Egykezes szobrok

Művészet a stroke után - Neuropatológiai kutatások helye és mi értje Ferenczy Béni utolsó alkotókorszakának feldolgozásában (1)

Gulyás Dorottya

2013. június 18-án az egykori Pajor-kúria épületében megnyitotta kapuját az új Ferenczy Múzeum, amelynek elődje Szentendre főterén állott. A régi múzeumra 2010 őszén került lakat, amikor is a megyei önkormányzat visszaadta épületét a szerb ortodox egyháznak. A művek nagy része az elkövetkezendő években a város különböző kismúzeumainak raktárában várta sorsát, míg Ferenczy Károly főművei a Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású életmű-kiállításán szerepeltek. Nagy adósságot törlesztett ezzel a hazai művészettörténet, mint ahogy a Ferenczy család művészetét bemutató megújult állandó kiállítással is, amely az új múzeumépület emeleti kiállítótereiben kapott helyet.

Kultúrtörténetünk nagy fejezete a Ferenczy család. A magyar képzőművészetben ők szemléltetik legjobban a vizuális zsenialitás öröklődését, illetve a környezeti hatások fontosságát. Ferenczy Károly mellett a fiatalabbik fiú, Béni művészete foglalkoztatta leginkább a korabeli kulturális életet és a szakirodalmat, neve azonban mára veszített ismertségéből. A 20. század történelmi eseményei különösen intenzíven hatottak a sorsára, fiatalemberként emigrált Magyarországról, s az elkövetkezendő húsz évben Nagybányán, Pozsonyban, Bécsben, Berlinben és Moszkvában is élt hosszabb-rövidebb ideig. Az állandó vándorlás miatt számtalan alkotásának nyoma veszett, nagy részük meg is semmisült. 1938-ban második feleségével, Erzsivel hazatért Magyarországra, itt hamarosan, már csak családi kapcsolatai miatt is, a kulturális élet egyik központi figurája lett. A kezdeti sikereket azonban ismét mellőzés követte, 1949-ben politikai okokból menesztették főiskolai tanári állásából, s ekkortól a szobrászati megrendelések is elkerülték. A küzdelmes talpra állást egy végzetes tragédia szakította félbe: a szovjet csapatok bevonulásának másnapján, 1956. november 5-én egy titokzatos telefonhívás érkezett a házaspár Jászai Mari téri lakására. Hogy pontosan ki telefonált, miről folyt a szó és hogy a forradalom és következményei mennyiben befolyásolták a történéseket, talán már sosem tudjuk meg. Ferenczy ugyanis a beszélgetés közben agyembóliát kapott, fél oldalára lebénult, és a fellépő súlyos motoros afáziából kifolyólag beszédképességét szinte teljes mértékben elvesztette.(2)


Poszt-stroke alkotás Delacroix után, papír, akvarell © Ferenczy Család Művészeti Alapítvány
Poszt-stroke alkotás Delacroix után, papír, akvarell © Ferenczy Család Művészeti Alapítvány

Ferenczy Bénit tragikusan nehéz életútja sem akadályozta meg abban, hogy túllépve apja árnyékán kora egyik legjelentősebb klasszikus műveltségű alkotójává váljon. Amikor elkerülték a szobrászati megrendelések, könyvillusztrálásból tartotta fenn magát, s e kényszer szülte feladatot is nagy kedvvel és művészi érzékkel végezte. Akkor sem hagyott fel az alkotással, amikor élete utolsó évtizedében a súlyos betegség korlátozta. Felesége kitartó támogatásának hála hatalmas erőfeszítések árán ismét rajzolni, majd mintázni kezdett, jobb keze helyett a ballal, a figurális nyelvvel helyettesítve némiképp az elvesztett verbális kommunikációs készséget is. Több száz grafika és jó néhány szobormű tanúsítja a művész regenerálódását. A kezdeti próbálkozások esetlen alkotásait idővel olyan, a korábbi művekkel egyenértékű grafikák, vízfestmények, szobrok követték, amelyek a művészi oeuvre részét képezik.


Koffán Károly: A Ferenczy házaspár © Ferenczy Család Művészeti Alapítvány
Koffán Károly: A Ferenczy házaspár © Ferenczy Család Művészeti Alapítvány

