Antiszemitától a rabbifestőig

Ungváry Krisztián

Ritka, hogy valaki, aki papírt-ceruzát-festéket hivatásszerűen használ, katonai egyenruhában akarjon járni. De ha olyan a kor, akadnak rajzolók a másik oldalon is. Vigyázat, művészeti lapok hasábjain szokatlan, bár élénk korfestő erővel bíró történet következik.

Szennik György 1923-ban született szerény anyagi körülmények közé. Édesapját, aki vasesztergályos volt, egy üzemi balesetben veszítette el 11 éves korában. 16 évesen kezdett festeni Aba-Novák Vilmos műtermében, majd elvégezte az Iparművészeti Főiskolát. Művészeti életrajzírói meglehetősen elnagyolt megállapításai szerint „háborúellenes” plakátokat készített és 1957–1958-ban Bécsben volt „Ford-ösztöndíjas”.(1) Alábbi írásunkban kísérletet teszünk arra, hogy Szennik életének homályba vesző részét bemutassuk. Szennik története különösen érdekes, hiszen személyében a szélsőjobboldal igen tehetséges és prominens képviselőjével van dolgunk, akinek karrierje a Horthy-korszaktól egészen a 21. századig ívelt.



Országos Széchényi Könyvtár, Plakát- és Kisnyomtatványtár. PKG.1944/80
 
 
A festő az 1940-es évek elején ismerkedett meg Rácz Erzsébettel, Rácz Jenő volt honvédelmi miniszter lányával. Rácz Erzsébet jobboldali újságíró volt, ennek köszönhetően Szennik nemcsak arcképfestési megbízásokat, hanem politikai jellegű felkéréseket is kapott. 1941-től Imrédy Béla Magyar Megújulás Pártjának dolgozott, ő tervezte például a nagygyűlések díszleteit és koreográfiáját, valamint a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) egyenruháit, illetve az Antibolsevista Ifjúsági Tábor (ABIT) propagandaanyagait. Utóbbi szervezetben Szennik propagandavezetői tisztséget is vállalt. Első ismertebb társadalmi összetűzése ehhez kapcsolódik. Parragi György ugyanis írt egy gúnyos hangú cikket a KABSZ-nagygyűlésről, kritizálva annak díszleteit is. Szennik erre felkereste a szerkesztőséget és felpofozta Parragit. Politikai kapcsolatai rendkívül jók voltak, amit annak is köszönhetett, hogy többször hívták meg Jaross Andorhoz vagy Rácz Jenőhöz ebédelni. Első plakátjáért Antal István propagandaminiszter 700 pengőt adott, akkor, amikor Imrédy Béla miniszterelnöki nyugdíja havi ezer pengő volt! 1943-ban Horthy Miklós-ösztöndíjat kapott, aminek köszönhetően egy évet Rómában tölthetett. 1944 márciusa után hazajött és folytatta a háborús (tehát nem háborúellenes) plakátok és propagandaanyagok készítését. Műtermet a cionista egyesület lefoglalt épületében, a Vörösmarty utca 35. emeletén, a KABSZ helyiségei felett kapott. Nevéhez fűződik a Munkád megrövidíti a háborút, Bajtárs hívunk itthoni őrhelyedre, A szovjet pók arca és még sok más alkotás. Legismertebb 1944. nyári munkáját Páger Antal kislánya ihlette: róla mintázta ugyanis Én is hadicél vagyok? című plakátját, amelyen egy amerikai bombázógép, egy robbanástól csonkolt kezű kislány és egy felrobbant baba látható. A plakát azt a rémhírt kívánta megerősíteni, hogy a szövetségesek