A tökéletes arcú

Szikra Renáta

Az első Nefertiti-ábrázolást gyerekkoromban, barátnőmék lakásában láttam: rézdomborított falidíszként emelte az étkező fényét. Később, talán profilja világos kontúrja miatt, drótból hajlított virágtartóként találkoztam vele egy hétvégi házban a Balatonnál, a tanító néni nyakában függő medálként és a tankönyveim kevéssé színhelyes repróin.

Nefertiti, a Mona Lisához hasonlóan a tökéletes női szépség végletekig lebutított, elkoptatott, kilúgozott ikonjává vált a huszadik századdal beköszöntő képáradatban. Aztán amikor felnőttként saját szememmel nézhettem meg Berlinben, Charlottenburgban, a kicsiny Egyiptomi Múzeum sötét termében, mégiscsak szíven ütött eleven és időtlen szépsége.

Lehet, hogy a festék teszi, az erőteljes színek, a hihetően realista ábrázolás – smink ide vagy oda –, de nem sokan mondhatják el, hogy alig hagyott nyomot rajtuk az elmúlt 3500 év. Nem egy a megszokott hófehér töredékekből összeépített, kisakkozott szobormaradványok közül, melyekben leginkább a lelkes kutató látja az eredetit – Nefertiti mellszobra egy rég letűnt kor szinte istenként tisztelt főszereplőiről hiteti el, hogy ők is hús-vér emberek voltak.



Német ásatás Amarnában – Nefertiti királyné mellszobra a lelőhelyen
(János György szász herceg és Matild szász hercegnő látogatása)
© Staatliche Museen zu Berlin, Vorderasiatisches Museum



Német ásatás Amarnában. Az előtérben: a sérült Ehnaton modell büszt
(János György szász herceg és Matild szász hercegnő látogatása)
© Staatliche Museen zu Berlin, Vorderasiatisches Museum

 
A berlini Múzeumsziget újjáépítése, a keleti és nyugati gyűjtemények összefésülése és átcsoportosítása a német újraegyesítés óta zajlik. Az Egyiptomi Múzeum és Papiruszgyűjtemény Nefertiti mellszobrával akkor költözött nyugatról keletre, amikor a második világháború után évtizedekig romhalmazként éktelenkedő Új Múzeum helyreállított épületét 2009 októberében újra megnyitották. Az idei év szenzációja az épületegyüttes különböző szintjeit átszövő kiállítás, amely az éppen 100 évvel ezelőtt Tell el-Amarnába indított német régészeti expedíciónak állít emléket. Nemcsak a saját gyűjteményükből eddig ki nem állított leletek százait, hanem többek közt a Louvre, a British Múzeum és a Metropolitan Museum of Art kincseivel együtt több ezer leletet vonultat fel, mégis minden az északi kupolaterem, a Nefertiti-büszt szentélye köré rendeződik.


Nefertiti színes modell büsztje. új Birodalom, 18. dinasztia, Kr. e. 1340 körül,
homokkő, gipsz. James Simon adománya
© Staatliche Museen zu Berlin © Fotó: Sandra Steiß
 
 
Nefertiti IV. Amenhotep, a későbbi Ehnaton fáraó első számú felesége, hat lánygyermekük anyja az újabb kutatások szerint társuralkodó volt, sőt feltehetően a vallási-kulturális reform egyik ideológusa. A fáraópár gyökeres szakítása a régi vallással, az egyistenhit bevezetése új korszakot nyitott. Ehnaton Ahet-Aton néven új fővárost alapított és oda tette át székhelyét. Az Aton napisten imádatának szentelt város a fáraó halála után pár évvel, Kr. e. 1331 körül néptelenedett el, a későbbi uralkodók visszaállították a régi istenek hatalmát és üldözték, pusztították mindazt, ami a napistenhitre utalt. Azt sem tudni, hogyan és milyen körülmények között halt meg Nefertiti, sok korábbi uralkodóábrázolásról egyszerűen eltüntették, kivésték alakját és nevét, múmiáját sem azonosították soha. 1912. december 6-án tárta fel a Ludwig Borchardt vezette né- met régész-expedíció az egykori főváros, a mai Amarna területén azt a több helyiségből álló romépületet, melyet Thotmesz szobrászműhelyeként azonosítottak. Az itt talált nagy mennyiségű homokkő és gipsz szobortöredék között bukkantak rá a csaknem tökéletes épségben megmaradt mellszoborra,amelyszintemegbabonázta felfedezőit.


Ehnaton modell büsztje. Amarna, 1912–1913, 57 × 45 × 35 cm.
Német Keleti Társaság (DOG) ásatása, James Simon adománya
© Staatliche Museen zu Berlin, Fotoarchiv Ägyptisches Museum und Papyrussammlung



Nefertiti mellszobráról készült fényképfelvétel 1912-ből,
a leletanyag elosztásának hivatalos dokumentációjából
© Deutsche Orient-Gesellschaft (DOG)

A kiállításon felvonultatott leletanyagban, a helyszínen talált szerszámok, mindennapi használati tárgyak, kerámiák mellett Ehnaton fáraó minden bizonnyal hasonlóképpen kifestett és aranyozott mellszobra is szerepel. Az ókori vandalizmusnak áldozatul esett szobor töredékeiből igyekezték rekonstruálni a Nefertiti-büszthöz méltó párdarabot, amely feltehetően szintén későbbi szobrokhoz, fáraóábrázolásokhoz készült élethű modell lehetett.
 
