakat döngető magyar művészek munkáiról sem. Hiszen Keserü Ilona, Nádler István, Victor Vasarely, Hencze Tamás, Konok Tamás vagy éppen Bak Imre kedvezőbb árfekvésű grafikai alkotásai mellett drMáriás polgárpukkasztó portréi és Fehér László csendes emlékképei is megtalálhatók a katalógusban.

Bak imre posztmoden iv 30x40 ofszet nyomat papir 1982

Bak Imre: Posztmoden IV, 1982

Young ‘n’ Fresh – fiatal és friss

A legfiatalabb generáció új festészetét is teríti a vásár. A provokatív, friss, színes és szemtelen festmények mellett a törékeny hangulatokra és belső világokra érzékeny képek egyaránt helyet kapnak. A vásáron rendszeresen szereplő művészek közül Baráth Áron lazúros makrogesztusokkal, Bánki Ákos informel etűdökkel, Nagy Zsófia érzéki geometriával, Verebics Ágnes bizarr pszeudoportrékkal, Juraj Florek indusztriális tájfestményekkel,  Stefan Osnowski monumentális fametszetekkel, Ronga Eszter homogén terekben mozgó stilizált staffázsfigurákkal, Szász Sándor szürrelista fotókollázsokkal, Szöllősi Géza pedig műgyantába fagyasztott kitin transzformerekkel vesz részt az idei butik-kiállításon.

Acs aliz walpurg uv print plexi 55x30

Ács Alíz: Walpurg

Társadalmi felelősségvállalás

A járványhelyzet és a korlátozási intézkedések következtében számos művész is elvesztette azt a keresetét, melyből alkotói munkáját fedezni tudja. A művek megvásárlásával nemcsak egy értékes műtárggyal lesznek gazdagabban a vásárlók, de azzal az érzéssel is, hogy segítették a kortárs művészek pályán maradását. Ha teheti, kérjük, támogassa vásárlásával a kortárs kultúrát!

Látogatási szabályok

A galériát a járványügyi intézkedések szigorú betartásával látogathatják az érdeklődők. A térben 15 személy egyidejű tartózkodása engedélyezett. Az otthonmaradás támogatása érdekében a Resident Art vállalja, hogy az online katalógusból kiválasztott tételeket előzetes egyeztetés után házhoz szállítja.

A Resident Art Fairrel kapcsolatos további információk és a teljes katalógus elérhető a www.residentart.com oldalon.

Resident Art Fair – Ma kortárs, holnap klasszikus
Kortárs butik az A.P.A. galériában (Atelier Pro Arts, 1085 Budapest, Horánszky u. 5.)
2020. december 3–22-ig.
Nyitvatartás: minden nap 12-től 19 óráig