A Dolly nővérek két pontban
A húszas évek különös divatja (fiús vagy sisakszerű frizura, a ruhák kiegyenesítő, azaz a nőies domborulatokat leszorító vonala) néha már nem is a fiússág, hanem inkább a tyúkság (hatalmas tollak, hátul és a fejen) felé mozgatta a korszak nőképét. Ha ehhez még hozzávesszük a reprodukálhatóság akkoriban kezdődő élményét, nem csodálkozhatunk egy erre folyamatosan rájátszó iker táncosnőpár hatalmas sikerein. És azon sem, hogy a korabeli éles szem milyen folyamatokat lát meg a tollboák, a maszkszerű arcok és a lábak édes lógatása mögött. Egy Moholy-Nagy-fotómontázs mint kegyetlen jóslat.
Kik voltak a leghíresebb magyarok? Egész világnézetek épülhetnek erre a kérdésre, és a válaszoktól függően világok omolhatnak össze. Mert a választ még ki sem mondtuk, máris a ki a magyarnál tartunk, a „külföldre szakadt hazánkfia” fogalmának történelmi alakváltozásainál vagy az extra Hungariam hol édesbús, hol ironikus jelentésénél. A huszadik századra vonatkozó magyar nemzeti emlékezet valószínűleg különleges abból a szempontból, hogy a hírnév fontosságáról való meggyőződés mellett egyidejűleg van jelen benne a Magyarországon született, de azon kívül híressé vált emberek – mert belőlük sokszorosan több akad – felmagasztalásának vágya és felejtésének realitása. Kertész Mihály a mi büszkeségünk, de egy filmcímen kívül nem tudunk róla semmit. Breuer Marcell neve fogalom, de néhány építészen, művészettörténészen és dizájneren kívül nem érti senki, miért. A mai művelt magyarok elsöprő többsége pedig valószínűleg meg van róla győződve, hogy Munkácsy vagy Csontváry sokkal híresebb a világban, mint Moholy-Nagy László. De mindez csak a jéghegy csúcsa, amely alatt a mai Magyarországon már teljesen ismeretlen vagy az ismeretlenségbe folyton vissza-visszazuhanó régi hírességek képeinek egész sora található.
A huszadik század tízes-húszas éveiben a világ leghíresebb magyarjai a Dolly nővérek voltak. Deutsch Rózsi és Deutsch Janka 1892-ben születtek Balassagyarmaton, de a következő század eleje már Amerikában éri őket, édesapjuk, aki Delire magyarosított, viszi őket maga után New Yorkba. Az ikerpár még Pesten kezd el táncolni, de Amerikában csiszolódnak, tizenévesen komoly fellépésekkel a hátuk mögött kerülnek a Ziegfeld Follies-hoz, a korszak legismertebb tánckarához – már Dolly-ikrek néven. Janka 1914-ben hozzá- megy Harry Foxhoz, aki akkortájt találja fel a foxtrotot – a lányok bubifrizurával, divatos ruhákban népszerűsítik az új lépéseket, s ezzel önmagukat. Némafilmekben, revükben, zenés darabokban szerepelnek, pályájuk csak rövid időre ágazik ketté; valójában elválaszthatatlanok, ők az utánozhatatlan, mégis sokak által utánzott Dolly Sisters. A húszas évek elején már mesés gazdagságukról esik szó, filmsztárok barátságáról, bármekkora rulettveszteséget átvállaló reménytelenül szerelmes mágnásokról, kalandokról, sikerekről, karrierről. Elterjed róluk a pletyka, hogy ha gazdag embert látnak közelíteni, leveszik az ékszereiket, hogy egyszerűbben megajándékozhatók legyenek. Jankát többször látják a walesi herceggel, Rózsit Jim „Gyémánt” Bradyvel – azt állítják, mindkét kapcsolat csak plátói. Csillaguk egyre emelkedik, hírnevük csúcsát valamikor a húszas évek közepén érik el; 1925-ben Párizsban a Dollyk és collie-k című show-ban lépnek fel, ahol idomított kutyák utánozzák le a tánclépéseiket. A húszas évek közepén a nagy európai és amerikai bulvárlapokban szinte folyamatosan jelen vannak, képeiket az egész világ ismeri.

A Dolly nővérek © Europress/AFP

Moholy-Nagy László 1925-ben készíti el Az Olly és Dolly Sisters táncospár (Das Tänzerpaar Olly und Dolly Sisters) című fotómontázsát, amelynek egyetlen figurája egy keresztbe vetett lábakkal ülő táncosnő, talán a Dolly Sisters egyik fele. A bizonytalanság abból fakadhat, hogy a nő arca helyén egy kör alakú fekete folt található (a motívum maszk formájában visszaköszön majd Moholy Féltékenység című forgatókönyvében), amelynek párja ezzel egy vonalban, a világos háttér előtt lebeg. A harmadik fekete folt szintén kör alakú, de a másik kettőnél sokszorosan nagyobb – a táncosnő mintha ezen ülne, akár egy hatalmas labdán. Jellemző elemek: Moholy-Nagy jellegzetes fotóplasztikai nyelvezete a húszas évek közepén szilárdul meg; az Olly és Dolly nővérek képen, a motívumok, formai megoldások tekintetében, több Moholy-fotómontázshoz hasonlóan a feszültség elsősorban a konstruktivista képi elemek és a dadaista (vagy adott esetben szürreális) motívumkezelés kombinációjából adódik.
A képen a legfeltűnőbb: a hiány. A címből kiindulva ugyanis – amely egy furcsa szójáték és önmagában is paradoxon – legalább két táncosnő jelenlétével számolhatna a néző, a másik hölgy elvárt helye, a másik, fejként (felülnézeti bubifrizuraként) értelmezhető folt környezete azonban üres. Mindez annál is szembetűnőbb, mert Moholy-Nagy korabeli fotóplasztikáin többször is főszerepet játszanak az azonos tartású és ruházatú női figurák, amelyek – hasonlóan a valóságos Dolly Sistershez – akár egymás tükörképei is lehetnének. Ilyen többek között az 1926-os Nagyvárosi fények, ahol a rövidülésben látható fürdőruhás hölgyek egyforma tartásban a magasban ülnek, vagy az 1925 körüli Emberi mechanika, amelyen többek között két különböző méretű, de azonos ugró nőalak jelenik meg. Az Olly és Dolly nővérek esetében a cím egyszerre be is tölti a maga által teremtett hiányt, hiszen a Dolly Sisters iker-azonossága és mozdulataik tükrözhetősége akkoriban a világon szinte mindenütt közismert volt.

