Documenta zöldben

Szikra Renáta

Fakönyvtár, oszlopkert, termőföld rudak, vetőmagminták, lepkenevelde, virágzó szemétdomb, direkt a parkba hordott építési törmelék. If you celebrate it, it’s art, if you don’t, it isn’t.*

* Ha úgy tálalod művészet, ha nem, nem az (John Cage)


Mark Dion: Xylotheque Kassel, 2011–12 | 1


Kasselben az emberek többsége kezében vagy hóna alatt eleve egy nagy zöld könyvvel, a kilónyi Documenta-kalauzzal bóklászott, vagy rohant egyik kiállítóhelyről a másikra, kétlépésenként ellenőrizve a helyes irányt, meg hogy mit is lát valójában. A főbb helyszíneken a műtárgysűrűség már az elviselhetőség határát súrolta, a Fridericianum labirintusszerű termeiben hosszú sorok kígyóztak, zöld oázisnak egyedül a Karlsaue park kínálkozott. A városi parkban és a Természettudományi Múzeumban, az Ottoneum épületében kaptak helyet az ökológiai problémákat boncoló, zöld művek. A múzeum már magában is egy Kunst-und Wunderkammer a több mint 400 éves, híres Ratzenberger-herbáriummal vagy a II. Frigyes tartománygróf udvarában élt elefánt csontvázával, amelynek koponyáját Goethe kérte kölcsön, hogy közelebbről tanulmányozhassa. Carl Schildbach fakönyvtára is igazi kuriózum: az 1771 és ’99 között készült 530 fakönyv egy-egy hesseni fafajta részletes bemutatására szolgál. A könyvet felütve, azaz a dobozon belül a fa életciklusainak állomásai, szárított levél, viaszból készült virág és termés látható, míg borítója a fa kérgének, ágának metszetét, a rajta növő gombafajt, faszénkockát és rengeteg írott adatot tartalmaz. A kasseli xilotékát ready made-ként használva, Mark Dion hatszögletű tölgyfa kabinetet készített, utalva Beuysnak a 7. és 8. Documentán (és a közte eltelt öt évben) ültetett 7000 tölgyére. A kabinet külső falait a Schildbach-lexikonból kimaradt öt kontinens egy-egy jellegzetes fájának intarziája díszíti, Dion ezeknek a növényeknek, illetve a Documenta szimbolikus fájának, a tölgynek készített az eredetik nyomán hat új fakönyvet. Nem ez az egyetlen enciklopédikus mű az idei Documentán; ezeket azonban nem a felvilágosodás korának a világ feltérképezhetőségébe vetett hite utáni nosztalgia köti össze, hanem az idei kiállítás egyik vezérfonala, a sokféleség megőrzésének jelentősége, a természettől a művészetig, a biodiverzitástól a kulturális sokszínűségig. Az Ottoneumban konkrétan a Mag és annak sokrétű szimbolikája a hívószó (a komposztálástól a vetésen át a terményelosztásig, a faji sokszínűség megőrzésétől az élelmezéspolitikán át a környezetvédelemig). Maria Theresa Alves és Amar Kanwar egész termeket betöltő installációi sürgető ökológiai és társadalompolitikai kérdéseket vizsgálnak, az előbbi a mexikói Chalco-tó feltöltése, kierőszakolt iparosítása következtében előálló komplex problémahalmazt tárja fel, Kanwar pedig egy kelet-indiai tartományban a földek kisajátítása, az őslakosok elüldözése, s ennek nyomán a földhöz, a természeti kincsekhez való hozzáférés és jog kérdéskörét boncolgatja. Alves látványos makettjei, a 20. századi mexikói murális festészet stílusában készült „vádirata”, dokumentumfotókkal és riportokkal a terület rehabilitációjának egyik lehetséges megoldását mutatja: a helyi lakosok a nyomokban visszatérő víztükrön úszó kertek (chinampas) létesítésével próbálnak kiutat találni lehetetlen helyzetükből. Anwar sötét termében (The Sovereign Forest, 2012) a Documenta egyik mottója („Belépsz és az egész terem tele van magokkal”) ölt testet. Ez is kincstár: több száz rizsfajta vetőmagmintája rejlik a halványan megvilágított apró tárlókban. Mindebből a dilettáns európainak is kiderül, hogy nemcsak basmati van és jázminrizs, hanem elképzelhetetlenül sok fajta, amely a nagyüzemi és központosított termelésnek köszönhetően éppúgy eltűnik majd, mint nálunk a régi almafajták (a húsvéti rozmaringtól a bőralmáig), hogy helyet adjanak monokultúrában nevelt pár kiválasztottnak. A kisajátításra kijelölt terület beavatkozás előtti állapotáról forgatott poétikus hangulatú film mintegy rácsorog a kiállított mappákra, dokumentumanyagokra. Hogy földközelben maradjunk, arról Claire Pentecost komposzt-műve gondoskodik: eleven természetművészeti alkotás klasszikus vitrinben (szaggal, giliszták és legyek fülhallgató közvetítette, motoszkáló zajával).