a nagyvárosok felett később felrobbanó játékokat szórnak le. Nem meglepő, hogy ezekből a megbízásokból dőlt a pénz, Szennik 1944 nyarán havi háromezer pengőt keresett, de emellett még külön megbízásokat is kapott, így ezen a nyáron személygépkocsit vásárolt 32 ezer pengőért (21 évesen!). A meglehetősen bőbeszédű, kamaszkora óta körszakállas és azt haláláig viselő, jó vágású Szennik feltűnő jelenség volt. Ezt csak fokozta, hogy 1944 őszén saját maga alkotta egyenruhában járt (a vállpánton Árpád-vágásos címer, derékszíj, pisztolytáska): ebben a szerelékben kereste fel 1944. szeptember végén a Forma és Ruházati Részvénytársaság üzlethelyiségét, ahol ötezer pengőért (!) finom, repülőtiszti szabású egyenruhát rendelt magának. Nyilván Szennik társadalmi kapcsolatai magyarázzák, hogy megengedhette magának ezeket az extravaganciákat, hiszen a Horthy-rendszerben az egyemruha és fegyverviselés pontosan szabélyozva volt, és a legcsekélyebb szabálytalanság is gyors megtorlást vont maga után. Szennik a ruhapróbák miatt rendszeresen megjelent, szakálla miatt a boltosok a háta mögött „Balbó”-nak nevezték (Italo Balbo olasz légügyi miniszterről). Október 10-én Szennik már Waffen-SS egyenruhában jelent meg az üzletben és megjegyzést tett Bakay Szilárd(2) hadtestparancsnok előző estén történt elrablására, amit a boltosok úgy értelmeztek, mintha Szennik is része lett volna az akciónak. Utólag már nem tudjuk megállapítani, mi is hangzott el pontosan, az mindenesetre tény, hogy az információ a tulajdonos Makay Miklós(3) személyéhez is eljutott, aki bejelentést tett a 2. vkf. osztálynál, azaz a katonai titkosszolgálatnál az ügyről. Azonnal meg is indult a nyomozás, Szenniket azonban nem tudták letartóztatni, mert ebben az időben nem lakásán, hanem a Pasaréti út 8. vagy 10. számú házában aludt (ahol egyébként ebben az időben számos más prominens nyilas is bujkált német védőőrizet alatt). Az SS-tiszti ruhát is azért kapta néhány nappal azelőtt Ney Károlytól, a KABSZ vezetőjétől, hogy ezzel is védjék az esetleges letartóztatástól. A nyilas hatalomátvétel idején Szennik aktivizálódott, de ennek csak bizonyos részletei ismertek. Tény, hogy október 15-én SS-századosi ruhában délután ott volt a Népszínház utca 47-es számú „csillagos háznál” (ebben az épületben többségében zsidók laktak), ahonnan állítólag lövéseket adtak le pártszolgálatosokra. Utóbbiak Szennik vezetésével megrohanták a házat, mindenkit lehajtottak az udvarra, majd a Tattersaalba hurcoltak. Szennik az elhurcolásban és az ezzel kapcsolatos bántalmazásokban nem vett részt, de az udvar közepén levegőbe lövöldözött (a lakókat két nappal később szabadon engedték). Ezt követően politikai tevékenységéről csak annyit tudni, hogy ebben az időszakban tervezte meg a második világháború talán legocsmányabb propaganda-plakátjait: az egyik a Zsidóság és Szovjet = Magyarország halála címet viselte, és a rajta nem véletlenül látható tenyérnyom – aminek művészi szerepe nem tisztázott – Szennik saját kezéről származott. A vele 2007-ben készített interjúban a plakát keletkezését tévesen korábbra datálta: „Felhívott az Antal István, csináljunk egy olyan plakátot, mert be fogják vezetni a sárga csillagot, ha bejönnek a németek. Egy nagy sárga folt legyen, és legyen rajta feketével sarló kalapács egyenlő mogendovid.”