„Akár tárgyat hozok létre, akár installációt, valamilyen rétegében mindig benne van a fotográfia mint inspiráció, gondolat vagy vezérelv”

Beszélgetés Puklus Péterrel a kortárs képfeldolgozás infotechnológiai gyakorlatáról, Csáky Józsefről és az UNSEEN-kampányról

Német Szilvi

A magyar kubizmus „egy olyan kvázi szűz terület, amely eddig még csak alfejezetet sem érdemelt kézikönyveinkben” - olvasható Barki Gergely megállapítása az augusztusi Artmagazin oldalain. A terület kutatása azonban úgy tűnik, manapság nem csak az elhivatott művészettörténész kedvelt tevékenysége. Puklus Péter képzőművész a magyar kubista szobrászat megteremtésében pionír Csáky József Férfi portré című szobrát „körbejáró” projektje szinte egy időben kerül most a figyelem középpontjába az említett cikk megjelenésével. Az amszterdami UNSEEN Photo Fair & Festival látogatói szeptember 18. és 22. között posztereken, meghívókon, belépőkártyákon, a katalóguson, egyszóval mindenen a Csáky-szobor parafrázisát láthatják majd, és vihetik haza a világ számos pontjára. A rendezvény teljes arculatért felelős Puklust Német Szilvi kérdezte arról, hogy hogyan figyelt fel erre a műre, milyen utakon próbált rálelni az eredetire, hogyan dolgozott a témával, és végül hogyan találta meg őt az UNSEEN felkérése.


Puklus Péter a műtermében Fotó: Bognár Benedek - Simon Zsuzsanna ©Artmagazin


Német Szilvi: Hogy került a szemed elé ez az archív fotó a Csáky-szoborról, összebeszéltél Barki Gergellyel, hogy közösen, szépen, szinkronban útra bocsátjátok a magyar kubizmust?
Puklus Péter: A történet onnan indul, hogy nagyon szeretem mások képeit nézegetni, és erre van egy kialakult rendszerem: egy online felület (feed reader), amin gyűjtöm azokat a blogokat, amiket követek. Egy ilyen lapozgatás közben tűnt fel először ez a kép (Csáky József Férfi portré című szobráról készült reprodukció – a szerk.), ilyenkor pedig azt szoktam csinálni, hogy behúzom egy mappába, ami érdekel – akkor is ez történt. Általában nem csinálok ezekkel a képekkel semmit, nem is nagyon nyitom meg a foldert többet. Aztán elfelejtem őket. Körülbelül tízezer fotót mentettem már így le.
Közben az Epic Love Story of a Warrior-projektem fut, aminek kapcsán elég sok olyan ötlet felmerült, ami valamilyen módon kapcsolódik szobrokhoz. Az egyik irány miatt jutottam el a Magyar Nemzeti Galéria szoborraktárába, amit Szeifert Judittal többször körbejártunk, és engedélyem is volt, hogy ott fotózzak. Meg akartam nézni, milyen magyar szobrok vannak. Öt nagy raktárt is végigjártam, mégis a végén hiányérzetem maradt. Nem tudtam pontosan, mit akarok, mégis az volt a benyomásom, hogy nem találtam meg azt, amiért jöttem. Aztán beugrott, hogy tulajdonképpen már láttam valahol azt a szobrot, amit keresek. Feltúrtam a laptopomon a már említett mappát és megtaláltam benne ezt a képet, ami miatt most beszélünk. Akkor még nem tudtam róla semmit, csak amennyi leolvasható volt: fekete-fehér portré, gipszszobor, semmi attribúció. Ezután kezdtem el utánanézni, mi is ez valójában. A Google Képek képeresővel megtaláltam a történetét, majd visszamentem újra a Nemzeti Galériába, most már azzal a biztos tudattal, hogy egy Csáky-t keresek.
Megvettem pár könyvet is, ami róla szól, ezekben mind nagyon mellékesen kerül csak említésre a szobor. Elég vegyes az életműve, illetve nagyon sokfelé ágazó, de nekem továbbra is ez a munkája tetszett a legjobban. Így kerültem vele kapcsolatba, aztán megint nem történt semmi sokáig. Az alapinformációim megvoltak: ez egy Csáky, egy elveszett szobor, magyar kubizmus, Párizs és itt megállt a történet egy időre és pont. Aztán most télen Ausztriában voltunk síelni, amikor bejött egy telefonhívás az UNSEEN akkori igazgatójától, Sasha Stone-tól, hogy engem bíznak meg a fesztivál és a vásár idei arculatának kialakításával. Most jól hangzana, ha azt mondanám, hogy a Dachstein-gleccser tetején álltam épp, de nem ott voltam, hanem egy másik sípályán.