Claire Pentecost: Soil-erg, 2012, részlet
© Fotó: Szikra Renáta


A Soil-­erg (2012) a minden élet alapját adó humuszt pénzérmék vagy aranyrudak hagyományos formájába préselve mutatja, az olajdollár alternatíváját kínálva. Pentecost kritikával illeti a törvény szabályozta vetőmag-hozzáférést, a génmanipuláció következményeit és az ökológiai egység visszaállítása mellett érvel, de nemcsak elméletben. A kasseli egyetem organikus mezőgazdasági szakával együttműködve új komposztálási rendszereket dolgoz ki (és itt most nem a pár éve elkomposztált amerikai lobogójának emlékezetes aktusára kell gondolni), Ben Fritonnal és a Can YA Love alapítvánnyal pedig oszlopkerteket-kertszobrokat készít. A zöldségekkel és fűszernövényekkel beültetett függőleges kert nemcsak kivételes látványelem, de a kevés termőterülettel bíró vagy sűrűn lakott vidékeken komoly terméshozammal kecsegtető alternatíva lehet. A múzeum szökőkutas kis hűsölőkertje is hasonló idea jegyében alakult át, az AND AND AND aktivista csoport ant-­tea-­kapitalista teaházat üzemeltet az ökotudatos efemer haszonkertté átalakított kis térben. Rekeszekből, lécekből ácsolt függőkertjük a parlagon heverő városi terek hasznosításához ad ötleteket. Ha már a kertek mentén haladunk, alig pár lépésre, a Friedrichsplatzon is készült egy ideiglenes kert, Kristina Buch lepkeneveldéje (The Lover, 2012). Buch, aki biológus-teológus háttértanulmányaival a városi környezetből már eltűnt, helybéli lepkefaj visszatelepítésére tesz kísérletet az élőlény-együttesek változatosságának megőrzése jegyében. A kis, szögletes kertbe a lepkehernyók gazdanövényei kerültek, belépni nem lehet, de minthogy főként csalán, bogáncs és más gyomnak látszó virágos növény alkot sűrű televényt, senki nem is próbálkozott ezzel. (Viszont sejtjük, miért nincs életterük és marad nekik ez a szigetnyi szabadság ebben a nagyon rendezett közegben.) Nem láttunk ugyan a bokrok fölött táncoló lepkéket, ahogy kalauzunk költői leírása ígérte, de a Documenta-Halle előterében, egy elegáns keskeny vitrinben a levelekről begyűjtött törékeny bábhüvelyek egyre gyarapodó sora igazolta a kísérlet sikerességét.



