Szirénhangok a MODEMből

Roskó Gábor-retrspektív, Hornyik Sándor rendezésében

Topor Tünde

Azt hiszem, a másodikos olvasókönyvben volt az az olvasmány, amelyikben egy kislánynak kanyarója van, ezért piros cédulát tesznek a lakás ajtajára, hogy vigyázat, fertőző beteg, látogatni tilos. Emlékszem, mennyire nem értettem, hogy amikor én voltam kanyarós, ránk miért nem ragasztottak ki ilyet. Ezek szerint van egy másik világ, hiszen az olvasókönyvír róla, de nálunk nem az a világ van.


Erős barátom, 1986, olaj, rétegelt lemez, 60 × 59 cm, kerettel: 63 × 61,5 cm, S-B magángyűjtemény
© Fotó: Nagy Gábor


A Roskó-képek előtt mindig ez az érzés jön elő újra. És amióta az elsőket láttam Székesfehérváron,1989-ben,azótanem tudok szabadulni a kényszertől, hogy megpróbáljam kitalálni, mi történik rajtuk. Vagy ha történetet nem is tudok belőlük kerekíteni, legalább megpróbáljam megfejteni, melyik motívum honnan jön. Engem nehezen lehetne kimozdítani abból a meggyőződésből, hogy a képek a festő fejében teljesen logikusan összeálló jeleneteket ábrázolnak, minden figura utal valakire, minden aktus megtörtént, vagy részletesen elképzelték, szó volt róla, amikor Roskó valamelyik barátjával nevetgélt, ahogy szokott. Persze csak olaj a tűzre, amikor az István király zsidókat telepít a Csepel-szigetre című képen a kapedlis alakban tisztán felismerem Révész László Lászlót (Roskó barátja), és tudom, hogy Csepel különleges jelentőséggel bírt mind a kettőjük életében. Aztán az is efelé visz, hogy néhány kép önarckép, például az a sárga turbános alak az Odüsszeusz és a sziréneken, aki szegény megkötözött brit-Odüsszeusz mellkasán könyököl, miközben melankolikusan néz felénk. Ez megint csak azt a feltételezést erősíti, hogy a képeken élethelyzetek kapnak képzeletbeli szerepjátékok által allegorikus formát, és ha egyszer esetleg el lehet majd olvasni a művész naplóját, levelezését, meg lehet nézni a könyvtárát, és Rónai Éváét is (anyukája, aki királyi méretű és kinézetű gobelineket sző, amiken általában a családtagok szerepelnek), akkor majd sok mindenre fény derül. Tehát bár szívem szerint mindent végigkérdezgetnék, hogy kiből mi lett, és miért, ez Roskót ismerve egyelőre nem tűnik reális alternatívának. á́mde a második szint rejtélyének megfejtése is elég izgalmasnak tűnik, hogy honnan jönnek az egyes figurák, milyen olvasmányokból és látványokból állnak össze a képeken megjelenő alakok, hol van az egyes jelenetek vagy éppen festésmódok forrásvidéke. Hasonlíthatom tehát a Roskó-képek világát a kanyarós történet soha meg nem tapasztalt világához, de hasonlíthatom ahhoz is, ami a művészettörténet tudománytörténetének legizgalmasabb fejezete, Aby Warburg rejtvényfejtéséhez a ferrarai Palazzo Schifanoia freskói alapján.



Nézzük, mi újság a világban, 1989, akril, olaj, rétegelt lemez, 153 × 153 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
© Fotó: Nagy Gábor


