Tévedni emberi dolog

artanzix

Christian Parisot, a Modigliani Intézet vezetője, aki az utóbbi években a festő életmű-katalógusán dolgozott, kényszerszünetet tart a szerkesztésben.

Egy csalások felgöngyölítésével foglalkozó olasz szervezet kétéves nyomozásának végeredményeképpen ugyanis bebörtönözték Rómában. Pár évvel korábban a párizsi törvényszék már egyszer nyolcezer euró kártérítés megfizetésére kötelezte és két év börtönbüntetésre ítélte, mert közel nyolcvan grafikáról állította tévesen – és ki tudja, hogy jó- vagy rosszhiszeműen –, hogy azok Jeanne Hébuterne (Modigliani szerelme, aki szintén művész volt, és aki pár nappal a festő halála után kivetette magát az ablakon) munkái. Most azzal vádolják, hogy 59 olyan képet, szobrot és rajzot minősített eredeti Modiglianinak, amelyekről azóta kiderült: kivétel nélkül hamisak. A rendőrség lefoglalta azt a korábban kétmilliárd forint értékűre becsült „gyűjteményt” is, amelyben a kérdéses művek szerepeltek.


Modigliani: Paul Guillaume, 1918, olaj, 75 × 52 cm A Toledo Museum of Art őrzi

Paul Guillaume (1891–1934) francia műkereskedő volt, Modigliani mellett Soutine, Matisse, Brancusi, Picasso és De Chirico képeivel kereskedett. Korai halála rejtélyes volt, feleségéről, aki új férjével folytatta a gyűjtést, állítólag csak azért terelődött el a gyanú, mert halála után a francia államra hagyta a kollekciót, amely ma a Musée de l'Orangerie-ben látható.


(W. N.)