Mesés férfiak kurblival

Fáy Miklós

Talán hatéves lehettem, amikor föltettem édesanyámnak azt a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztatott. Ha egyszer nem szabad meztelen nős újságokat nézegetni, és elzárják a tévét, amikor melltartós színésznők közlekednek a képernyőn, akkor hogyan lehetséges, hogy egy tök pucér nőci lóg a falon bekeretezve. Nem tudom, hogy az ilyen kérdésekre felkészülnek-e a szülők, mindenesetre az enyém nem jött zavarba, azt mondta, hogy az egy akt.

Oké, akt, de meztelen. És akkor jött a definíció, amellyel elég jól el lehetett boldogulni a következő évtizedekben: az a különbség az akt és a meztelenség között, hogy az előbbi arról szól, hogy milyen szép az emberi test, míg a másik arról, hogy ez a nő most meztelen.

Nem tökéletes, hiszen nem éles a határ, a „milyen szép az emberi test” is arról szól, hogy az a nő most meztelen, és a meztelen nő is arról szól többek között, hogy milyen szép az emberi test, de a gyerek megkapta a választ, amit felnőttként is magánál tudott hordani.

Le lehetett így élni a viharosnak mondott kamaszéveket, nem emlékszem rá, hogy bűnös izgalomba hoztak volna a világ híres meztelenjei, és el tudta felejteni az ember a különbséget férfi és nő között. Évekkel később volt egy sorozat a tévében, Négyszemközt Michelangelóval volt a címe, és soha nem felejtem el (remélem), amikor Giacomo Manzù a Dávidról beszélt, és hirtelen kiesett a szobrász, avatott szem, kolléga szerepéből (akkor már volt közös művük Michelangelóval), és azt mondta, mennyire szeretlek, caro Davide, és megsimogatta a szobrot. Mintha fölhúztak volna egy sorompót, és azt mondták, hogy ezt nemhogy szabad, de teljesen normális. Beleszeretni szobrokba. Nem úgy, ahogyan a knidoszi ifjú szeretett bele Praxitelész Aphrodité-szobrába, hogy magára záratta a templomajtót, és szerelmesen ölelte egy éjszakán át a követ, amely a gyalázat emlékéül egy kis fekete szeplőt viselt az egyik combján, hanem égi szerelemmel, gyönyörködéssel.

Gyönyörködöm az emberben. Az asszonyban is, hiába mosolyogsz.

Csak hát nem rólam van szó. Én gyönyörködnék, de akik A meztelen férfit mutatják a Ludwigban, nem gyönyörködnek.



Katarzyna Kozyra: Férfifürdő, 1999. Zacheta National Gallery of Art, Varsó jóvoltából

 
Naked man, talán fontos az angol cím, hiszen Kenneth Clark is hangsúlyozta a különbséget, körülbelül úgy, mint az édesanyám, naked az meztelen, nude az akt, az egyiken nincs ruha, és ettől kiszolgáltatottá válik, a másikon nincs ruha, és ettől istenül. Meg persze a keveredések. Adonisz és a halál, egy felsőtest, de érezhetően nadrág nélkül, körülötte csontvázszerű űrlények vagy űrlényszerű csontvázak. Szép, árkolt hasizom, magabiztos modellmosoly, homlokba benőtt haj, kellemesen unintelligens ábrázat. Meg Halász Károly testépítője, aki talán a maga közönyösségével a legközelebb áll az antik eszményhez, de a nagy, súlyos izmok elnehezítik, idetapasztják a földhöz, valami furcsa, az erő iránt érzett szánalmat ébresztve a nézőben.
 
Meztelen férfiak. Nyilván a péniszünkkel van a baj, az olyan kínos, nincs neki helye, ha eltakarják, rögtön az látszik, hogy el van takarva, maga a takarás szinte megszünteti körülötte a testet, ha nem takarják el, akkor rögtön szemérmetlenné válik. Vagy kevésbé prűdeknél rögtön az a kérdés, hogy lehetett ennyire felelőtlen a természet, hogyan tehette ennyire védtelenné a szaporítószervet.



