Háromezer négyzetméter kiállítótér átnézése és egy jó hangulatú, közönség előtt zajló megbeszélés után az Artmagazin átadta a legszebb standnak járó díjat az Art Market Budapest 2016 nyitónapján. Szempontok, érvek, koktélok, Népszabadság – így zajlott az értékelés.

Topor Tünde: 2016-ban az Artmagazin-díj odaítélésénél azt tartjuk az egyik legfontosabb kérdésnek, hogy a standok közül melyik az, amelyik egy rangos nemzetközi vásáron is megállná a helyét. Tulajdonképpen a kinézetet díjazzuk, összefüggésben azzal, hogy milyen a koncepciója az adott standnak, mennyire illenek össze a művek. Hogy mennyire van úgy is egy üzenete az anyagnak, hogy tisztában vagyunk azzal: ez egy kereskedelmi rendezvény és mindenkinek az a célja, hogy eladja a munkákat. Mit tud a bemutatott műtárgy-együttes akár a vásárlási szándékkal, akár csak az érdeklődésből sétálgató nézőknek adni.

Winkler Nóra: Hatodik éve zsűrizünk, a Budapest Art Fair-en kezdtük. A munka tulajdonképpen abból áll, hogy a vásár preview-ján, vagy az első nap délelőttjén körbejárunk, közben jegyzetelünk, kérdezünk, aztán átbeszéljük, hogy miket láttunk. A végső döntést ezúttal egy nyílt beszélgetés keretében itt és most hozzuk meg. Ezt én megpróbálom moderálni úgy, hogy végigkérdezem az asztalnál ülőket, hogy kinek mi a favoritja, miről szeretné meggyőzni a másikat.

Mucsi Emese: Az idei programhoz hozzátartozik az is, hogy most indult el az angol felületünk, az Artmagazin Online-on, az IN ENGLISH menüpont alatt, amin válogatott, régi cikkeink angol fordításai és az alapból kétnyelvű tartalmaink szerepelnek. Ez összhangban van azzal a szemponttal, amit Tünde is mondott: nézni fogjuk azt is, hogy nemzetközileg hogyan állna helyt egy itteni stand.

WN: Tehát, kinek melyik stand volt az, amire úgy emlékszik vissza, hogy szép és egységes volt? Hol volt jól megoldva a tér, hol használták jól a felületeket, és hol jött át esetleg az adott galéria alaphangulata, szóval az, amiért az egészet csinálják?

TT: A vélemények előtt még egy közbevetést kell tennünk. A Vintage Galériának mindig nagyon szép a standja, több éve látszik, hogy ott rendre nemzetközikiállítás-kompatibilis módon állítják ki a műveket. Ugyanakkor azt is el kell mondanunk, hogy a Vintage Galéria már nyert tőlünk díjat, és bár ez nem teljesen igazságos, mégsem szeretnénk azt a helyzetet előállítani, ami az angol kert- vagy sütemény-versenyeken van, hogy mindig ugyanaz az egy kert vagy háziasszony nyeri a díjat. A korábbi győzelme miatt tehát a Vintage kicsit háttérbe szorul, habár most is nagyon tetszett, amit csinált. Az említett sétát az Art+Text Budapestnél kezdtük, ami szintén kieső, mert Einspach Gábor működteti, aki a lapunk kiadója is, ezért ő sajnos akármilyen szép standot hoz össze, nem vehet részt a versenyben. Innen tovább haladva a lengyel Starter és Leto galériáknál időztünk többet. Nagyon tetszettek nekünk a Kisterem standján lévő művek, ugyanakkor néhányunk a falak zsúfoltságára panaszkodott. A Neont, illetve egy szlovén galériát, a GalerijaGallery-t emeltük még ki, ahol Heineken sörösüvegekből volt megépítve egy pult. Ott tulajdonképpen az egész stand egy központi koncepció szerint rendeződött.