De eddig hosszú út vezetett, s a gyógyulás folyamán csak fokozatosan vált érzékelhetővé, hogy a néma testbe zárt művész nem veszítette el szellemi képességeit. Már az első hónapban érezhető volt, hogy a kommunikációs problémák ellenére értő módon fogadja be az őt körülvevő világot. Auditív szövegértése továbbra is friss maradt, és nem csupán a mindennapi társalgást, de a magasabb röptű beszélgetéseket, felolvasott irodalmi műveket is értelemmel kísérte, a megindító eseményekre, műalkotásokra érzékenyen reagált. A maga módján igyekezett korlátozott nyelvi eszközökkel kifejezni magát. Szókincse mindössze pár tucat egy, illetve két szótagú szóból állt: igen, nem, dehogy, á, jó, ó, jaj, ez, az, ott, itt, de, na, már, így. Azonban a különböző hangsúlyoknak, elnyújtásoknak, mimikának hála, közeli barátaival, de leginkább feleségével egyre gördülékenyebben ment a barkochbaszerű kommunikáció. A sok türelmet igénylő írásgyakorlatok korlátozott sikerrel jártak, azonban rövidesen nyilvánvalóvá vált, hogy a verbalitással és az írással ellentétben a vizuális eszközök megmaradtak számára. Már néhány héttel a szélütés után elkezdte használni bal kezét. A rehabilitáció első fázisában régi nagy mesterek műveinek másolásával igyekezett visszaszerezni rajztudását. Vizuális memóriájának épségét tanúsítja az a tény, hogy minta nélkül, emlékezetből dolgozott. Ennek is köszönhető, hogy végeredményben nem csupán reprodukálta, de interpretálta, egyéni ízzel gazdagította Rembrandt, Michelangelo, Delacroix képeit. Rövidesen önálló kompozíciók kerültek ki a keze alól. A korábbiaktól eltérően megsokasodtak művészetében a bibliai témájú képek, különösen a menekülés Egyiptomba témakör. Rajzai, vízfestményei kedvelt témái voltak továbbá a beszűkült életterén belül működő világot felvázoló rajzok: iszogató, beszélgető, zenélő társaságot ábrázoló jelenetek, vibráló színvilágú virágcsendéletek.


Afáziás írásgyakorlatok, 1960 © Ferenczy Család Művészeti Alapítvány
Afáziás írásgyakorlatok, 1960 © Ferenczy Család Művészeti Alapítvány

Számos tollrajz és akvarell látott napvilágot, mire Ferenczy Béni először tett kísérletet a mintázásra. A plasztikai alkotókészség rehabilitációjának késleltetettsége szinte magától értetődő annak fényében, hogy a szobrászati tevékenység nagymértékben igényli a kétkezi munkát. A szobrászi munka csupán korlátozott eszköztárral folytatódhatott, Ferenczy Béni ugyanis már nem volt képes érmeket készíteni, fa-, illetve kőszobrokat faragni. Bár a puha agyag megmunkálása is komoly kihívást jelentett számára, újonnan létrejött kisplasztikái jó része semmivel sem mutat hiányosabb formát, mint az egészséges időszak remekei. Az új szobrok mind stilisztikailag, mind tematikailag jól illeszkednek az életműbe. Továbbra is az érett korszak két központi témája, a fiúakt és a vaskos nőalak jelenléte dominált plasztikai alkotásain. Mellőzte a direkt utalásokat betegségére, néhány finom gesztusban azonban mégis felfedezhetők ilyenek. Első jelentős balkezes szobra, az önvallomás jellegű Aranykor egy nagyméretű farönkön egyensúlyozó fiatal fiúakt. A kapaszkodó, egyensúlyt kereső gyermekalak bal kezével és lábával kapaszkodik, míg a művész lebénult tagjainak megfelelő jobb oldali végtagjait az égnek emeli, érzékeny kifejezését adva ezzel a művészben jelen lévő mozgásvágynak és a belső küzdelemnek.


Búcsú, 1966, bronz © Szentendre, Ferenczy Múzeum
Búcsú, 1966, bronz © Szentendre, Ferenczy Múzeum


Ferenczy 1956 után készített új művei kiállításokon szerepeltek, rajzait folyóiratokban publikálták, a beteg művész hogylétéről a napilapok hasábjai rendszeresen hírt adtak. E megbecsülés azonban elsősorban heroizáló formában jutott kifejezésre. Ferenczy Béni alakja ugyanis – Bernáth Aurél szavaival élve – szimbólummá magasztosult a korszak művészei, különösen az irodalmi élet képviselői számára. 1956 egyszerre jelentette a művész és az ország tragédiáját, így nem csoda, hogy az idős szobrász betegség felett aratott diadala példát mutatott a kor neves íróinak, akik versben s prózában magasztalták művészeti feltámadását. Bár a kor nagy művészettörténészei – köztük Genthon István, Perneczky Géza, Tolnay Károly – kinyilvánították azon nézetüket, hogy az utolsó alkotókorszak hiteles, releváns része a művészi életműnek, a heroikus megközelítést sosem váltotta fel objektív művészettörténeti értékelés.