 
A csodaszép fej az akkori megállapodások értelmében az ásatást finanszírozó porosz zsidó kereskedő, Henri James Simon (1851–1932) tulajdonába került, a leletek felével együtt. Simon bár családi kötelezettségek az üzleti élethez kötötték, nemcsak a Német Keleti Társaság egyik alapító tagja volt, de a 19. század közepén újjászerveződő porosz műgyűjtemények egyik legbőkezűbb mecénása is. A berlini Múzeumsziget teljhatalmú ura, Wilhelm Bode sajátos mecenatúra-programot dolgozott ki. Szaktanácsokkal segítette a magángyűjtőket saját gyűjteményük gyarapításában, s ennek fejében az így megszerzett műalkotások egy része (melyek természetesen kiválóan illeszkedtek a Bode-féle gyűjteményezési koncepcióba) letét vagy adomány formájában állami tulajdonba kerültek. Simon az 1876-ban alapított Nemzeti Galériának Mantegna-, Bellini- és Rembrandt-műveket adományozott, de a világhírű babiloni Istár-kaput is ő ajándékozta a Pergamon Múzeumnak. A Borchardt-expedíció kincseit 1913–14-ben állították ki először az Új Múzeumban, majd a leletek felét a megállapodások értelmében visszaszállították Kairóba. Simon a legszebb darabokról másolatot készíttetett a maga számára, és 1920-ban a tulajdonában lévő teljes Amarna-kori anyagot, Nefertitivel együtt a berlini múzeumnak ajándékozta. Egyetlen kikötése az volt, hogy ha Egyiptom visszakéri a szobrot, akkor azt vissza kell juttatni eredeti hazájába. Az egyiptomi kormány szinte a kezdetektől szerette volna visszaszerezni a királynő portréját, de a tárgyalások rendre zátonyra futottak (és futnak a mai napig). A kereskedő gentleman’s agreementjét agyonhallgatták, a múzeum igazgatója nem adta ki a Nefertiti-büsztöt. 1933-ban Hitler az egyiptomi nagykövetnek továbbított üzenetében nem is hagyott kétséget afelől, hogy mint Nefertiti őszinte rajongója, továbbra is a maga közelében szeretné tudni a Szépséget. Az 1925-ben gyárait felszámolni kényszerülő Simon magánvagyonának nagy részét elbocsátott munkásai nyugdíjalapjába fizette be, fényűző tiergarteni villájából kis lakásba költözött. Hiábavaló küzdelme az állami gépezettel megkeserítette utolsó éveit, még a Pergamon Múzeum megnyitójára sem ment el 1930-ban, és elszegényedve, magányosan halt meg 1932-ben.


Befejezetlen Nefertiti fejszobor modell. Új Birodalom,
18. dinasztia, Kr. e. 1351–34, homokkő. James Simon adománya
© Staatliche Museen zu Berlin © Fotó: Sandra Steiß



Befejezetlen Nefertiti fejszobor modell. Új Birodalom,
18. dinasztia, Kr. e. 1351–34, homokkő. James Simon adománya
© Staatliche Museen zu Berlin © Fotó: Sandra Steiß

 
2017-re készül el a Múzeumsziget utolsó épületegyüttese, a majdan látogató- és konferenciaközpontként funkcionáló központi fogadóépület. Innen nyílik közvetlen átjárás az ókori építészeti gyűjteményhez és innen indul a Régészeti sétány. David Chipperfield az Új Múzeum nyugati homlokzata előtt húzódó légies kolonnádja kései köszönetként Nefertitiért, a nagy mecénás, James Simon nevét viseli majd.


Henri James Simon (1851-1932) műgyűjtő és mecénás,
a Borchardt expedíció pénzügyi támogatója

 
A hiányzó test
Az egyik legjobban őrzött-védett műtárgyat sosem engedték Németországon kívül kiállítani, még üvegbörtönéből is ritkán szabadult ki. Ezért egyenesen csodaszámba ment, hogy éppen fiatal magyar képzőművészeknek, Havas Bálintnak és Gálik Andrásnak sikerült meghackelni a múzeumrendszert és kölcsönkérni az ereklyeszámba menő Nefertiti-fejet az általuk elképzelt és bronzba öntött testhez. A Kis Varsó Nefertiti teste (2003) műve fizikai valójában csupán néhány óráig létezett, és mindössze néhány kiválasztott láthatta a charlottenburgi Egyiptomi Múzeum különtermében, amint az antik műkincs az akkori múzeumigazgató, Dietrich Wildung aktív közreműködésével vitrinjét elhagyva egybeforr a kortárs szobortesttel. Az 50. Velencei Biennále magyar pavilonjában már csak a testet és az akcióról készült felvételeket láthatta a közönség. A Nefertiti teste projekt attól olyan izgalmas, hogy zavart keltett egy tökéletesen merev rendszerben. A piedesztálról lesegítve és kortárs művészeti közegbe helyezve új értelmezési lehetőségeket nyitott egy antik műkincs számára.

 
 
Amarna fényében – 100 éves a Nefertiti lelet (In the Light of Amarna – 100 Years of the Find of Nefertiti)
A kiállítás 2013. április 13-ig tart nyitva.