ME: Nekem a GalerijaGallery volt a favoritom. Ez a stand tulajdonképpen egy művészek által üzemeltetett művészeti tér bemutatkozása. Az Art Marketre hozott projektjük keretében minden nap 5 és 7 között koktélokat kevernek a látogatóknak. Az italok különböző alkotók koncepciói szerint készülnek el, és persze meg lehet őket venni. Nagyon közvetlen az egész, de ez a lazaság egyáltalán nem megy a tartalom rovására. A pultozás mellett kis példányszámú, szeriális munkákat, multiplikákat is árulnak, a kereskedelmi tevékenységük tehát a művek és a koktélok értékesítésében merül ki. A GalerijaGallery azért lehet szerintem esélyes a díjra, mert közel áll ahhoz a szemlélethez, amit mi is képviselünk a magazinnál. Mi tulajdonképpen mediációs tevékenységet végzünk, nyitunk azok felé is, akik nem szakmaszerűen foglalkoznak a művészettel. Mintha a GalerijaGallery is erre törekedne. De ezen biztos vitatkozni fogunk.

Páldi Lívia: Nekem amit a GalerijaGallery képvisel, egy kicsit lerágott csont. Ebből azért elég sokat láttunk. Ezt sokan csinálták már sokféle helyzetben. Én nem nagyon látom azt a pluszt, amit ez a megjelenés hozzátesz a helyzethez.
Nem vagyok egy nagy artfair-járó, szóval engem itt is inkább a konceptuálisabb vagy valamilyen történeti súllyal bíró anyagot bemutató standok fognak meg. Azt gondolom, hogy a violuk contemporary parcellája volt az a hely, ahol sikerült egy olyan közvetlen környezetet teremteni, amiben egyszersmind sok információt is kaptunk. Gyakorlatilag olyan volt, mintha a világhírű építész, Yona Friedman lakásába léptünk volna be. Az egyik videót a box kurátora készítette vele Párizsban. Tehát ezzel kifejezetten erre a budapesti eseményre készültek, ahol egy olyan építész-gondolkodóval szerettek volna szerepelni, aki a háború után hagyta el azt a Magyarországot, amivel nagyon fájdalmas, nagyon összetett viszonya van. Ebben a videóban szerepel egy kifejezetten a kurrens Magyarországnak szóló üzenet. Ez számomra nagyon fontos elem volt. Persze nyilván nem várható el minden standtól az art fairen, hogy ilyen fajta üzenetet közvetítsen.

Szilágyi Róza Tekla: Nem meglepő, hogy egy kurátori projektben ez a hangnem kerül felszínre és nem a sales-mentalitás, mivel a violuk esetében nem egy kortárs kereskedelmi galériáról van szó.

WN: Ezzel kapcsolatban gondolkoztunk azon, hogy együtt lehet-e zsűrizni mindenkit, mert a kiállítók nagy része visz egy galériát annak minden lehetőségével és terhével, és nyilván egyfajta könnyebbség úgy kiállítani, hogy nem húzza le a kiállító vállát az, hogy fenntart egy ingatlant és embereket fizet. Így egy kicsit nagyobb azért a mozgástér. De mivel ez egy zsűrizett vásár, ezért azt gondoljuk, hogy mindenki, aki itt kiállíthatott nálunk egyenrangúan versenyez a többivel.

SzRT: A violuk valóban nem tart fent egy intézményt, más jellegű a tevékenysége. Tény, hogy van egy léptékváltás egy kereskedelmi galéria és egy ilyen végül is kurátori projekt között, de mind a kettő egy folyamatosan végzett, fenntartott tevékenység. Én ezért nem zárnám ki a violukot.

WN: Mi az, ami versenyben van most?