Katarzyna Kozyra: Férfifürdő, 1999. Zacheta National Gallery of Art, Varsó jóvoltából

 
Nem is a képeket nézem, hanem a teremőröket. Edzett népség, megszokták, hogy műalkotások mellett élik az életüket, és soha nincs Stendhal-szindrómájuk, olyan könnyedén teszik túl magukat egy remekmű közelségén, mintha csak a konyhaasztalra kellene vigyázniuk. Most mégis úgy érzem, hogy zavarban vannak, a tekintetük kerüli a műtárgyakat, inkább nézegetik a vendégeket.
 
Lehet, hogy igazságtalan a kiállítás. Merthogy szörnyű, az nem kérdés, kényelmetlenül érzi magát az ember ennyi csúnya férfitest között, vagy azért, mert tudja, amit tud, ő sem mutatna jobban, vagy mert azon töri a fejét, mit is találhat ő vagy más ebben bármit is vonzónak.
 
Nem gyönyörködöm az emberben, ez az alapélmény. Az izraeli lányok filmje, amelyben randira hívnak interneten megismert szexgurukat és férfi prostituáltakat, iszonytató lények alsógatyában beszélnek a háborúról vagy a nemi szervükről, vagy bármiről, teljesen mindegy, mert az ilyen környezetből előjövő szavak maguk is szörnyűséggé válnak.
 
A bemutatott művek némelyike nyíltan szexuális tartalmú, javasoljuk, hogy fiatalkorúak a kiállítást felnőtt kíséretével látogassák. Miért, akkor könnyebb? Mekkora felnőtt kell mellém, hogy ne borzadozzak ezeket a kedves szörnyetegeket nézve, akikkel nemcsak egy állatfaj vagyok, de megfelelő helyzetben nyilván hozzájuk hasonlóan is viselkedek?
 
Lakner megnövelte a pénisze méretét, mondják az első terembe belépők némi gondolkodás után, de nekem úgy tűnik, hogy ez volna a kép értelme is. Megnövelte, és szerintem szándékosan úgy növelte meg, hogy látható is legyen a növelés, hogy miközben a szemüvege mögül a nézőre bámul, belül kuncoghasson: tudom, hogy ti is azt nézitek. Mindenki azt nézi. Mily remekmű az ember! Mily nemes az értelme! Mily határtalanok tehetségei! Alakja, mozdulata mily kifejező és bámulatos! Működésre mily hasonló az angyalhoz! Belátásra mily hasonló egy istenséghez! A világ ékessége! Mégis mindenki azt a körülbelül félúton látható részét figyeli, hogy vajon mekkora.



Halász Károly: Testépítő reneszánsz modorban, 2000. A művész jóvoltából
© Halász Károly

 
Valamivel szelídebb Katarzyna Kozyra a híres Gellért fürdő akciójával, és szépen is van megtervezve a kiállításon belüli fürdő. A sokszögű tér ugyan inkább a Rudasra emlékeztet, régi férfi-büszkeségünkre, hogy lám, ezt a kupolát a színes üvegcserepekkel, az azokon át betűző kék-sárga-piros fénycsíkokkal csak mi láthatjuk, kötényes daliák, de hát hol van az a világ. Cinetrip és koedukáció, női napok. Kozyra műalkotását meghaladta az idő, nem kell már férfivá változtatnia magát, hogy bejusson a titkos vízimádó-szentélyekbe. De ha már megtette, újra csak szörnyülködhetünk: szőrzetépítés, mukibajusz ragasztgatása, gumiszerv, ezek vagyunk mi, büszke férfiak? Mindaz, ami rémes egy emberben, azt ránk akasztgatják, és már mehetünk is?
 
Ha össze akartak törni, sikerült. És nem raknak össze a százéves égő szemű, délolasz faunok, fényképen látható fenekek, amelyeket Ferenczy is használt. Mint az Egy vezér gyermekkorában, próbálom elképzelni a sarki rendőrt (jó, nincs már sarki rendőr, de sarki biztonsági őr van), szőrös combját, csak hogy még rosszabb legyen. Lassan jönnek vissza a régiek, caro Davide, Antinous, hosszú távon ők az erősebbek. Hosszú távon.

 
A meztelen férfi (The Naked Man)
Ludwig Múzeum, budapest
2013. március 23 – június 30.