MIT TANÍT ATHÉN?

Documenta 14 az Akropolisz alatt

Tüdős Anna

Adam Szymczyk azzal, hogy pályázatában a Documenta földrajzi és ideológiai központját eltolta Kasseltől, szerette volna erősíteni az esemény és a valóság közötti nagyobb átjárást. A 47 éves lengyel Szymczyk extravaganciája és bevállalós projekjei által vált ismertté, mondhatnánk akár, hogy hírhedtté. A még mindig a válság sokkjából éledező Athén mint második helyszín kiválasztása garantáltan erős reakciókat ígért, melyek nem is maradtak el. Gyakorlatilag az első bejelentések óta fenték rá fogukat a kritikusok, akik tényleg nem kímélték az eseményt a megnyitó után sem. A Documenta szokásos nyugati közönsége és Athén is kétkedéssel várta a történéseket – utóbbi szerint túl kevés, a helyi művészeti közegben aktív és sikeres szakember és művész kapott benne lehetőséget. A kurátori szöveg utal ugyan a görög–német konfliktusokra, mégsem sikerült megvédeni az eseményt a kultúrkolonializmus vádjától. A Learning from Athens (Athéntól tanulni) munkacím kifejezetten a nem helyi közönséget célozza.

  

Részletek a Museum of Anti-dictatorial and Democratic Resistance állandó kiállításából, kiállítási enteriőr, Athén, Documenta 14    Fotó: Tüdős Anna © Artmagazin

A megnyitó után az első visszajelzések arról szóltak, hogy nem sikerült lenyűgözni a látogatókat, bár mintha ez nem is lett volna cél. A részt vevő művészek listája röviddel az esemény kezdete előtt vált csak nyilvánossá, a fontos időpontok folyamatosan változtak, a helyszínekhez pedig nem készültek el a térképes kiadványok, majd amikor mégis megjelentek az információs pultokon, egy héten belül elfogytak. Az egyértelműen beazonosítható fő helyszíneket (Athens Conservatoire, Athens School of Fine Arts, Benaki Museum, EMST – National Museum of Contemporary Art) elhagyva, a látogatók fejüket vakarva bolyonganak Athén graffitivel borított utcáin, néha bele-belebotolva a kortárs művészetet jelölő fekete nyilakba.

A városközponttól kijjebb eső Szabadság parkban (Parko Eleftherias) található egymás mellett az Athens Municipality Arts Center és a Museum of Anti-dictatorial and Democratic Resistance mint helyszínek. A hely szellemét meghatározza, hogy a katonai junta időszaka alatt 1967 és 1974 között a rendőrség főhadiszállásként használta az épületeket, illetve a hátsó tömböt a magyar Andrássy út 60.-hoz hasonlóan a nemkívánatos személyek fogva tartására és kínzására rendezték be. Ez az épület viseli ma a Museum of Anti-dictatorial and Democratic Resistance nevet; meglehetősen szerény állandó kiállításán tablók, fénymásolatok, újságkivágások mesélik el az áldozatok történeteit.

A mellette álló épület kialakítása teljesen máshogy közelíti meg a történelmileg terhelt helyszínek dilemmáját – ezt ugyanis a 80-as években steril kiállítótérré alakították. A Documenta alatt ez ad teret a Parliament of Bodies program eseményeinek, melyeket a látogatók Andreas Angelidakis Demos nevű, betontömbre emlékeztető, variálható puha építőkockáin ülve élvezhetnek. A görög építész számos beavatkozást tett a térben, például az eredeti fal feltárása és a másik múzeumhoz vezető hátsó ajtó megnyitása is az ő érdeme. 2016 szeptembere óta jó néhány beszélgetés, találkozó, előadás és kísérletezés terepe volt ez a tér, a fesztivál ideje alatt pedig Dimitris Athridis és Theo Prodromidis I owe you a word című projektje látható, amely két monitorból és két, könyvekkel teli asztalból áll. Amikor a görög adósságok rendezéséről szóló diskurzus elindult 2011-ben, Jean-Luc Godard egy elhíresült interjúban azt ajánlotta: az EU egyszerűen csak adóztassa meg a görög eredetű szavak használatát. Erre reagálva a Documenta résztvevői szavakat adományoztak könyvek formájában, melyekre szimbolikus valutaként tekintenek. A szóválasztásokat indokló videointerjúkat nézve számos kérdés merül fel: kinek a tulajdonában állnak a szavak? Hogyan tud, egyáltalán tud-e a nyelv, az írott szó valutaként funkcionálni? Milyen könyvek képesek bázisként szolgálni, ha új társadalmi szerződés megkötéséről akarunk gondolkodni?