TT: Van még egy kiállító, ami mellett többen is kardoskodtak: a lengyel Propaganda. Az egy nagyon szép stand. Az egyik fala ikonokkal van tele, a másik kortárs grafikával, középen-szemben pedig Zichy Mihály egyik művének az átdolgozását lehet látni. Ők is készültek, kifejezetten Budapestre és a violukkal ellentétben a Propaganda egy kereskedelmi galéria, ez nagy súllyal esik latba. Viola valóban nem galériás, hanem egy konzulens, aki erre az alkalomra összeállított valamit.
Nagyon örülünk annak is, hogy itt van most éppen velünk szemben az Autistic Art standja, ami fantasztikus. Ha lehetne azt mondani, hogy csak az installálást díjazzuk, akkor nyilván ők nyernének, de az is nagyon igazságtalan lenne, mert ez félig-meddig egy MOMÉs projekt. Halasi Rita találta ki az egész stand felépítését. Fontos kiemelni azt is, hogy ezzel egy jótékonysági szervezet lépett ebbe a vásári térbe, és az autista gyerekek művei alapján csinált termékekkel próbál pénzt szerezni az alapítvány számára. Szóval szerettük volna őket megemlíteni, de különleges pozíciójuk miatt most ők sincsenek versenyben. A fotós standokat szintén kihagytuk, hiszen lehetetlen igazságosan együtt kezelni őket a képzőművészeti projektekkel. Valójában tehát a GalerijaGallery, a Propaganda és a violuk contemporary közül kell választanunk.

WN: Ha azt vesszük, hogy itt csak az állíthat ki, akinek a programja átmegy a vásár szakmai zsűrijén, akkor ilyen értelemben nekünk nem lenne muszáj azzal foglalkozni, hogy ki melyik kategória a piacon.

TT: A díj történetében már volt két olyan stand, ami nem kereskedelmi galériáé. Egyszer a 2B Galéria nyert, tavaly pedig egy montenegrói galéria.

ME: Igen, az Insitut za savremenu umjetnost, ami egy művészek által üzemeltetett független kortárs képzőművészeti intézet volt. Az is kilógott a galériás közegből, mégis együtt értékeltük az összes többivel.

WN: Én a Propaganda és a violuk között vacillálok. A GalerijaGallery is nagyon tetszett, de azt nem érzem annyira erősnek, hogy neki adjuk a díjat.

SzRT: Nekem kifejezetten szimpatikus, hogy a violuknál olyan output van, ami nem kereskedelmi galériás tevékenység végeredménye. Ez az anyag nagyon egyben van és láthatóan több tevékenység találkozik benne. Viola megcsinálta a Kuchta Klára-könyvet és a Yona-videót is – ez nagyon szépen összecseng a kurátori szelekcióval.

TT: Ha az Artmagazin-díj szempontjából nézzük, akkor nem jó üzenet a kereskedelmi galériák felé, ha nem kereskedelmi galériásokat emelünk ki. Szerintem ma Magyarországon egy erős missziót jelent jól átgondolt standdal szerepelni egy hazai vásáron. Vannak kereskedelmi galériák is, akik szépen, koncepciózusan rendezték be az eladásra kínált dolgaikat. Voltak galériák, amelyek olyan műveket állítottak ki elsősorban, amik a hetvenes-nyolcvanas évek belső ellenállását, rendszerellenes mentalitását jelenítik meg. Azt is értékelni kell, ha valaki úgy veszi ezt az akadályt, hogy a művek által üzen, áttételesebben elegáns a standja és ezt kereskedelmi galériaként teszi, mint például az acb Galéria. Ugyanakkor ha Yona Friedmant és ezt az egész migrációs témát választjuk, annak még egyértelműbb az üzenete.

SzRT: Most kicsit úgy érzem, hogy Viola projektje amiatt, hogy a violuk nem kereskedelmi galéria, margóra kerül. Pedig az, amit ő megmutat ugyanúgy egy vásárszituációban történik és ugyanúgy jó példa lehet egy kereskedelmi galéria vezetőjének is.

