Íme egy összefoglaló arról, hogy miről írtunk a legújabb lapszámban.

A legfrissebb Artmagazinban olvasható:

• Egy rövid kedvcsináló Petrit Halilaj a madridi Kristálypalotában nyílt, madarakat is invitáló kiállításáról.

• Mélyi József beszámolója a 2. Rigai Biennálé a Sztalker világát idéző, képzőművészeti alkotásokkal belakott ipari épületeiről és köztes tereiről.
• Winkler Nóra interjúja Bullás Józseffel, a Deák Erika Galéria művészével, a PTE Képzőművészeti Intézet Festészet Tanszékének adjunktusával, amiből kiderül, hogy Görögországban a 80-as években hogyan érett teljessé a koncepció, amivel ma is dolgozik, és az is, hogy miért nem disszidált, amikor lehetősége volt rá.

• A Corvina Kiadó gondozásában hamarosan megjelenik a Csillapíthatatlanul szomjazzák a végtelent című könyv, amely Gát János Reigl Judittal folytatott beszélgetéseinek szerkesztett változata. Mi ebből közlünk részleteket, azokat az emlékeket emelve ki, amelyekből kiderül, mik voltak azok az élmények, barátságok, kapcsolatok, amelyek meghatározták az indulást. Olaszországban leszünk, Szicíliában, Rómában, Toszkánában és az egész olyan, mintha maga Reigl Judit beszélne hozzánk.
• Tardos János cikke arról, hogy újságíró szüleinek pályája hogyan kapcsolódik akár a nemzetközi, akár a magyar képzőművészethez – most, a francia szál felfejtésekor arról olvashatunk, hogy édesapja, Tardos Tibor 26 évesen az ellenállásból belépve a francia kommunista pártba, hogyan alakította úgy életét, hogy a francia szürrealista festőkről írhasson. Aztán hogyan alakította úgy, hogy ne írhasson...
• A város című festménye apropóján Schadl János élettörténetét is elmeséljük. Azt, hogy az 1900-as évek elején Keszthelyen két centrum – Bécs és Budapest – vonzása is jól érzékelhető volt, és a képzőművészek nyaranta szívesen jártak ide, azt, hogy Schadl 1918-ban már tagja a „maisták” exkluzív körének, 1919 nyarán ő maga is találkozik személyesen a harmincas évei elején járó Kassákkal, és azt, hogy így Schadl is átéli, hogy a Ma köréhez tartozó aktivisták számára a Tanácsköztársaság bukása után, az új hatalmi helyzetben meglehetősen kevés lehetőség kínálkozott művészeti tevékenységük folytatására.

• Kunvári Bella, a szakmájában sikeres fogorvos, jelentős műgyűjtő életútjáról is írtunk – az emancipált gondolkodású, mozgalmas társadalmi életet élő nő, József Attila bizalmasa, sőt orvosa is volt, a költő rajta keresztül ismerte meg későbbi terapeutáját, dr. Rapaport Samut. Kunvári zongoraórákat adott, kezdetekben így teremtette elő a műgyűjtéshez szükséges anyagi alapot, és ahogy telt az idő, a kezdeti, kézimunkák iránti érdeklődése a huszadik század első felének jelentős magyar képzőművészei felé fordult – gyűjteményébe többek között Berény-, Czóbel-, Derkovits-, Korniss- és Rippl-Rónai-művek is kerültek.
• Martos Gábor a Krizsán család tagjainak sorsát tárja elénk Krizsán János festőművész valamikor az 1920-as évek közepe táján Nagybányáról készített színes linóleummetszetének története kapcsán. Tipikusnak is mondható erdélyi sorsok Trianon után. 
• Grayson Perry, a hatvanadik életévét nemrégiben betöltött, brit származású képzőművész a Férfi alászállása (The Descent of Man) címmel írt könyvet arról, hogy mit gondol a 21. századi férfiszerepről és a maszkulinitás kortárs lehetőségeiről – mi pedig a könyvben elhangzottak és a Turner-díjas képzőművész munkái közötti kapcsolatokat igyekeztünk egy gyorstalpaló keretein belül felvázolni.

• A nyugati iskolákat is megjárt, mezőtúri paraszti fazekasok örököse, Gorka Géza számtalan tobzódó formaleleménnyel állt elő élete során – ezt bizonyítja a Chovanecz Balázs gyűjteményéből született könyv és kiállítás is, amelynek anyagából szerzőnk számára a legnagyobb talányt a 131-es leltári számon szereplő tárgy, a „fedeles serleg” jelentette. Rieder Gábor arról írt nekünk, hogy ez a serleg pontosan milyen fogalmi keretek között értelmezhető.

• Borz Kováts Sándor, a hazai formatervezés kiemelkedő egyénisége. Az ő életútját is megismerhetjük – kócos hajviselete és viselkedése révén még kamaszkorában lett belőle Borz, amely csak zárójelben és anyakönyvezett neve után szerepelt a katalógusokban. Ő az a formatervező, akinek kezdeményezésére bontakozott ki a hazai dizájn legjelentősebb vállalkozásaként a Házgyári Konyhaprogram 1972 és 1975 között – Vargánya asztali lámpáját a legtöbb hazai dizájn iránt érdeklődő jól ismeri. De hogyan kezdett lámpatervezésbe? Miután a FŐKERT-nek szánt oszlopsoros virágtartóit nem kivitelezték, világítótestek tervezésébe fogott, mert ezek gyártásához nem volt szüksége állami vállalatokra. A történet folytatása Vadas József cikkében olvasható.

A magazin tartalomjegyzéke ezen a linken böngészhető.