Andreas Angelidakis: DEMOS, installáció, 2016, változó méret, Athens Municipality Arts Center Parko Eleftherias, Athén, Documenta 14   Fotó: Tüdős Anna © Artmagazin

A könyvet adományozók sorában volt Ulises Carrión mexikói író és művész is, akinek az EMST földszintjén is látható két videomunkája. Külön fanklub működik a Parliament of Bodies keretein belül (számos egyéb tematikus csoport mellett), amely az irodalom, performanszés konceptuális művészet között egyensúlyozó művész stratégiáiból merít inspirációt. Carrión a 70-es évek óta Amszterdamban él, Other Books and So néven nyitott boltja fogalommá vált. A The LPS project című videó (1985) az 1984-es Lilia Prado Szupersztár Filmfesztivál szervezési folyamatát örökíti meg, melynek során Carrión bemutatta a mexikói színésznőt a szerinte sótlan holland kultúrkörnek. A hírnév kultúrákon átívelő erejével és a sztársággal járó mítoszokkal foglalkozik másik videója, az Aristotle’s Mistake (1985) is, melyben Maria Callas, Aristotle Onassis és Jackie Kennedy szerelmi háromszögét boncolgatja. A videókra az egykori sörgyár helyén felhúzott, évekig üresen álló, majd a Documentára csurig töltött EMST nem-helyeiben bukkanunk rá – a lépcsőfordulóban és a mozgólépcső mellett.

A kultúrák ütközéséről lehet gondolkodni a Museum of Islamic Artban is, ahol az egyik legjelentősebb, a migránskrízist feldolgozó mű kapott helyet. Mounira Al Solh libanoni–holland művész Sperveri (2017) című alkotása az egyetlen kortárs beavatkozás a gyűjteményes kiállításba. A művész 2012 óta aktív párbeszédet folytat számos, hazáját elhagyni kényszerült emberrel – az ő történeteikből indul ki ez a munka. A hímzett sátorban elhelyezett szövegeket ezek közül a rögzített „oral historyk” közül választotta ki, melyekben az emberek saját maguk mesélik el történetüket. Az egyre szaporodó emberi tragédiákhoz a híradókból már hozzászokott látogató egy intim, szinte ceremoniális térben olvassa a borzongató „népmeséket”.

Mounira Al Solh: Sperveri, 2017, kiállítási enteriőr, Museum of Islamic Art, Benaki Museum, Athén, Documenta 14   Fotó: Yiannis Hadjiaslanis © Documenta 14   Fotó: Yiannis Hadjiaslanis © Documenta 14

Mounira Al Solh: Sperveri, 2017, részlet, Museum of Islamic Art, Benaki Museum, Athén, Documenta 14    Fotó: Tüdős Anna © Artmagazin

Sokkal minimalisztikusabb, de hasonlóan fenséges élményt ad Rebecca Belmore Biinjiya’iing Onji (From inside, 2017) című márványsátra, mely egyike a fesztiválon szereplő kevés köztéri alkotásnak. A Filopappou hegyről tökéletes panoráma nyílik az Akropoliszra, a kilátó-terasz gyakori pihenőhelye turistacsoportoknak, amelyek ritkán, de néha mégis rácsodálkoznak a környezetébe simuló homokszínű kősátorra. Belmore saját kanadai őslakos hátteréből merítve az ő wigwamjaikhoz hasonlítja a sátor formát; hiszen mindkettő olyan embereknek adott-ad menedéket, akik rákényszerültek, rákényszerülnek, hogy otthonukat bármikor mozdítható formában alakítsák ki. A márványsátor tökéletes arra, hogy a Documenta látogatói megpihenjenek és elmélázzanak az athéni barangolás célján, a világon, melyben élni szeretnénk és az emberiségen, mellyel osztozunk rajta.

Rebecca Belmore: Biinjiya'iing Onji (From inside), 2017, márvány, Filopappou hegy, Athén, Documenta 14    Fotó: Fanis Vlastaras © Documenta 14

Ahhoz, hogy a Documenta az alternatív jövő elképzelésének terepasztala lehessen, Athénban újra kell tanulni a berögzült biennálélátogatói szokásokat. Négyféle térkép és brosúra összehasonlítgatása helyett ajánlatos flâneur módra kószáló üzemmódba kapcsolni, a programokat pedig érdemes rugalmasan kezelni és teret hagyni a véletleneknek. A keresgélésnek itt nincs konkrét, X-szel jelölt végállomása, a kiállítás aurája a városban mindenhol érezhető. Az, hogy valahogy mégsem lehetséges egyben megragadni az élményt, tekinthető negatívumnak, de annak jeleként is, hogy egyes művek valóban szervesen illeszkednek a komplex, pulzáló városorganizmus egy-egy részébe. A nagyobb kérdés, hogy alkalmas platformja-e a Szymczyk által szervezett athéni „séta” a globális valóságról indított közös gondolkodásnak.


Documenta 14 Athénban, 2017. július 6-ig.