Ahogy a Palazzo Schifanoia hónapábrázolásain ma már csak félig felfejthetően vannak meg az ókori istenek megjelenési formái és a hozzájuk kapcsolódó történetek, a Roskó-képeken is úgy tünedeznek elő azok a műveltség-darabok, más kultúrák eltévedt elemei, amik egy részét talán a hatvanas-hetvenes években, az otthoni, háború előtti könyvtár darabjait olvasva szerzett, és amik már megfestésükkor is egzotikusak voltak a korai nyolcvanas évek közönségének. Expedíciók résztvevői, felfedezők, utazók, hittérítők, gyarmati tisztek, rókavadászok tűnnek fel mitológiai alakok mellett, néha a két világ keveredik, mint az Odüsszeuszon, de mindenképpen dominánsan fiúvilág, fiú-fantáziákkal. (Már csak emiatt is nehéz volt női szemmel és olvasottsággal az értelmezésük, mintha a képeken akkor láttuk volna a Jane Austen-regények férfiszereplőit, amikor épp nem voltak otthon.) Egy nő van, azt is leszúrták, ráadásul egy turbános, békaszerű, zöld férfi szúrta le, nemhiába az a kép címe, hogy Lecke pszichológusoknak. Lecke nekünk is. Mint ahogy az is lecke, miért vannak néha állatszereplők a képeken, az egyiken például katonai egyenruhában? Vagy a kerámiaszobrok állatai: ezek néha a gyerekkoromban, az Esti mesében látott bábokra emlékeztetnek, például a Rémusz bácsi meséiben szereplőkre. A Kaló Flórián hangján megszólaló rókán voltak olyan furcsa ruhák, frakk, cilinder.



Odüsszeusz és a szirének, 1985, olaj, vászon, 50 × 60 cm, kerettel: 66,5 × 75,5 cm, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
© Fotó: Nagy Gábor


Egy, a hatvanas években Magyarországon növögető gyerek máshol nem nagyon találkozott ilyen ruhadarabok képével, ezek voltak, amik átmentették a háború előtti világ látványemlékeit az ötvenes évek után születetteknek. Roskó nyolcvanas évekbeli képei a legjobb sejtetői annak, hogy létezik egy másik világ, amelyik analóg a megszakadt történeti folytonossággal és a nyugati határon túli világgal egyszerre, tele olyan tárgyakkal és jelenetekkel, amelyek túlmutatnak önmagukon, mert fenntartják annak emlékezetét, hogy a világ tágabb, lehetnének más lehetőségek is, ha az ember éppen az életpályáját tervezi. Roskó pályaíve egyébként nagyon szerencsésen alakult, Kovalovszky Márta és Kovács Péter 1989-ben rendez neki nagy kiállítást Székesfehérváron, így pont akkor zárhatja le ezt a dacosan romantikus korszakát, amikor minden meg is változik. Innentől már lehet utazni, és elkezdődik az eltagadott múlt visszaépítése is. Nem véletlen, hogy ezután a keresés időszaka következik nála, szinte alig fest, a korai nagy képekhez hasonló méretűt talán ezután már nem is. Míg a korai korszakot festői előképek tekintetében Kondorhoz, egy kicsit a főiskolai mester Kokas Ignáchoz, egy kicsit Csontváryhoz és elég nagy mértékben a jó barát Sugár János édesapjához, a festő Sugár Gyulához lehet kötni, addig a későbbi képek, de főleg a kerámiá́k, például A középbirodalom, avagy miért olyan nehéz megszabadulnunk káros szokásainktól című szoborcsoport az Indigó csoportbeli működés emlékét őrzi. Az ottani kreativitás-gyakorlatok (meg persze a Duchamp- és Picabia-hatás) nélkül valószínűleg nem lehetett volna ilyen abszurd és vicces, de a nyelvét öltő porszívóval, varangyszerű teáskannával Andersen-meséket eszünkbe idéző, gyerekkori szorongásokat feloldó műcsoportot létrehozni. Roskó művei tehát később is nehezen megfejthetőek maradnak, mégis nyilvánvalóan rezonálnak a mélyben zajló folyamatokra.