Puklus Péter a műtermében Fotó: Bognár Benedek - Simon Zsuzsanna ©Artmagazin

Mindenesetre beindult a lavina, már ami a szobor további sorsát illeti.
Igen, a felkérés azt jelentette, hogy az UNSEEN teljes kampányát én csinálom, az összes promóciós anyag képi világáért én felelek. Ez a negyedik alkalom, hogy megszervezik a fesztivált Amszterdamban, és minden évben egy kiválasztott művésszel dolgoznak együtt az arculaton: először a Blommers & Schumm holland művészpárost kérték föl, aztán Viviane Sassent, tavaly Lorenzo Vitturit, idén meg engem. A feladat megrendelés és művészet egyben: poszterek, meghívók, belépőkártyák, katalógus, mindenen az én képem szerepel, a kampányfotó. Teljesen szabad kezet adtak, egy dolog volt csak kikötve, hogy portré vagy arc legyen a fő téma. Több irányt is javasoltam, többek között újra elővettem a Csáky-szoborról készült képet és jeleztem, hogy ezzel szeretnék valamit kezdeni. Engem amúgy is érdekel a háromdimenziós világ, ez ráadásul portré is, úgyhogy passzol a felkéréshez. Az eredeti Csáky- szoborról – amennyire én tudom – egyetlen fotó maradt fent egy kanadai újságban, a Montjoie! egyik 1912. évi címlapján

UNSEEN Magazine 2015 © Rachel Sato-Banks

És ezt megszerezted?
Elkezdtem utánajárni annak, hogy hol lehet megszerezni. Francia levéltárakban van egy-egy példány belőle, de megvásárolni szinte lehetetlen. Legalábbis nem találtam meg, de nem is volt fontos, hogy meglegyen. Aztán a kampány kidolgozása több kanyar után eljutott oda, hogy elkészült a szobor másolata. Elvittem a képet egy budapesti szobrásznak, Buda Istvánnak és megkértem, hogy a fotóreprodukció alapján csinálja meg újra a szobrot úgy, hogy egy kicsit az én arcomat is komponálja bele, azokat a felületeket pedig, amik nem láthatóak a képen, töltse ki a saját világával. Útközben kiderült, hogy István fiatal korában sokat kísérletezett a kubizmussal, így nagyon élvezte, hogy újra így dolgozhat. Érdekes folyamat volt, ahogy közösen létrehozunk egy olyan új formát, amiben benne van Csáky is és én is. Szerettem volna, hogy a végeredmény önarckép jellegű is legyen. Akkor jöttem rá, hogy annak idején, amikor csak egyszer láttam ezt a portrét, az tetszett benne, hogy kicsit olyan, mintha én lennék. A szobor egy nagy egész, teljesen egyben lévő, egységes forma, viszont ahogy elkezded megfigyelni a részleteit, az egész elkezd szétesni. Az orra például tök ferde, a szeme és a szája közötti távolság a két oldalon különböző, az egyik arcvonala íves, míg a másik egyenes (pont, mint az én arcom). Alapvetően kubista, tehát éles élek darabolják, közben pedig az egészben van egy nagyon finom lendület, ahogy fordul és kanyarodik.