(4) Ez az adat biztosan téves, mert egyrészt való- színűtlen, hogy Antal István a német megszállás előtt ilyesmire utasítást adott volna (ilyen nem is szerepelt Antal népbírósági vádiratában), másrészt pedig a plakátot szakértők egyértelműen a nyilas hatalomátvétel utánra datálják. A másik Szennik-mű Az óráimat akarták címmel lett közismert és két verzióban készült el. Az egyik csak grafikusan mutatott egy lenyúzott kezet, a másikon három, meggyalázott hullát ábrázoló fénykép is látható volt. Utóbbi didaktikus magyarázatot is adott az előbbire. „Pestszentimrén a bolsevista hordák a város órásmesterétől órákat követeltek. Kis üzletében csak három óra volt raktáron, azokat mind odaadta. A bolsevistáknak még több kellett. Pőrére vetkőztették, mindkét kezét és lábát, mellét leforrázták, majd forró vízbe ültették. Hogy vallomásra kényszerítsék, jobb kezéről, bal lábáról és bal melléről lenyúzták a bőrt. A szerencsétlennek nem volt mit bevallania. Erre közvetlen közelről főbe lőtték, úgy hogy feje teljesen szétroncsolódott. A hullát ott hagyták a ház udvarán. Ezek a képek, amelyeket Róka Ferenc fényképész készített, hitelesen bizonyítják a bolsevisták állati kegyetlenségét. Csak a végsőkig elszánt harc menthet meg bennünket és gyermekeinket ugyanettől a sorstól!” Mindez igaz is lehetne, tekintettel arra, hogy 1944. november 3-án Pestszentimrét rövid időre elfoglalta a szovjet hadsereg. Más források szerint viszont a plakáton szereplő fotók valójában egy nyilasok által meggyilkolt személyről készültek. Szennik feltehetően ezen a munkán dolgozott, amikor 1944. november 15-én megnősült. Arra azért még gondja volt, hogy korábbi feljelentőjén bosszút álljon és nyomozott Makay után, akit egy szállodában végül meg is talált és ott le is tartóztatott. Mellette szól viszont, hogy semmilyen fizikai atrocitást nem követett el, megelégedett azzal, hogy Makayt személyesen egy motorkerékpárral bevitte az Andrássy 60.-ba (ahonnan azt szokatlan módon néhány nap múlva elengedték). Szennik 1945. január 5-én éppen haza igyekezett, amikor egy alacsonytámadó szovjet csatarepülő géppuskasorozata eltalálta. Súlyos sérüléseket szenvedett, egyik szemét is elvesztette. 2007-es interjújában erről egy jóval romantikusabb történetben számolt be: sebesülését 1945. január 3-ára datálta és azt állította, hogy egy repülőgépről – amelyet ő vezetett – nyilas röpcédulákat szórt. A történet enyhén szólva valószínűtlennek tűnik: elmebetegnek kellett lennie annak, aki a teljes szovjet légifölény időszakában ilyen röpködésekre vállalkozott, sőt az állandó légitámadások miatt ekkoriban épeszű ember már nem is ment ki az utcára.
 