Minjan, 1993–2003, installáció, magastüzű kerámia, változó méretek. 10 rész: 1. Mózes (51 × 58 × 60 cm), 2. Sámson (28 × 33 × 51 cm), 3. Káin és Ábel (36×48×53 cm), 4. Jákob (31×69×40 cm), 5. Bálám (26×69×54 cm), 6. Salamon (45×53×54 cm), 7. Ábrahám és Izsák (46×30×51 cm), 8. Noé (32×37×51 cm), 9. Jeroboám (28 × 36 × 39 cm), 10. Dávid (24 × 35 × 56 cm). Magántulajdon
© Fotó: Nagy Gábor


A bekövetkezett változás embléma-képe az Ulysses zsidó hitre tér, majd 10 év alatt elkészül a 10 részből álló Minjan is. Ennek kapcsán már végképp foglalkozni muszáj Roskó ember-képével: ami nála sokszor állat-kép. De Roskó állatfigurái nem az állatiasság megtestesítői, inkább karakterek, közelebb vannak a felvilágosodás kori állatmesékhez, mint bármihez, ami brutális vagy szexuális. A nem állat képében megjelenő emberek viszont feladják a leckét a pszichológusoknak: sokszor aránytalanul nagy a fejük, kicsik a végtagjaik, az jut eszembe róluk, amit egy kisgyerekes anyuka mesélt, akinek a gyereke mindig olyannak rajzolta le magát, mint egy Contergan-bébi: kicsi, befejezetlen végtagokkal. A gyerekpszichológus szerint azok a gyerekek rajzolják ilyennek magukat, akiket nem simogatnak eleget. Simogatni kell őket, és akkor a rajzokon kinő a kezük. Roskó mostani, eddig legteljesebb kiállításának a kurátor, Hornyik Sándor A történelem terhe címet adta Ha elfogadjuk, hogy ez az életmű központi gondolata, akkor a Roskó-képeken ez alatt a teher alatt lett kifejletlen kezű, lábú – degenerate, vagy entartete – sok alak.



Jeremiás gyermekkora, 2011–2012, olaj, rétegelt lemez, 100 × 122 cm, kerettel: 114 × 136 cm, Szűcs-gyűjtemény
© Fotó: Nagy Gábor


Különösen igaz ez a Minjanra(1), ami a tíz éven át tartó munkafolyamatnak köszönhetően az egész kérdés, a zsidósághoz fűződő, sokáig talán kibeszéletlen viszony feldolgozása, analízise. Megint csak találgathatunk, hogy a zsidó ősatyák némelyike miért öltött itt állatalakot, némelyikük pedig ókori egyiptomi szobrok zsugorított mását, de a tíz szobor betölti hivatását, tényleg megjelenik általuk az örökkévalóság. A Roskó-művek alakjai egyébként abból a másik világból vannak, az övéből, amibe néha a miénkből is átkerül ez-az, például egy úttörőöv, egy teáskanna, katonasapka, bőrkorbács, egy mágikusan vonzó kávéfőző, de odaát megváltozik a működési elvük, emberek, állatok, tárgyak elkezdenek egy másik életet. A képek azért olyan hívogatóak, mert ebből a másik világból szólnak hozzánk.
 
A történelem terhe, Roskó Gábor kiállítása Debrecen, MODEM
2013. július 28-ig
 
 
Jegyzetek:
(1) A minjan a zsidóság tartásának alapja. Ahhoz, hogy gyülekezetről lehessen beszélni és a szentnek tartott szertartásokat el lehessen végezni, mindig össze kell gyűlnie tíz felnőtt zsidó férfinak, ez a minjan.



A középbirodalom, avagy miért olyan nehéz megszabadulnunk káros szokásainktól, 1992, installáció, magastüzű kerámia, bőrkorbács, alumíniumbilincsek, spárga, fa, változó méretek. 7 rész: kanna 1. (19 × 15 × 27,5 cm), kanna 2. (20 × 15 × 27 cm), ostor 1. (200×3×3 cm), ostor 2. (215×3×3 cm), varrógép 1. (18,5×36,6×24,2 cm), varrógép 2. (19,5×37×22,5 cm), porszívó (26,5 × 20 × 67 cm). Ludwig Múzeum − Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
© Fotó: Nagy Gábor