Mikro-éden

Artanzix

Sz. R.

A New York-i kerttervező-konceptművész Paula Hayes a kilencvenes évek óta építi hordozható vagy szobakertjeit, de igazán híressé szappanbuborék finomságú, fújt üvegbe telepített miniatűr édenkertjei tették.

A csipesz segítségével betelepített páfrányok, orchideák, pozsgások és mohafajták a szennyeződésmentes, állandó hőmérsékletű és magas páratartalmú helyen úgyszólván önfenntartó módon, az elpárologtatott vizet visszaforgatva fejlődnek. Világszerte számos köz- és magángyűjteményben gyönyörködhetünk Hayes-féle kertalkotásokban (az egyik legnagyobb, hullámzó terráriumát például a MoMA vásárolta meg), de a művész a kerttel való közvetlen és tartós kapcsolat kiépítését, a kerttel való együttélést is szívügyének tekinti. 1999-ben Plantpack néven alkotta meg első, kivételes ö̈kológiai érzékenységről tanúskodó, testen hordozható kertjeit. Ahová mások a gyereküket ültetik, oda Hayes a filcpántokkal a vállra (esetleg hátra) erősíthető növénykonténerbe eleven növényt plántált. A kaktusz vagy krumplibokor – kinek-kinek ízlése szerint – így közvetlen testi kontaktusban maradt gondozójával, aki műanyag csövön keresztül itathatta védencét. Legújabb munkái között nyakban hordható kerteket is találhatunk. A környezettudatos ékszerként is viselhető nyaklánc-kert üde színfolt, de ne felejtsük: ez is csak zölden szép.


Paula Hayes: Gömb terrárium T099, 2008, fújt üveg, miniatűr növények, organikus táptalaj, 66 x 53,3 x 45,7 cm © Fotó: Eva Heyd
Paula Hayes: Gömb terrárium T099, 2008, fújt üveg, miniatűr növények, organikus táptalaj, 66 x 53,3 x 45,7 cm © Fotó: Eva Heyd