Aranykor, 1959, bronz © Szentendre, Ferenczy Múzeum
Aranykor, 1959, bronz © Szentendre, Ferenczy Múzeum

Az egyes művészek betegség által korlátozott alkotókorszakainak művészettörténeti mellőzöttsége általános jelenségnek mondható. A különböző mentális és neurológiai problémákkal kapcsolatba hozható periódusok ugyanis gyakran kikerülnek a művészettörténet látóköréből, és ilyenkor jobb esetben pszichiáterek, patográfusok vállalják magukra a feldolgozás felelősségét. Az, hogy a 20. század második felétől egyre nagyobb jelentőséget kaptak a művészek patográfiái, annak a felismerésnek köszönhető, hogy a különböző betegségek hatásának vizuális művészetekbeli leképeződései igen nagy segítséget nyújtanak a neurológiai, pszichiátriai folyamatok megértésében, másrészt pedig a műalkotások elemzéséhez is fontos támpontokat adhat az adott betegség ismerete.


Vetkőző nő, 1960-62, bronz © Szentendre, Ferenczy Múzeum
Vetkőző nő, 1960-62, bronz © Szentendre, Ferenczy Múzeum

Ferenczy Béni esetében is a neurológiai megközelítés volt az, amely nemzetközi színtérre vitte a művész utolsó alkotókorszakának problémakörét. Környey István agykutató-neurológus az 1950-es évek első felében jó barátságot ápolt a szobrásszal, később pedig ideggyógyászként részt vett a művész terápiájában, így a korlátozott sikereket elért írásgyakorlatokat követve tanúja volt a művészeti rehabilitáció folyamatának. 1974-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjaként székfoglaló előadását Ferenczy Béni stroke utáni művészi teljesítményének változásáról tartotta, kutatási eredményeit pedig 1977-ben publikálta a francia L’Encephale című orvosi folyóiratban.(3) Bár nem végzett szisztematikus, folyamatos megfigyeléseket, Környey helyzete a személyes ismeretség révén még mindig sokkal jobb volt azokhoz a patográfusokhoz képest, akik rendszerint már nem élő személyek korlátozott számú adatait dolgozták fel. Kutatásaihoz elsősorban a Ferenczyt kezelő kórházak feljegyzéseit, az özvegy jegyzeteit és a művész által készített művészeti produktumokat használta. Tanulmányában ismerteti a művész kórképét, a bal kézre való átszokás sikerességének genetikai tényezőit, rekonstruálja a beteg állapotában jelentkező változásokat és ismerteti Ferenczy művészeti újjáéledését.


Álló fiú (díszkút), 1963, bronz, Budapest, Kígyó utca és Váci utca sarka. Ferenczy Béni egyetlen köztéri balkezes alkotása Vigh Tamás szobrászművész segítségével valósulhatott meg © Fotó: Szmolka Zoltán © Artmagazin
Álló fiú (díszkút), 1963, bronz, Budapest, Kígyó utca és Váci utca sarka. Ferenczy Béni egyetlen köztéri balkezes alkotása Vigh Tamás szobrászművész segítségével valósulhatott meg © Fotó: Szmolka Zoltán © Artmagazin

Környey publikációjának köszönhetően Ferenczy Béni esettanulmánya az egyetemes ideggyógyászat-kutatás egy specifikus ágának fontos hivatkozási alapjává vált. A pszichiátriai, neurológiai problémákkal küzdő művészekkel foglalkozó szakirodalomnak ugyanis egy érdekes fejezete a stroke miatt féloldali bénulásban szenvedő képzőművészeket vizsgálja, akiknek alkotásain saját rehabilitálásuk folyamatát követhetjük nyomon. Az egyik első korszakalkotó tanulmányt a témában Richard Jung professzor klinikai neurológus és kutató írta 1974-ben, vizsgálatának középpontjában négy hivatásos, jobb féltekére sérült német művészt állítva.(4) Az 1980-as évektől egyre több művész került be a vizsgálat körébe, így a téma legfrissebb kutatói, Michael G. Hennerici és Hansjörg Bäzner német neurológusok 2006-ban megjelent tanulmányukban már 25 stroke-ot szenvedett vizuális művészt sorakoztattak fel, bemutatva művészetük betegségből következtető változásait.(5) Itt Ferenczy Béni esetét olyan világhírű művészek mellett vizsgálják, mint Caspar David Friedrich, Otto Dix vagy Federico Fellini.


