Újra lesz AICA-díj

Az AICA Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének Magyar Tagozata tíz év szünet után újraindítja az AICA-díjat.


Aica serleg 02


A díjat a tagság által jelölt „Legjobb kritika”, „Legjobb egyéni kiállítás” és „Legjobb kurátori projekt” kategóriákban a szervezet tagjaiból véletlenszerűen választott zsűri a legkiemelkedőbb írásnak, valamint egyéni és kurátori kiállításoknak ítéli oda. A díj újraindításának elsődleges célja, hogy a szakmai szempontokat gyakran mellőző döntések mentén formálódó művészeti intézményrendszerbe visszahozzon egy kifejezetten szakmai grémium által, demokratikus alapon kiadott elismerést. 

A 2023 szakmai teljesítményeit elismerő AICA-díj átadására 2024. január 19-én 19 órakor kerül sor a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület helyiségében (Budapest, Rottenbiller utca 35). A korábbi gyakorlatot követve az AICA elnöksége minden évben egy kortárs művészt kér fel a díj elkészítésére, amelynek költségeit a tagdíjakból rendelkezésre álló büdzséből fedezi. 2024-ben a díjat Süveges Rita készítette.