A budapesti metróbővítés és átalakítás végét mi már nem érjük meg, de szomorú, hogy unokáink fantáziátlanul steril, egyencsempével borított állomások közt ingáznak majd, pedig lehetne másként is.

Bár nekünk is van Dózsa György tűzzománcunk Szász Endrétől az azonos nevű állomáson, egy portugál művész gyakorlatilag észrevehetetlen betűfala a Deák téren, sőt talán Komoróczky Tamás pszichedelikus mozaikborítását sem bontják vissza a leendő Gellért téri megállóban, de ez messze nem az a lépték, amit a svéd főváros tömegközlekedése kínál. Az 1950-ben megnyitott stockholmi földalattit kezdettől fogva művészeti projektként kezelték, százból kilencven állomás dicsekedhet egyedi designnal. A megállók a nélkülözhetetlen mozgólépcsőktől eltekintve inkább hasonlítanak az Elvarázsolt kastély termeihez vagy a tündérmesék barlangjaihoz, mint forgalmas közlekedési csomópontokhoz. A vicces ülőbútorok, domborművek, peronhosszú installációk között minden bizonnyal a föld alatt a felhős ég illúzióját keltő, magritte-os hangulatú megálló a klausztrofóbiások kedvence. A Tunnelbanát a világ legnagyobb föld alatti kortárs kiállítótermeként is emlegetik, ahol ráadásul a múzeumi belépővel közel azonos árú napijeggyel hajnaltól éjszakába nyúlóan ismerkedhetünk a svéd kortárs művészettel.