Szennik sorsa viszonylag hamar érdekelni kezdte az új politikai rendőrséget. Későbbi vallomása szerint először a „GPU”(5) munkatársai hallgatták ki még a Bakay-klinikán, ahol ápolták. Az And- rássy út 60.-ban, a volt nyilas központban berendezkedő Politikai Rendészeti Osztály március 9-én jegyezte fel róla, hogy az őt meglátogató nyomozóknak Szennik kifejtette: „tudását és művészetét a demokrata Magyarországnak gratis rendelkezésre bocsájtja. Állítása szerint egy Balogh Mátyás nevű egyén felkereste a szemklinikán a kommunista párt megbízásából és kérte, hogy a Párt részére skicceket csináljon. Vázlatfüzete a klinikán maradt, a munkát ebben a szellemben már meg is kezdte (...) csinált 10 db skiccet. Megbízást kapott arra, hogy próbálja eszmetársi sorrendbe felsorakoztatni az új nemzeti hadsereg és a szovjet vállvetett harcát a fasizmus ellen.”(6)
 
Nem tudjuk, hogy ezt Szennik csak kitalálta helyzete mentésére vagy tényleg történt ilyen kapcsolatfelvétel, az azonban biztos, hogy gesztusa nem volt őszinte. Olyannyira nem, hogy az Andrássy 60. rabjai között folyamatosan destruáló megjegyzései hamar feltűnést keltettek. Néhány fecsegőbb kedvű fogolytárs arról számolt be a kihallgatótiszteknek, hogy Szennik azzal fenyegetőzik, hogy ha bántódása lesz, a németek bosszút állnak majd érte, saját magát és sorstársait „fiatal tigriseknek” nevezte, akiket a fogság csak megacéloz a jövendő harcokra. Feltehe- tően hazugság volt az az állítása is, amely szerint megpróbált volna zsidó orvosokat menteni, de a nyilasok a lábába lőttek: mentőtanút mindenesetre egyet sem tudott megnevezni. Szerencséjére Bakay segédtisztje, Versényi Tibor(7) százados a szembesítés során nem ismerte fel támadói között (őt parancsnokával együtt rabolták el október 8-án), így ettől a vádponttól szabadulni tudott (körszakálla miatt biztos, hogy azonosították volna, ha részt vett volna az akcióban).
 
A Budapest Népbíróság 1945-ben 15 évre ítélte, a NOT az ítéletet 7 évre csökkentette (elsősorban azért, mert csak ekkor ejtették a Bakay elrablásával kapcsolatos vádat). A hét évet teljes egészében kitöltették vele és a börtönben zárkaügynöknek is beszervezték. 2007-es interjújában azt állította, hogy egy idő után Sztálin-képek festésével bízták meg, amit nagy sikerrel teljesített, és ő festette volna a Belügyminisztérium összes Sztálin-olajfestményét. Ezért különféle kedvezményeket is kapott. Besúgói tevékenységét „Szeles” fedőnéven a továbbiakban is folytatta.



Szennik György portrét rajzol Páger Antal kislányáról, Juliskáról.
(A fénykép a Magyar ünnep című lap 1944. I. évf. 3. számában jelent meg.)

 
Szennik sármjából nem veszített a börtönben sem, mert kiszabadulása után egy évvel már újra nős volt. Vérmes természete azonban nem változott sokat, amit egy 1954-es ügy is bizonyít. Ekkoriban a III. kerület Mátyáshegyi út 15/A alatt egyszobás lakásban lakott és a bírósági iratok szerint havi 950 forint keresete volt, ami minimálisnak mondható. Mivel a főzést a lakók a mosókonyhában intézték, egy alkalommal Tóth Jánosné házfelügyelő valamilyen megjegyzést tett Csena Rózának, azaz Szennik nejének, aki erre veszekedni kezdett és ebbe hamar megérkező férje is közbeszólt. Tóthné azon megjegyzésére, hogy „nem kapcarongya senkinek és Szennik csak háztartásbelijével beszéljen így”, elkezdődött a tettlegesség. Szennik akkora pofont adott Tóthnénak, hogy az legurult a lépcsőn és orra is eltört. Ezt követően a szintén hazaérkező Tóth János seprűnyéllel ütlegelni kezdte Szenniket, aki azonban kicsavarta a seprűnyelet kezéből és felpofozta. Figyelemre méltó, hogy a művész súlyos háborús sérülése és hét év börtön után is kiváló fizikai állapotnak örvendett (testi erejére az ítélet is utalt). Az ügyben elsőfokon mindkét felet 500-500 forint pénzbüntetésre ítélték, másodfokon Tóthékat felmentették és csak Szenniknek kellett fizetnie.
 
1957. április 17-én 56-os menekült legendájával telepítették Ausztriába, ahonnan Angliába kellett volna tovább vándorolnia. Ekkori értékelése szerint: „igen jó adottságai vannak, de fegyelmezetlen, követelődző”(8) A hírszerzés abban reménykedett, hogy az MSZMP-be már 1956 novemberében belépett közismert grafikust valamilyen ösztöndíjjal Angliába juttathatja. „Szeles” komoly pénzért vállalkozott a feladatra (havi 2500 schillinget kapott, anyja 500, felesége 1800 forintos apanázsban részesült), Bécsbe érkezve beiratkozott az egyetemre, munkákat is vállalt és levelezni kezdett Cs. Szabó Lászlóval(9). Érthetetlen, az angliai feladatra miért őt választották ki, mert angolul gyakorlatilag nem tudott, angliai ismerősei nem voltak. Münchenben érintkezésbe került Ney Károllyal, aki antibolsevista plakátok tervezésével akarta megbízni. Szennik ezt szóban el is vállalta, de a kivitelezéshez a hírszerzés engedélye nélkül nem akart hozzákezdeni. A hírszerzés azonban ezt a lehetőséget elpuskázta, mivel Szenniknek heteken át nem válaszoltak, hogy elvállalhatja-e a feladatot, ennek következtében Ney és társai szélhámosnak könyvelték el őt – egyébként nem alaptalanul.
 