 

Buda István szobrász Puklus Péter kérésére a fotó alapján reprodukálja Csáky József Fej című szobrát Fotó: Puklus Péter

És akkor ezt többféle mutációban elkészítetted?
Május-június körül elhoztam a két fehér gipszfejet a szobrászműhelyből. Két hétig álltak itt a műteremben, rájuk se mertem nézni. Aztán következett egy hét, amikor összeállt bennem, mit is akarok. Először azzal is kísérleteztem, hogy reprodukálom az eredeti felvételt, a portrét fekete háttérrel, egyszerű erős fénnyel lefotózva, de hamar elvetettem, hogy pont ugyanolyan legyen. El akartam emelni az egész szituációból, és akkor rájöttem, hogy ez a többrétegűség nemcsak a műtermi helyzet installációjában, hanem az alkalmazott technológiákban is létrejöhet. Nagyon sok színes fényvilágítást, sok árnyékot használtam, rengeteg a multiexpo és utána a Photoshop. Rétegződve jön össze a végeredmény, amit látsz.


Gipszbüsztök a műteremben és az UNSEEN kampányfotója Fotó: Puklus Péter / ©UNSEEN

Mit lehet tudni a képregényről, ami a műtermed ablakára van kiragasztva?
Az az egyik eredeti kampányötletem. Mivel a felkérés az úgy szólt, hogy 3-6 képet kell leadnom, először úgy gondoltam képregény formájában fogalmazom meg. Sokáig foglalkoztatott egy szobrászati kérdés – bár hangsúlyozom, nem vagyok szobrász és nem is értek hozzá –, ami szerint minden kőben benne van a szobor, csak le kell róla bontani a felesleget.
 

Az UNSEEN kampányfotója Fotó: Puklus Péter ©UNSEEN


Ezt Michelangelo mondta?
Igen. Megfordítva a gondolatmenetet, elkezdtem leskiccelni egy képregényt, ami „elölről indul”, a történet viszont visszafele: adott egy hasáb, amiből elkezdenek eltűnni a terek és a felületek, a végén pedig elérkezünk a szoborhoz. Ezt úgy terveztem megcsinálni, hogy a kész szobrot lépésről lépésre feltöltöm gipsszel, és hat lépésben eljutok a hasábig. A képregény pedig egy hasábbal kezdődik, aminek egyszerre három oldalát látod. Ahogy lemetszem belőle a felületeket, úgy jelennek meg az új színek, aztán megint új színek, és megint új színek, az utolsó, hatodik kockán, amikor már a szobrot látod, huszonöt szín szerepel a síkokon. Aztán az egész csak egy terv maradt.

Fotó: Puklus Péter

Ezután visszamentél még a Nemzeti Galériába?
Tervezek visszamenni, mert folytatni akarom még ezt az anyagot, de tény, hogy megtaláltam, amit kerestem, jobban mondva megcsináltam magamnak. Ez rám amúgy is jellemző, hogy a fotómunkáimba beszivárog a háromdimenziós világ: nagyon sokszor megfogalmazódott már bennem az az igény, hogy valami olyat akarok lefotózni, ami nem létezik. Ilyenkor saját magamnak kellett megcsinálnom azt a valamit, hogy lefotózhassam. Egy idő után viszont úgy láttam, hogy már nem is kell a fotó, mert a tárgy maga is érdekes. Ettől függetlenül vissza fogok menni a Galériába, mert van pár nagyon izgalmas dolog. Például ráakadtam egy Nemes Attila nevű szobrászra, aki totál szocializmus-hívő volt és mindenben Lenin-fejet látott. A raktárban többek között van tőle egy hatalmas Duna-kavics, ami Lenin, és tényleg Lenin.