Moholy-Nagy László: Féltékenység, 1927/1973, zselatinos ezüst, 24,6 × 30 cm, Hattula Moholy-Nagy ajándéka, MFM Kecskemét

„A testkultúra területén, amely a képes újságokat is betölti, csendes ízlésátalakulás ment végbe. Mindez a Tiller Girlökkel kezdődött” – írta 1927-ben A tömeg ornamentikája (Das Ornament der Masse) című esszéjében Siegfried Kracauer, ahol a korszak legnépszerűbb tánccsoportjának tagjait – akiket Karl Hofer is festményen örökített meg, igaz, a két hölgy a képen inkább a Dolly Sistersre hasonlít – gépszerű, „matematikai demonstrációként” mozgó, egymástól megkülönböztethetetlen „lánykomplexumoknak” nevezi. A Tiller Girls csakúgy, mint a Dolly Sisters népszerűségét legnagyobbrészt a képes magazinoknak köszönhette, amelyek folyamatosan alapanyagot szolgáltattak a populáris kultúra elemeit magukba építő fotómontázsok számára. Kracauer szerint viszont a revütánc képének és ornamentikájának nemzetközivé válását inkább a film okozta; ahogy ebben az időszakban a montázsok képi hátterét is a filmkép adta a képes magazinok mellett: Moholy-Nagy fotómontázsai közül több kifejezetten filmforgatókönyvekkel összefüggésben született (A tyúk mindig tyúk marad; Féltékenység); számos képe filmből kiemelt vagy filmbe illeszthető beállítás is lehetne. A végül meg nem valósult filmforgatókönyvekben a táncosnők uniformizálódásának, az erotika elvesztésének és a kiüresedésnek Kracauer által is felvázolt tendenciájával összefüggésben pedig egy különös nőkép rajzolódik ki: erre utal A tyúk mindig tyúk maradban maga a tyúk fogalma vagy az 1927-es A világ szerkezetében a konstruktív vázrendszerbe foglalt lábak és az állatok furcsa ellentétpárja.

Moholy-Nagy fotómontázsainak „realitásfölöttisége” és játékossága éppen ezekre a különös ellentétekre és paradoxonokra épül. Az Olly és Dolly Sisters esetében ez nemcsak az egyik nővér hiányából, az egyformaság helyett megjelenített egyetlenségből, de a táncosnő mozdulatlanságából is adódik. Olyan, mintha az egyes elemek véletlen találkozása következne be a montázsasztalon, miközben az eredeti, a valós kiindulópont, a Dolly nővérek magazinképe csak az ezt szolgáló ürügy marad.

Dolly Sisters. Jancsika és Rózsika regénye. A karrier útja – a világsiker titka. Herczeg Géza folytatásos regénye a Színházi Élet 1928-as számaiban

A valóságban a Dolly nővérek már 1927-ben befejezik pályafutásukat, mégpedig váratlanul: a sajtónak azt állítják, megfogadták, hogy 30 éves korukban abbahagyják a táncot – igaz, ennél már néhány évvel idősebbek. A húszas években már hazajárnak, ha itt vannak, a Színházi Élet mindig képriportot közöl róluk, Jenny, vagyis Janka (magyaros neve: Dolly Jancsi) címlapra is kerül, amikor egy budapesti árvaházból két kislányt örökbe fogad. Bár hírnevük alig kopik, a harmincas években egyre inkább elpártol tőlük a szerencse. Jancsi súlyos autóbalesetet szenved, a plasztikai műtétek sora sem hozza meg a várt eredményt – Jenny Dolly 1942-ben öngyilkos lesz. Már nem éri meg azt sem, hogy Hollywoodban nagyszabású film készül a táncospár életéről, The Dolly Sisters címmel, June Haver és Betty Grable főszereplésével. Rózsi látszólag boldogan éli fényűző életét, de a látszat csal: 1962-ben ő is öngyilkosságot kísérel meg, de túléli – Rosie Dolly 1970-ben hunyt el.
A látszat ellenére valószínűleg nincs benne semmi tudatosság, hogy az egyik, külföldön híressé vált magyar egy másik magyar híresség fényképéből és nevéből kiindulva készít montázst. Bármiféle hasonlóság a valós szereplőkkel vagy helyzetekkel csupán a véletlen műve lehet; a kép nem a magyar hírnév mentén áll össze.
