Meghalt Beke László művészettörténész
A Széchenyi-díjas kutató, a Műcsarnok volt igazgatója, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézetének vezetője 77 éves korában hunyt el.
A 2018-ban a Magyar Képzőművészeti Egyetem díszdoktori címével is jutalmazott Beke László munkássága kivételes jelentőségű az 1960-as és 1970-es évek magyar és nemzetközi avantgárd művészetének kontextusában. Életműve jól ismert itthon és külföldön is.
Beke László 1968-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem művészettörténet-magyar szakának elvégzése után az akkor még a Szépművészeti Múzeumban működő Művészettörténeti Dokumentációs Központba került, amely hamarosan az MTA Művészettörténeti Kutatócsoportjaként működött tovább. Elmondása szerint ekkoriban még középkori művészettel szeretett volna foglalkozni – szakdolgozatát a felvidéki szárnyasoltárok arany hátterének mustráiról, doktori dolgozatát pedig a sodronyzománcokról írta. Miközben az MTA-nál dolgozott, a hetvenes évek első felében tevékeny részese volt a mára legendává nőtt balatonboglári kápolnaműterem eseményeinek, majd kiállításokat rendezett, happeningeknek adott teret az FMK-ban.
1988-ban lett a Magyar Nemzeti Galéria festészeti osztályának vezetője. Az ott töltött hét év alatt több jelentős kiállítás létrejöttében volt szerepe – így A változás jelei című, a rendszerváltás plakátjaiból rendezett tárlat, valamint az Iparterv-csoportot és annak holdudvarát először reprezentatív kiállítótérben bemutató Hatvanas évek kiállítás.
1989-1990 fordulóján, amikor a rendszerváltozás szele elérte a Magyar Képzőművészeti Egyetem elődjét, a forradalmi hangulatban az ő neve volt az egyik, amelyet az akkori hallgatók az egyetem bejárata előtti járdára festettek, kockáztatva a büntetést és publikussá téve követelésüket. Ezt követően Beke László aktívan részt vett a főiskola átalakításának folyamatában, tervezetet készített az elméleti oktatás átalakítására, egy új képzési szak és az interdiszciplináris tanszék alapítására. Egymást követő munkahelyein – a Magyar Nemzeti Galéria főosztályvezetőjeként, a Műcsarnok főigazgatójaként, valamint az MTA Művészettörténeti Kutató Intézetének igazgatójaként – meglévő feladatai ellátása mellett folyamatosan oktatott, kiállításokat nyitott meg, tanulmányokat írt, köteteket szerkesztett, gyűjteményt épített és sok-sok diákkal és képzőművésszel ápolt szoros és mindannyiunk által nagyra becsült baráti kapcsolatot. Az Artmagazinnál többen voltunk Beke László tanítványai, halála nagy veszteség mindannyiunk számára.