TT: Igen, csak egy kereskedelmi galéria vezetője, aki hivatásszerűen és szerződéssel képvisel művészeket, nem engedheti meg magának, hogy egy olyan programot állítson össze, ami neki tetszik.

PL: Ezzel nem értek egyet. Pontosan arról van szó, hogy rettentően sok változás van a közegben, és ez egy speciális helyzet. Valószínűleg az Art Market sok olyat megenged, amit mondjuk egy Frieze nem. Sok galéria dolgozik azon, hogy experimentálisabb legyen, és számomra Violánál az nagyon izgalmas, hogy ő egy egy az egyes, erős viszonyban áll azokkal a művészekkel, akiket képvisel. Pont Yonánál kerül az elő, hogy nem is igazán a munkáját képviseli, hanem egy szellemiséget, egy a kultúrához, a művészethez és az épített környezethez való viszonyt. Azt kell mondjam, hogy mindazok, akik nem művészetivásár-rajongók, itt fel tudnak egy kicsit lélegezni. Ez nekem nagyon fontos. Van ott egy-két olyan munka, ami nem eladásra van, nagyon szép válogatás. Olyan összefüggéseket is megmutat ez a kicsit nappaliszerűen berendezett tér, ami átrendezheti a művészek munkáihoz való viszonyunkat, mindez pedig ebben a kereskedelmi környezetben kap egy finom gellert. Nem érzem, hogy ez egy könnyebb út lenne, csak máshogy, más pozícióból használja a vásári környezetet. Én azt látom, hogy ezt a viszonyt lehet értékelni. A Propaganda nagyon szép stand, de nekem a violuk javaslata izgalmasabb.

SzR: Eleve minden kis teret úgy vizsgáltunk, mint egy-egy kiállítási szituációt. Ilyen szempontból a Violáé mindannyiunk számára élmény volt. Mindenki kapott olyat, amit eddig nem.

WN: Erősített a Viola standján, hogy oda tette ezt az általuk forgatott videót. De azt is tudjuk, hogy a megemlített galériások is komoly és érzékeny kapcsolatban vannak az általuk képviselt művészekkel.

TT: Igen, viszont most ez az itt látott standokon nem jön ki. A Vintage-on sem érzed ezt, pedig például Pőcze Attila is ilyen komoly és elhivatott együttműködésben dolgozik a művészeivel. A kérdés most az, hogy mi most mit látunk ebből?

Kérdező: Lehet-e politikai üzenete, ha a violuk standját választjátok? Állítólag tervezi levetíteni a Yona Friedman-interjút, az abban elhangzó kíméletlen véleménnyel együtt.

WN: Mi egy ma délelőtti standmustra szerint választunk.

TT: Yona Friedmant és ezt az egész migrációs kérdést választani – ennek mindenféleképpen lesz üzenete. Nagyjából azt jelenti, mintha kiírnánk a fejünkre, hogy Népszabadság.

PL: Azt gondolom, hogy a Kisterem egy nagyon szép válogatást hozott. És nyilván egyetértek azzal, hogy itt vannak anyagi korlátok is. Ha például a Kisterem egy akkora térben tudna elhelyezkedni, mint a Vintage, akkor lehet, hogy máshogy nézne ki. Ilyen szempontból nehéz történet, hogy ki mit vállal. Láttuk néhány galérián, hogy megpróbálják az ellentétes pozíciókat bemutatni, hogy milyen szélesen merítenek, milyen művészekkel dolgoznak. Ez néha sikerül, néha nem. Kétségtelen, hogy az, hogy mennyit tudnak a működésükből megmutatni, attól is függ, hogy mi mennyire ismerjük a munkákat… Friedman-nal kapcsolatban pedig ... el tudom képzelni, hogy ő mennyire nem lelkes Párizsban attól, ami itt zajlik. Fontos, hogy a vásár nem egy külső helyszín, ugyanabban a politikai erőtérben van, mint ajtón kívüli történések. Az én véleményem az, hogy nem tudunk kívül maradni ezen. Ha ez úgy ítélődik meg mint politikai döntés, akkor legyen. Nem látok lehetőséget jelenleg Magyarországon egy semleges pozícióra.

