Matisse-kiadványokra és a művész által írt szövegekre fókuszáló kiállítás nyílik a Pompidouban
Egyre nehezebb olyan Henri Matisse munkáját feldolgozó kiállításötlettel előállni, ami eddig az életmű kevésbé feldolgozott részleteire fókuszál.
A párizsi Centre Pompidouban megvalósuló kiállítás kurátora, Aurélie Verdier célja az volt, hogy a közönség újraolvassa Matisse műveit. Hogy mire is gondol ez alatt pontosan? A tárlat, amit ő rendez, a Matisse, Like a Novel (Matisse mint egy regény) címet viseli és nemcsak azzal foglalkozik, hogy mások mit írtak Matisse-ról, hanem a művész saját írásait, kiadványait és publikációit is bemutatja. A tárlat október 21-én nyílik és egészen 2021 februárjáig látogatható lesz.
A kiállítás francia címét – Matisse, comme un roman – a francia költő, Louis Aragon 1971-es könyve, a Henri Matisse, roman ihlette, ami a könyv szerzőjének a művésszel folytatott beszélgetéseinek memoárja.
A kiállítás kilenc kronológiai fejezetből áll majd, minden fejezetet egy-egy kritikustól származó felvetés nyitja majd – így végig követvén a művész 50 éves karrierjét az 1910-es évek kísérletezéseitől az 1920-as évek figurális műveiig, valamint az 1930-as évek kivágásokkal dolgozó alkotásaiig. Az idézetek között olvashatók lesznek Georges Duthuit, Clement Greenberg, Charles Lewis Hind és Jean Clay szavai is.