Claire Pentecost oszlopkertjei az Ottoneum előtt
© Fotó: Szikra Renáta


Az And And And csoport mobil fűszerkertje az Ottoneum előtti pihenőkertben
© Fotó: Szikra Renáta


Kristina Buch: Lover, 2012 | 2

 
A biodiverzitás és komposztálás kérdéskörének leglátványosabb feldolgozását viszont Song Dong, az Orangerie épülete előtti tágas gyepen éktelenkedő Doing nothing (2012) kertje képviseli. Az ötven méter hosszú, majd’ tíz méter magas bonsai hegy üdítő látvány, holott tudatában vagyunk annak, hogy itt is egy virágzó szemétdombnak örülünk. A két neonfeliratot nem számítva, az idehalmozott komposztrétegekre telepített és betelepülő növények a „nemcsinálás” művészetéből születő élő műtárgy főszereplői. Nem ez Song Dong első domb-kertje (Peking, 2007) és főleg nem ez az első szeméthegy-rehabilitáció, de hommage-szerűen idézi az első Earth Art kiállítás (Cornell University, White Gallery, 1969) fűmaggal beültetett kis szemétdombját. Hans Haacke azok között volt, akik az ökológia fogalmát művészeti projekt keretén belül elsőkként vetették fel, emblematikus műve úgy tűnik, máig ható inspiráció. Az idei Documenta másik tájátalakító (s egyben a legtöbbet fotózott) műve Pierre Huyghe mocsara (Untitled, 2012) a park átellenes végében. A Frigyesek és Vilmosok fejedelmi parkjában az antik szentély és szobrok mellett egy buldózerrel feltúrt és magára hagyott terület, maga a Zóna. Apokaliptikus táj, közepén a zümmögő méhkas-fejű kőakt, a civilizáció utolsó nyoma, melyet kőrakások, medence, kráter, hangyaboly és buja növényzet (tudatmódosítók és afrodiziákumok) vesz körül a mocsaras gázlóban. Beindított folyamatok, kialakuló mikrovilágok, folyamatosan változó felállás. Hogy a területnek (tenyeret formázó) alaprajza és kompozíciója van, az csak utólag, a könyvből derül ki, ahogy azt sem sejtettük, hogy az egyik kidöntött Beuys-tölgy törzsén vergődtünk keresztül. Kihívást jelentett a tér meghódítása, a lelkes Documenta-látogató átevickélt a pocsolyákon, köveken ugrált, bokrok mögül próbált rálátást találni és végül elégedetten vakarta a makacs sarat a cipőjéről: elvégre a Documenta sara olyan kultúr-mocsok, amilyet mindenki büszkén vakar. Huyghe „táj a tájban” műve minden érzékszervet igénybe vevő, erős benyomás maradt. Misztikus hely, pedig a rózsaszín lábú (mutáns) kutyával nem is találkoztunk. Ránézésre ennél sokkal szerényebb és hétköznapibb a Documenta egyik legkülönösebb történetéhez kapcsolódó, két kis almafából álló miniatűr gyümölcsös, az Orangerie mellett. A kurátor, Carolyn Christov-Bakargiev és Jimmie Durham közös projektjeként két facsemetét ültettek: egy „Korbiniansapfel” és Durham gyerekkori emléke nyomán kikutatott arkansasi „Fekete almát”. (Emellett piacra dobták a Documenta hivatalos védőitalát, a részben Korbinianapfelből préselt 100%-os almalét, Durham csodás címkéjével.)