ME: Illetve mindez összekapcsolódik azzal is, amit az elején említettünk. Hogy nemzetközi összefüggésben értelmez egy adott helyzetet. Ez a violuk mellett egy erős érv. Ezzel a videóval egy aktuális, nemzetközi összefüggésrendszerbe helyezi a standját. Részben én is esélyesnek tartom a violuk standját, most viszont tovább érvelek a másik mellett... A GalerijaGalleryvel kapcsolatban felmerült, hogy nem elegáns megoldás a szeriális munkák árusításának ötlete, de ahogy ott beszéltem velük, az egy teljesen önazonos működési modellnek tűnt. Úgy láttam, hogy ők képviselnek valamit, és azzal teljes összhangban van mindaz, amit ott látunk.

SzRT: Nekem a violuknál nagyon tetszik, bár nagyjából körüljártuk ezt a témát, hogy egy lakásgaléria-szituációt hoz be a vásárra. Az egy amúgy működő modell, ami izgalmas itt is.

PL: És egy feljövőben lévő történet, egyre több lakásgaléria nyílik.

SzRT: Viszont emellett a GalerijaGallery is egy hasonló állítás. Az is egy olyan szituációt hoz be a vásárra, ami nem egy tipikus „art fair”-helyzet.

TT: A GalerijaGallery még arra az egész művészeti vásárokkal kapcsolatos sztereotip szituációra is reagál, hogy itt lehet „pezsgővel sétálni a képek között”. Az ő standjukat úgy is lehet értelmezni, mint ami közel viszi a mindennapi bulizós helyzethez a művészet élvezetét, meg úgy is, hogy azt mutatja, „na ez nagyon jó, mindenki ide jön pezsgőzni, aztán senkit nem érdekel, hogy mi van a falon”. De tény és való, hogy az, hogy most hogyan fogadjuk be a műalkotásokat és mit indítanak el az agyunkban nem annyira súlyos téma, mint a Viola standján megjelenő emigráció-kérdés.

SzRT: Szerintem bizonyos értelemben súlyos téma. Abból kiindulva, hogy bármelyik standról kezdtünk el beszélni, volt egy alapkoncepciónk azt illetően, hogy megvizsgáljuk, az a galéria honnan jön, milyen szinten folytat kereskedelmi környezetben értelmezhető működést. A GalerijaGallery a maga módján erre reflektál.

PL: Én nem látom ebben azt az előremutatást, amit hangsúlyoztok.

ME: Én vásárokon nem nagyon láttam ilyet. Szerintem a nagy egészhez ez többet tesz hozzá, mint egy alapvetően kereskedelmi céllal működő, konzulensi pozíció bemutatása. Mert valahogy náluk van ez a misszió, hogy nyissanak, tágítsák azt a kört, aki érdeklődik a művészet iránt.

TT: Vagy azt a kört, aki vásárolni tud.

ME: Ha több ilyen lenne… Ez ugyanúgy fontos. Én nem gondolom azt, hogy ez egy lerágott csont. Nem tudnék most példaként felsorolni sok olyan kezdeményezést, ami ilyesmivel foglalkozik Magyarországon. Ez végül is művészetközvetítői tevékenység, de benne van az is, hogy eladnak. Nem egy olyan helyzet, ahol egyáltalán nem jött számításba a kereskedelmi tevékenység.

WN: Ebben abszolút igazad van, egy nagyon nagyvonalú történet. Mert, ha minden igaz, ugyanakkora a bérleti díja ennek a térnek, mint annak, amit tele raknak 1000 eurós művekkel, és abból termelik ki a díjat. Náluk meg 3 euróért lehet kapni koktélokat minden este 5-től 7-ig, plusz árulják ezeket a nagyobb példányszámú műveket.

