Kortárs képeket a munkahelyekre!
Hogyan hat egy iroda terére, leginkább az ott dolgozókra, ha a falakat kortárs művek töltik meg? A Loffice csapata által idén már másodszor meghirdetett Bring the Art Home program eddigi tapasztalatai szerint jól.
A programba kerülő pályázók kiválasztásánál nagyon fontos szempont, hogy a képek nem múzeumi környezetbe kerülnek majd, nem hófehér kubusokba, hanem belakott, vizuálisan sokféle térbe, élő emberek közé, akik egy ideig mindennap nézni fogják azokat. Négy lába van a projektnek. A művészek, akik idén 153-an küldték el portfóliójukat a pályázatra. Ebből több körben választja ki a szakmai zsűri az adott évben részvételt nyerőket. A Bring the Art Home menedzsmentje a nyertesek portfóliójával keres fel cégeket, akik vállalják, hogy a kiállításokat befogadják és annak költségeit állják. Cserébe nemcsak a műveket kapják meg pár hónapra, de egy megnyitót és kapcsolódó közösségi programokat is. Lehet ez csapatépítés vagy ügyfeleiket is bevonó esemény, továbbá annak kommunikálása, hogy áldoznak a kortárs kultúrára. A zsűri összetétele részben változó, de a hangsúly a minél többféle szempont megjelenítése. Idén – betűrendben – Esterházy Marcell képzőművész, Somogyi Hajnalka kurátor, Szűcs Alexandra magángyűjtő, Topor Tünde, az önök által éppen olvasott lap főszerkesztője vettek részt velem együtt a válogatásban. A pályázati felhívást Ausztriára is kiterjesztettük, lévén az alapító Loffice Coworking a pesti irodák mellett már Bécsben is üzemeltet egy kreatív munkateret, ezért a 127 magyar pályázó mellett 25 külföldi művész is jelentkezett. A zsűritagok egy húszas shortlisttel érkeztek, de az órákig tartó ülést, projektorvászonra meredést, listaszűkítést, majd -bővítést és állandó érvelést nem lehetett megúszni. Végül megszületett a névsor, amit a következő héten műterem-látogatások is követtek, hogy élőben is lássuk az online pályázatokon legjobbnak tűnő munkákat. A 2013-as év győztesei a következők: Kerekes Gábor, Klenyánszki Csilla, Magyarósi Éva, Miklós Hajnal, Micha Payer & Martin Gabriel, Süveges Rita, Szabó John Jr. és Andreas Werner. A hét művész és egy művészpáros a vállalati programok mellett art visitek és aukciók résztvevője lesz. „Olyan pályamunkákat válogattunk a győztes mezőnybe, amelyek koncepcióját átgondoltnak, a jövőre nézve ígéretesnek találtuk, ugyanakkor műveik számára a program által nyújtott irodaházi környezetet megfelelőnek ítéltük” – mondta Somogyi Hajnalka a sajtótájékoztatón a nyertesek kiállított munkái között. „A kiválasztott munkák nem pusztán dekorációként jelennek meg – tette hozzá Esterházy Marcell –, a kortárs képzőművészetnek kérdéseket kell feltennie, problémákat feszegetnie és reagálnia a minket körülvevő dolgokra.” Ezt még azzal egészítette ki, hogy tapasztalatból tudja, a művész tevékenységének csak egy része az alkotás, rengeteg energiát kell fordítani azok tálalására, online megjelenésére, portfóliófrissítésre, pályázatokra, kommunikálásra. A művész megítélésében sokat számít a prezentáció. A nyertesek anyagán is rögtön látszott, hogy átgondolt koncepció alapján működő, a minket körülvevő dolgokra reagáló és mindezt jól is prezentáló művészek – akik az irodai hangulatot sem dúlják fel. Idén tehát velük dolgozunk. Remélem, eredményes évünk lesz.
Magyarósi Éva 1981-ben született, a MOME-n szerzett diplomát Hanne animációs filmjével, ez a Filmszemle fődíját és az Oberhauseni Rövidfilmfesztivál díját is elnyerte. Festőként egyénileg és csoportosan is kiállít, a Műcsarnok tavaly rendezett önálló kiállítást munkáiból.