Új részletekre derült fény Michelangelo Bandini Pietàjáról

Új részletekre derült fény, miközben a restaurátorok tisztítási, helyreállítási munkákat végeztek Michelangelo egyik befejezetlen szobrán, a Bandini Pietàn. Már az előzetes munkálatok során eddig ismeretlen információk tárultak fel, például a művész eszközeinek nyomait fedezték fel a restaurátorok.

A tavaly novemberben megkezdett, de a vírushelyzet miatt megszakított folyamat az „első fontos és mélyreható helyreállítás a mű történetében” – nyilatkozta Timothy Verdon, a Museo dell'Opera igazgatója. A munkálatok most tovább folytatódnak, sőt a nagyközönségnek ezúttal lehetősége van megnézni a restaurátorokat munka közben. A szobor tisztítása, amely az alkotás első ismert restaurálása, rendkívül precíz munka: a szakemberek tisztított forró vízbe mártott vattapálcikákat használva távolítják el a szobor réseiben felgyülemlett port és viaszt.

A firenzei del Duomóban őrzik a szobrot 1981 óta. Az egyetlen fehér carrarai márványtömbből formázott Bandini Pietà a harmadik és egyben utolsó pieta, amelyen Michelangelo dolgozott élete során. Míg a híresebb vatikáni kompozíció és a későbbi Rondanini Pietà esetében Krisztus testét csak az anyja tartja, addig a Bandini Pietànál Mária Magdolna és a bibliai alak, Nikodémusz is megjelenik, utóbbinak Michelangelo a saját arcát kölcsönözte. A reneszánsz mester eredetileg egy római kápolnába szánta a szobrot, nem messze attól a helytől, ahová saját sírját képzelte.

A művész 1547 és 1555 között dolgozott az alkotáson, de végül félbehagyta. Giorgio Vasari művészettörténész szerint gond volt a márványtömbbel, de Michelangelo is problémákat vethetett fel a kompozícióval kapcsolatban, többek között Krisztus bal lábával nem tudott mit kezdeni, így sosem faragta ki. Dühében – mondta Verdon – megpróbálta elpusztítani. Michelangelo meglendítette a kalapácsot, amelyet a márvány véséséhez használt, és ütlegelni kezdte. „Még mindig nagyon jól láthatók a törés jelei Krisztus bal karjában és a szobor más részeiben.” Szerencsére a művész egy szolgálónak ajándékozta a művet, aki végül megjavította.

Dsc 3437 1024x681

Dsc 3311 1024x681

Dsc 3458 681x1024

Fotó: Claudio Giovannini/CGE / az Opera di Santa Maria del Fiore jóvoltából



Forrás: news.artnet.com

full_001425.png
MICHELANGELO WAS GAY

A címbeli tömör és találó megállapítást a népszerű világutazó, Rick Stevens Róma útikönyvében találtam, és mondanom sem kell, eszemben sincs most az amerikai szerzők vagy olvasók földhözragadtságán élcelődni. Stevens sem akart ezzel mindent megmagyarázni, csak azt gondolta, jobb, ha képben vannak a Rómába látogató honfitársak, mint ha értetlenkedve nézik azt a sok meztelen pasast a templomban. Az Albertinában egy kicsit körülményesebben mondják el ugyanezt, de néha tényleg ugyanezt mondják. Részben technikai okokból, mint minden pepecselős kiállításon, itt is megtörténik: a vendégek a kiállítás elején még frissek, és belemennek a pepecselésbe, így aztán az első firenzei időszak rajzai csak nagy türelem árán tekinthetők meg. Ott vannak a Masaccio-másolatok, de az ember nem szívesen lökdösődik, miért pont ezért harcoljunk, van még annyi szoba előttünk, legfeljebb visszatérünk.

full_000771.jpg
Michelangelo – XL

Nem mindenki érdemel ekkora kódexszerű könyvmonstrumot. Például Helmut Newton biztosan nem – az ő XXL-es kötetét tudjuk be a nemzetközi hírű playboy és kiadózseni, Benedikt Taschen személyes érdeklődésének és a popkultúra megállíthatatlan terjedésének. Viszont vannak olyan egyetemes jelentőségű művészgéniuszok, akiknek az életművét már eddig is kívülről-belülről fújta a lelkes múzeumjárók serege. Például Leonardo da Vinci vagy Michelangelo Buonarroti. Róluk érdemes minden részletre kiterjedő, minden igényt kielégítő óriáskönyvet a piacra dobni.

full_000633.jpg
Róma ringbe száll Dávidért

Firenze polgármestere kénytelen megküzdeni a több mint száz éve a város tulajdonát képező emblematikus műalkotásért, Michelangelo Dávidjáért, ugyanis a Kulturális Minisztérium kijelentette, hogy a márványszobor a központi kormányzathoz, azaz Rómához tartozik. Az Artdaily jelenti.