Az amszterdami vásáron a szobrokat is kiállítod? Milyen felületeket kapsz?
A városban plakátokon, zászlókon és citylightokon jelennek meg a képeim, illetve magán a vásáron. A fő helyszín egy gázgyár, belül téglafelületekkel, az egész teret beugrók tagolják. Egyik ilyen beugrót kapok, ahova beállítom majd a szobrot egy posztamensre. Azt találtam ki, hogy különböző RGB-fényekkel világítom meg, fény-árnyék- és színorchestra-szerűen. Egy folyamatosan változó színvilágú, 20-25 perces dolog lesz majd látható, amit előre megkomponálok. Sok árnyék, kevés árnyék, sok szín, kevés szín...

A többi munkádról is mesélsz egy kicsit? A Trapéz Galériában láttam úgy kiállítva az egyik objektedet, hogy egyszerre hat árnyékot vetett a falra. A munka most a Bálnában is látható. Ennek az elképzelésnek mi a háttere?
Olyan formában gondolkodtam ott is, amit bevilágítva, nagyon sok, nagyon vegyes, nagyon zavart árnyékokkal tudok létrehozni. Mivel nem volt birtokomban olyan tárgy, amivel ezt az árnyékjátékot el tudtam volna játszani, meg kellett építenem. Az árnyékról aztán el is készültek a képek, de ma már izgalmasabb számomra maga az objekt. Eredetileg azért készítettem a szobrot, hogy lefotózhassam, de később úgy fordult át bennem a helyzet, hogy le se kell fotózni, mert a tárgy magában hordozza azt, ami érdekelt. Már nem kellett, hogy elkészüljön a kép, mert az árnyék ott van, és élőbb.

Puklus Péter objektjei a Trapéz Galériában és a műtermében Fotó: Puklus Péter / Bognár Benedek - Simon Zsuzsanna

Mégiscsak a szobrászatra evezel át lassan.
Mindig azt szoktam mondani, hogy fotósnak vagy fényképésznek semmiképpen sem tartom magam, nem szeretem ezt az kifejezést, mert limitál. Egy technológiai szorító, ami azt feltételezi, hogy te fényképezőgéppel, vagyis képalkotó eszközzel dolgozol. Ez rögtön falakat emel a gondolat szabadsága köré. Inkább tartom magam olyan képzőművésznek, akinek az elsődleges eszköze a fotográfia, de nem feltétlenül. Egy gondolat kifejezéséhez keresem a legmegfelelőbb médiumot, legyen az batikolás, vers vagy népdal –, hogy direkt ilyen extremitásokban beszéljek. Ugyanakkor bármit csinálok, kísért a fotó. Akár tárgyat hozok létre, akár installációt, valamilyen rétegében mindig benne van a fotográfia mint inspiráció, gondolat vagy vezérelv.


Kapcsolódó események:
UNSEEN Photo Fair & Festival Amsterdam
2015. szeptember 18 - 22.
Keizersgracht 613, 1017 DS Amsterdam, Hollandia

full_004478.png
'Even if I were to tie-dye, write poetry or folk songs, the medium of photography would keep haunting me'

Hungarian Cubism is 'a quasi virgin territory, a term that has not even deserved a subchapter in our handbooks yet.' – declared Gergely Barki on the pages of the August issue of Artmagazin. Today, the research of this specific historical period seems to keep up the interest beyond the circles of committed art historians. The project of Péter Puklus revolving around the pioneer Hungarian cubist sculpture, the ‘Head’ of József Csáky has gained attention with the aforementioned article simultaneously. The visitors of the Amsterdam-based Unseen Photo Fair & Festival are exposed to the remake of the Csáky statue on posters, citylights, entry tickets etc. Péter Puklus who was in charge of the the complete visual identity of the festival was interviewed by Szilvi Német about the rediscovery of the lost sculpture, the remake process and the campaign in general.

full_004497.jpg
Lost and found – Az elveszett magyar kubizmus

Nemrégiben egy kávéházi asztalnál Dan Nolannek, The Guardian tudósítójának arról meséltem, hogy elkezdtem kutatni a „magyar kubizmus” történetét, egy olyan kvázi szűz területet, amely eddig még csak alfejezetet sem érdemelt kézikönyveinkben.