ME: Ehhez hozzátartozik az is, hogy koncepcionálisan a GalerijaGallery is erős. Ha a violuknál láttuk ezeket az összefüggéseket, akkor ebben az esetben is vegyük észre… Itt koktélokat lehet venni, amik eleve mixek, válogatott zene szól, ami montázsszerűen van összeválogatva, összhangban a koktél természetével. Ez ugyanúgy egy összefogott stand. Csak ez egy más stílusú, más hangnemet megütő projekt.

TT: Más szintekre hozza a művészethez való viszonyt.

Kérdező: Szerintem a GalerijaGallery elviszi egy kicsit a történetet a marketing irányába. Szabad-e ezt ennyire hozzáférhetővé tenni? Dolga-e a kortárs művészetnek, hogy az átjárhatóságot megteremtse?

WN: Szerintem ők azért jók, mert amit csinálnak az nem megy át egy minőségi romláson. Nem hoz kompromisszumokat. Megpróbálja megérteni a helyzetet és használja a tapasztalatát, végül valamire jut, ami jó és örömöt ad. Megtart egy minőséget.

TT: Akkor lenne marketing, ha a nagyon drága dolgokat tolná. Szerintem pont a marketinget teszi idézőjelbe, nekem ez tetszik benne.

Kérdező: A nap végén érdemes lenne megnézni, hogy ki adott el többet és mennyiért.

ME: Nem tudom, hogy ebben a speciális helyzetben, itt az Art Marketen, ahol meghívottak is vannak, mennyire mutatja a stand mérete, hogy melyik galéria mennyire sikeres. Szóval kérdés, hogy ha nagy standot tud megvenni itt valaki, az azt mutatja-e, hogy egyébként jól csinálja, amit csinál galeristaként. Most nem erről a két standról beszélek, amiről eddig, hanem a többiről. Ezt már érintettük, de például ezzel kapcsolatban a Kisteremnek ehhez a kis standhoz kellett volna igazítania a koncepcióját.

TT: Ebből nem tudjuk pontosan, hogy kinek mennyire megy jól, de azt már mondtam, hogy az is egy szempont, hogy egy galerista mennyit áldoz arra, hogy hazai terepen, ahol szinte biztos, hogy a vásáron nem fog eladni semmit, megmutassa magát. Van, aki azt mondja, hogy „jaj én külföldön nagyon jól adok el, itt ezen a kis parcellán gyorsan bemutatom a dolgaimat, hiszen itt úgysem adok el”.

WN: Szavazzunk! Ki szerint kapja a violuk contemporary az Artmagazin-díjat? Négy szavazat, akkor nincs tovább, ez eldőlt!

Az Artmagazin mint a kortárs képzőművészeti vásárok nagy barátja, már évek óta díjazza a hazai art fairek legszebb standjait. A hagyományt teremtő elismerést először – a Budapest Art Fairen – a Kisterem Galéria nyerte el, majd négy éve – már az Art Market Budapesten – a 2B Galéria Waldsee 1944 nemzetközi levelezőlap kiállítása, ezt követően a Vintage Galéria, tavalyelőtt a Trapéz Galéria, 2015-ben pedig a Trema kiadót is üzemeltető montenegrói ISU - Institute of Contemporary Arts vihette haza.

Kapcsolódó tartalmak:

Német Szilvi: A vásár legszebbjének. Interjú Natalija Vujošević-csel, a montenegrói Kortárs Művészeti Intézet alapítójával és Jelena Stanovnikkal, a Trema Kiadó vezetőjével, Artmagazin 2015/9. 16-19 o.

A LEGSZEBBNEK 2015, videó, artmagazin.hu

Art Market Budapest 2015 - A LEGSZEBBEK és a LEGSZEBBNEK, videó, artmagazin.hu

A Vintage kapta az Artmagazin Legszebb Stand Díját 2013-ban, artmagazin.hu