Virágcsendélet, papír, akvarell. © Ferenczy Család Művészeti Alapítvány
Virágcsendélet, papír, akvarell. © Ferenczy Család Művészeti Alapítvány

A tanulmányból kitűnik, hogy az agyi ér záródása okozta féloldali bénulás nem számít ritka jelenségnek, és számos képzőművészt sújtott idősebb korára. A stroke következtében a sérülés egyaránt érheti a jobb, illetve bal agyféltekét, a bénulás vagy végtaggyengeség ilyenkor minden esetben az ellenkező oldalon mutatkozik. A tanulmány szerint azoknál a művészeknél, akiknél a stroke az agy jobb féltekéjét érintette, az idegrendszer vizuális készségekért – így a térérzékelésért – felelős részei károsodtak, s ez nagyban befolyásolta művészetüket. Ebben az esetben a látótér bal oldalán megjelenő vizuális ingereket nem képes feldolgozni a beteg agya, így művészeti alkotásokon gyakran előfordulhat az ábrázolt téma bal oldalának elmosódottsága, helyenkénti hiánya. Ezzel szemben a bal féltekét érintő stroke inkább a verbális kifejezés és megértés szintjét befolyásolja, de nem vágja el a művészi tevékenység folytatásának lehetőségét A vizsgált művészeknél – így Ferenczy Béninél is – az alkotás elsősorban a jobb kéz bénultsága által lett korlátozva, s emellett gyakran fedezhető fel az érintett műveken a betegség általi magatehetetlenséggel járó lelki trauma hatása.


Virágcsendélet, papír, akvarell © Ferenczy Család Művészeti Alapítvány
Virágcsendélet, papír, akvarell © Ferenczy Család Művészeti Alapítvány

Környey kutatásának alapvető célja volt, hogy esettanulmányt szolgáltasson az afázia témakörében, hisz Ferenczy folyamatosan készülő új művei jó alapot szolgáltattak egészségi állapotának nyomon követésére. Tanulmánya azonban túlmutat orvostörténeti jelentőségén. Ha általánosságban tekintünk a művészpatográfiákra, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy azokat igen nehéz összeegyeztetni a művészettörténeti kutatással. Az orvosok és művészettörténészek körében máig vitatott kérdés a pszichotikus betegséggel küzdő művészek alkotásainak értékelése. Egy beteg elme szüleményeiként vagy logikus és tudatos művészi fejlődés eredményeiként vizsgáljuk őket?(6) E kényes kérdésre ezúttal nem szükséges választ adnunk, hisz Ferenczy Béni esetében a patográfia megléte épp ellentétes célt szolgál. Környei 1970-es években írt tanulmánya ugyanis amellett érvel, hogy a művész alkotóintellektusa nem sérült az embólia következtében. A fellépő fizikai és kommunikációs nehézségek ellenére nem puszta automatizmusból fakadt az utolsó évtized alkotótevékenysége, hanem éppen ellenkezőleg, önálló művészi intuíciók által vezérelt alkotófolyamat ment végbe. Környey patográfiája alátámasztja azt az elméletet, miszerint a motoros afázia elsősorban instrumentális zavar, nem pedig az intelligencia zavara, ezáltal orvosilag is indokolttá teszi az 1956 és 1967 közötti időszak művészettörténeti vizsgálatát. Tanulmánya emellett fontos adalékokkal szolgál a művész rehabilitációjának, az újraalkotás folyamatának rekonstruálásához.
 
Ferenczy betegsége, művészi rehabilitálódása, személyes sorsának megjelenése az új művekben különleges, egyedülálló fejezetet jelent nemcsak életművében, hanem a magyar művészet történetében is. 
 

(1) Jelen tanulmány egy folyamatban lévő kutatás során felmerült részproblematika kibontása. A kutatás célja Fereczy Béni balkezes korszakának minél teljesebb körű feldolgozása.
(2) Afázia: Az afázia összefoglaló elnevezése mindazon beszédzavarnak, amelyek organikus agyi sérülés következtében jönnek létre. A szó görög eredetű: aphasia, jelentése beszédtelenség. A motoros afáziában a beszédszervi működések mellett leginkább a beszédkészségek érintettek; a beszéd megértése és a nyelvi emlékezet közepesen zavart, ami félreértésekhez vezet.
(3) Mérei F. Tibor: Környey István. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994. 142–143. o.; A székfoglaló előadásról a Magyar Tudományos Akadémia nem őriz dokumentációt.; Környei, E.: Aphasie et creation artistique. In: L’Encephale, 1977. III. 71–85. o.
(4) R. Jung: Neuropsychologie und Neurophysiologie des Kontur- und Formsehens in Zeichnung und Malerei. In: Psychopathologie musischer Gestaltungen. Stuttgart, 1974, 29–88. o.
(5) Marsh, G. G. – Philwin, B.: Unilateral neglect and constructional apraxia in a righthanded artist with a left posterior lesion. In: Cortex 23, 1987. 149–155. o.; H. Bäzner – M. Hennerici: Stroke in painters. In: The Neurobiology of Painting. [Szerk. F. Clifford Rose] 2006. 165–191. o.
(6) Németh István: Van Gogh patográfiája. In: Lege Artis Medicinæ 2004. 14. évf. 6. szám 446–447. o.