Pierre Huyghe: Untitled, 2011–2012
© Fotó: Szikra Renáta


Pierre Huyghe: Untitled, 2011–2012
© Fotó: Szikra Renáta


A két fa valójában kertemlékmű, melynek párja a dachaui koncentrációs tábor bejárata mellett látható. Mindkettő Korbinian Aigner, a bajor „almás lelkész” előtt tiszteleg, akinek több száz almaportréja a Fridericianum egyik központi termében kapott helyet. Aigner, aki világéletében inkább pomológusnak, mint teológusnak érezte magát, a 1910-es és ’60-as évek között közel ezer képeslap méretű festményt készített a különböző almafajták jellegzetességeinek pontos rögzítése érdekében. A katalógus, a régi almafajták megőrzésével és újak nemesítésével együtt nem hobbija, hanem szívügye volt. A náci párttal nyíltan nem rokonszenvező, renitens lelkészt a dachaui koncentrációs táborba zárták, ahol becsempészett almák magjait vetette el titokban azon az ültetvényen, ahol végkimerülésig dolgoztatták őket. Négy kikelt magoncot ki is juttatott a táborból, nem sokkal annak felszámolása előtt. Pár nappal a felszabadulás előtt evakuálták őket, de a Tirolba tartó menetoszlopból sikerült megszöknie. A facsemeték már várták a hohenberchai lelkészlakban. A KZ-1, KZ-2-, KZ-3, KZ-4-nek nevezett fajták közül a KZ-3-nak voltak a legelőnyösebb tulajdonságai, így ezt szaporította tovább. Ma már az ő nevét viseli a KZ-3, amit most is termesztenek. A katalóguscédulák egyenként talán nem képviselnek különösebb művészi értéket – készítőjüket is inkább gyakorlati, mint esztétikai szándék vezérelte –, de az évtizedeken át ugyanazt az elvet követő, megszállott munka már konceptuális alkotásnak tekinthető. Enciklopédikus jellege a schildbachi xilotékához hasonlóan a fajon belüli genetikai variációs készlet bemutatására, megőrzésére tett kísérlet, értelmezési keretként azonban megkerülhetetlenül ott áll Dachau és a koncentrációs táborok létrejöttének oka. Aigner életműve a Documenta koncepciójának számos elemét összegzi: a művészet, a politika és a tudomány összefonódása, az összeomlás és újrakezdés témája, a válság és az abból kivezető utak, a túlélési stratégiák, alternatív megoldások keresése mind a történet része.



Song Dong: Doing Nothing Garden, 2010–12 | 3


Carolyn Christov-Bakargiev, Michael Boßdorf és Jimmie Durham: Almafa-ültetés, 2011. október 26.
© Fotó: Nils Klinger


1 | Mark Dion, Xylotheque Kassel,2011–12, Wood, glass, electric lighting, porcelain cabinet knobs, wood inlay, plant parts, paper, papier- mâché, clay, wax, paint, wire, vellum, leather, plastic, ink 230 × 448 × 448 cm Marquetry / Intarsien: Rigobert Wattenbach Commissioned and produced by dOCuMENTA (13) with the support of galerie Christian Nagel Berlin – Cologne – Antwerp; Tanya Bonakdar gallery, New york; galerie georg Kargl, Vienna; In Situ / Fabienne Leclerc, Paris; The Center for Curating the Archive, Michaelis Art School, university of Cape Town, South Africa; the Visual Arts Department of the universidad Jorge Tadeo de Bogotá; Escuela de Artes y Oficios Santo Domingo, Bogota Courtesy
the artist and Museumslandschaft Hessen Kassel, Photo: Anders Sune Berg
2 | Kristina Buch, Lover, 2012, scaffold structure, soil, plants, butterflies, bringing into being, wind, the possibility of freedom, uncertainty and hope, the abyss of the wide open, the ephemeral and futile, a beginning but no end, Dimensions variable, Courtesy Kristina Buch, Commissioned and produced by dOCuMENTA (13) with the support of Ministerium für Familie, Kinder, Jugend, Kultur und Sport des Landes Nordrhein-Westfalen; Kulturamt der Landeshauptstadt Düsseldorf; Kulturamt der Stadt Neuss; Jubiläumsstiftung der Sparkasse Neuss; Outset
Contemporary Art Fund. Special thanks to Stiftung Insel Hombroich (Dipl. Ing. Burkhard Damm, Klaus Fischedick); J. & P. Westermann gerüstbau gmbH, Kassel; VulkaTec Riebensahm gmbH, Kretz bei Andernach; Kräuter- und Wildpflanzen gärtnerei Strickler, Alzey; Bioland Baumschule
Aloys Pöhler, Höltinghausen Photo: Nils Klinger
3 | Song Dong, Doing Nothing garden, 2010–12, Daily-life rubbish and building rubbish with plants and neon signs 7 32.5 23.5 m Courtesy the artist; The Pace gallery, Beijing Commissioned and produced by dOCuMENTA (13) with the support of Baureka Baustoff Recycling gmbH, Kassel; The Pace gallery, Beijing; Dr. uli Sigg, Mauensee, Photo: Nils Klinger



Korbinian Aigner: Apples, 1912–60-as évek