Dallos Ádám festészetének központi motívuma a test, legyen az rózsaszín bőrű, vérbő, meleg fiúké, vagy hidegsárgán csillogó, félbevágott, bontott csirkéké.

Ez az alkotói tendencia – a varsói Nemzeti Múzeum Ars Homo Erotica című kiállításán is bemutatott – Fiú-sorozattal kezdődött 2010-ben, és a különböző férfi, illetve melegférfi-szimbólumként használt állatok: galambok, pávák, kakasok, fekete és fehér hattyúk, parókás őzbakok megfestésével folytatódott. 2014-ben az élő emberek és más élőlények helyére megnyúzott, merev állattetemek kerültek, ezek váltak az új képek központi elemeivé. „A test és különösen a hulla, a kadáver számos ikonográfiai–emblematikai hagyomány toposza. A memento mori, az ars moriendi, az exemplum horrendum, a contemptus mundi, a danse macabre mind használtak olyan ábrázolásokat, amelyek központi kelléke a mulandóság és a halál metaforájaként álló test volt.” (1) Dallos 2014 és 2016 között készített táblaképei a zsidó-keresztény vallásosságban gyökerező, az elmúlás jelképeit recikláló csendélet-festészeti hagyományt folytatják abban a korban, amikor a test újra apokaliptikussá vált az olyan fenyegetések hatása alatt, mint a természetes élőhely folyamatos pusztulása és a bolygó végzetes elszennyeződése. „[A modernizmus ideológiai eljárásai a test] elfojtása és démonizálása árán képezték meg a polgári kartéziánus szubjektumot, és ez az elfojtás alatt tartott test kerül ismét a felszínre a posztmodernben mint a veszély és a küszöbön álló válság területe, a civilizációra leselkedő bajok forrása.” (2)

A hentes ékkövei II., 2016, olaj, vászon, 177 x 200cm

Dallos csendéletein nem különböző szimbolikus tárgyak – homokóra, könyv, buborék, füstölgő gyertya – és nem is emberi koponyák vagy más embercsontok utalnak az elmúlásra, a hús romlandóságára, hanem frissen levágott állatok testrészei, belsőségei. A tetemek sem egy zárt belső térben berendezett, asztali kompozíció elemeként jelennek meg. A hátterük a Rembrandt és tanítványai, vagy Chaim Soutine azonos témájú munkáiban ábrázolt banális mészárszéki környezettől is eltér. A húsok egy posztapokaliptikus táj fölött lebegnek. Ez a fiktív vidék Dallos gyermekkori élményeiből épül fel: a baljós hangulat megidézésben a mindent elsötétítő balatoni viharok emléke segíti, és az oladi naplementék izzó narancssárga árnyalataival festi világégés színűre az eget az alig kivehető horizont fölött. Ezek a csendéletek egyáltalán nem nyugodtak, Dallos – bár egy kimerevített pillanatot ábrázol – a lebegtetés révén folyamatosan feszültségben tartja a befogadót. Nem lehet eldönteni, hogy az állatok fel vannak lógatva egy tanya padlásablakában, vagy a feltámadás közben, egy felborult világ új rendjét láttató vízió főszereplőiként ábrázolja őket az alkotó.

Cím nélkül (Mészárszéki tájképek), 2016, olaj, vászon, 190 x 230cm

Az irizáló húshártyák; az apró lila erekkel behálózott, fényes velőrózsák; a palástként aláhulló vérvörös bőrrétegek; a belek mellett elnyúló, aranylóan csillogó tojássárga-kezdemények Dallos képein a drágakövekhez, a nemesfém csecsebecsékhez hasonló értéktárgyakként is értelmezhetők. A különböző izmok, inak és zsigerek mint ékszerek a csendélet műfajon belül a barokkban csúcsra járatott vanitas képeken ábrázolt földi hívságok megfelelői, az anyagi jólét, a fényűző életmód mulandóságának és hiábavalóságának jelképei. Dallos ezeket a pompás felületeket és színeket az olajfesték expresszív anyag- és alakformálásával, gazdag felvitelével éri el – miközben folyamatosan, szinte képről képre kísérletezik az ecsetkezeléssel is. Az olajon könnyen sikló szőrecsettel a motívumok megfestése, a fénylő, pasztózus felületek létrehozása legalább annyira érzéki folyamat, mint amilyen buja maga az ábrázolt téma. Dallos már a „rószaszín fiúknál” (3) sem pszichologizáló portrékat, hanem húst akart festeni: a testnedvektől csillogó, párás szemű fiúk testén redőző rubensi hájacskákat, a nitsch-i tilalomszegés szándékával. Az érzékiség tehát mind munkáinak, mind munkamódszerének alapkaraktere.

Cím nélkül (Mészárszéki tájképek), 2016, olaj, vászon, 200x160cm

Cím nélkül (Mészárszéki tájképek), 2016, olaj, vászon, 200x180cm

A szöveg a Statek Robinsona című kiállítás katalógusában jelent meg.

Statek Robinsona
Kurátor: Mirosław Jasiński
Társkurátorok: Krisztina Jerger (HU), Ivana Moncolova (SK), Martin Mainer (CZ)
Museum of Architecture Wrocław
2019. július 28-ig

Mercurius síró sárkánnyal
1111 Galéria
2019. június 26-ig

A címben szereplő idézet hivatkozása: Sirbik Attila: Gyönyörű képeket akartam festeni. Interjú Dallos Ádámmal legújabb A Hentes ékkövei c. kiállítása kapcsán. In: Új Művészet, 2015/04, http://www.ujmuveszet.hu/2015/04/gyonyoru-kepeket-akartam-festeni/ (Utolsó elérés: 2019. 04. 27.)

(1) Kiss Attila Atilla: Vérszemiotika: a test kora modern és posztmodern színháza. In: Jelenkor, 2005, 48. évfolyam, 6. szám, http://www.jelenkor.net/archivum/cikk/796/verszemiotika-a-test-kora-modern-es-posztmodern-szinhaza  (Utolsó elérés: 2019. 04. 27.)
(2) Uo.       
(3) Sirbik: im.

Fotó: Áment Gellért

Külön köszönet: Bodóné Hofecker Zsuzsanna