Szinyei Majálisa is bekerült a Magyar Nemzeti Galéria digitális múzeumába

Az egyik legismertebb magyar festmény, Szinyei Merse Pál Majális című alkotása is megtalálható már a Magyar Nemzeti Galéria digitális múzeumában, 2021-re pedig Szinyei-emlékkiállítást is terveznek.

majalis.mng.hu aloldal az 1873-ban készült neves alkotást mutatja be, így otthonról is megismerhető a festmény minden részlete, ugyanakkor az alkotáshoz kapcsolódó digitális tartalom segédanyagként is felhasználható az általános és középiskolai oktatás során. A weboldalon nemcsak Szinyei Merse Pál alkotását ismerhetik meg részletesen a felhasználók, de a kép keletkezésének történetéről és a művészről is bővebb információkat találhatnak, ugyanakkor műelemzés, valamint Szinyei wanted címmel a mester lappangó képeit kereső felhívás is olvasható a honlapon.

A Majális ma a múzeum gyűjteményének egyik legnépszerűbb alkotása, de megszületése után közel negyedszázadnak kellett eltelnie, mire a közönség és a kritika is elismerte a mű kiemelkedő jelentőségét. Szinyei Merse Pál a festményt először a bécsi világkiállításon mutatta be 1873-ban, majd 1883-ban ismét Bécsben és Budapesten, de az elismerést csak jóval később, az 1896-os budapesti millenáris kiállítás hozta el számára.

1280px picnic in may pál szinyei merse

Szinyei Merse Pál: Majális, 1873, Magyar Nemzeti Galéria. Forrás: Wikimedia Commons


Idén Szinyei Merse Pál születésének 175., halálának 100. évfordulójára emlékeznek. A jeles esemény kapcsán a Magyar Nemzeti Galériába tervezett, de a járványveszély miatt 2021-re halasztott emlékkiállítás az eddigi kutatások eredményeinek felhasználásával egyrészt a művész nemzetközi párhuzamait igyekszik majd bemutatni, de a 20. századi Szinyei-kultusz egyes állomásainak feltárásával pontosítja a festő már eddig is jól behatárolt helyét a magyar és az egyetemes művészet történetében.

Eddig több mint kétszázezer virtuális látogatója volt már a Magyar tájak című digitális tárlatnak, amely a történelmi Magyarországot a legnagyobb mesterek munkáin keresztül mutatja be. Az intézmények honlapjain megtekinthető a Változatok a realizmusra – Munkácsytól Mednyánszkyig című megújult kiállítás és magyar barokk művészetet bemutató virtuális tárlat is.



Forrás: MTI

full_003467.jpg
A tutzingi várúr - A nemzet halottja

Nemes Marcellnek gyakran sikerült meglepnie kortársait. Hol egy általa felfedezett újabb Greco-, vagy Tiziano-képpel, hol valamilyen váratlan adományával, hol éppen azzal a bejelentésével, hogy maga is festeni fog. A maga nemében legalább ilyen meghökkentő az a hír, amelyet a Szépművészeti Múzeum 1920. december végi feljegyzései között találunk. Mint ahogy Petrovics Elek, a múzeum akkori igazgatója beszámolt róla, a jeles műgyűjtő, viszonozni óhajtván azt a gondos munkát, amelyet az általa letétbe helyezett, illetve a Tanácskormány idején szocializált műtárgyainak szállítása és kezelése terén a múzeum dolgozói végeztek, 10 000 koronát ajánlott fel az altiszti és napibéres állomány karácsonyi megajándékozására, s további 3250 koronát adományozott, hogy abból jutalmat osszanak szét a képtár teremőrei között. Itt jegyezhetjük meg, hogy Nemes Marcell már az 1920. március 12-én megalakult Szinyei Merse Pál Társaság tiszteletbeli tagjaként is egy igen jelentős külföldi utazási ösztöndíjat hozott létre, amelynek 300 000 koronás keretéből még jóval halála után is számos fiatal magyar művész tudott rövidebb-hosszabb időt Párizsban, vagy másutt tölteni.

full_000444.jpg
Egy idegenné vált magyar – 170 éve született Wagner Sándor - Magyarok Münchenben 7.

Elek Artúr, aki Lyka Károly „doppelgengere” volt a magyar művészetkritikában és akinek kitűnő ízlését főként a Nyugatban megjelent írásaiból ismerhetjük, Wagner Sándor születésének századik évfordulójára írott cikkében mélyen elcsodálkozott a nemzet feledékenysége láttán. Nem értette, miért mellőzték Wagnert, aki Székely és Lotz kortársa, Munkácsy, Szinyei és még nagyon sok magyar művész tanára, sőt karrierjének elősegítője volt. „Mert hiszen Wagner – írja 1938-ban –, ha Münchenben élt is, holtáig megmaradt lelkes magyarnak, s pörge kalapban, magyarosan megsodort bajusszal járt a bajor fővárosban, még akkor is, amikor ez a viselet már rég divatját múlta.”[1]

full_004985.jpg
„A családi boldogság mindenért kárpótolhatott volna”

A magyar kultúra irodalom-, esetleg zene-, de semmiképpen sem képzőművészet- központú. Ennek egyik következménye lehet, sőt talán inkább az oka, hogy a magyar festők, szobrászok élettörténetéről, szerelmeikről alig tudunk valamit. A művészettörténészek általában szemérmesen hallgatnak az érdekesebb, rendhagyóbb fordulatokról, vagy lábjegyzetekbe száműzik a magánéleti utalásokat. Pedig lennének történetek a festők életéből is. Nem csak Liszt Ferencnek voltak szerelmi álmai és nem csak Móricznak volt Csibéje. Épp ezért kihasználva, hogy Nyáry Krisztián ebből a szempontból tekinti át néhány nagy festőnk életét, megkezdjük régóta tervezett magánéleti sorozatunkat a Corvina Kiadóval együttműködésben. És kivel mással indítanánk, mint a Majális festőjével?