Szennik 1958-as reklamálása szerint megígérték neki hogy későbbi döntése alapján barátnőjét (aki egyben tanítványa is volt) vagy feleségét (!) kijuttatják hozzá. Érdekes, hogy a Belügyminisztérium ennyire rugalmasan állt az extravagáns kéréshez, az valószínűtlen, hogy a tartótiszttel szemben erről hazudott volna.



Szennik György karikatúrája a szélsőjobboldali Nemzetőr című lap 1943. június 11-i számában
 
 
Bécsben elég jól élt, havi 1000 schillingért bérelt lakást. Anyagiassága azonban egyre zavaróbb momentumként jelentkezett. Jellemző rá munkadossziéjának 1958. március 9-i jelentése. Tartótisztje szerint „láthatóan meglepte az a közlésem, hogy nem hoztam számára pénzt, és mintegy 10 percen keresztül valósággal könyörgött, hogy legalább annyi pénzt adjak neki, ami a villamos költségére elég, hogy valakitől kölcsönt szerezzen. Ezt a kérését nem teljesítettem.” Tartójának 1958. március 17-i jelentése szerint utolsó találkozóján már „minősíthetetlen jelzőket és kifejezéseket alkalmazva szidta a Központot, mert őt akarata ellenére külföldi munkára küldte ki, mert felborult családi élete és a kilátásba helyezett támogatást és más ígéreteinket sem tartottuk be. (...) Követelte, hogy a Központ őt azonnal szállítsa haza és állítsák őt vissza azokba a körülményekbe, amelyek a kijövetele előtti időkben fennállottak, ő nem hajlandó tovább ezt a munkát végezni, az ilyen elbánás mellett és többször említette azt a példát, hogy ő nem iskolás gyermek, akinek azt lehet mondani, »...nem kapsz ebédet, mert rosszul viselkedtél«. (...) Több alkalommal annyira felhevült saját álláspontjának védelmezésében és a Központ becsmérlésében, hogy félő volt, hogy a nyílt utcán nekem támad és botrányt idéz elő.”(10) Kezelhetetlensége miatt hozzájárultak hazajöveteléhez (más választásuk egyébként sem volt), bár azzal még megpróbálkoztak, hogy esetleges 1956-os tevékenységéért felelősségre vonják – ami azonban adatok hiányában elmaradt. Nem tudjuk, med-dig maradt a hálózat tagja, mindenesetre 1964-ben már kiállíthatott. 1961-ben viszont még 2000 forint büntetéssel sújtották „képzőművészeti alkotás üzletszerű forgalombahozatalával elkövetett bűntett” miatt – nyilván azért, mert el merte adni saját munkáit. 1963-ban a hatóságokhoz fordult azzal, hogy „rehabilitáljanak a szocialista társadalomban, amely – remélem – megnyitja előttem az utat művészi érvényesülésemhez”. Felpanaszolta, hogy szabadulása „óta mint grafikus-festőművész nem juthatok szóhoz, hivatalosan és gyakorlatilag már 10 éve munka nélkül vagyok, mert ahány állást, megbízást csak elvállaltam, rövid időn belül elbocsátottak, vagy visszavontak múltam miatt. Ez a megkülönböztetés nem csak rám, hanem Feleségemre is kiterjed, akit csak 1953-ban ismertem meg – és miután hozzám jött feleségül, állásából elbocsátották, pedig ennek előtte munkahelye legjobb dolgozójaként értékelték munkája révén. (...) Itt jegyzem meg, hogy ha Édesapám – aki vasesztergályossegéd volt, nem hal meg üzemi baleset következtében 11 éves koromban, akkor nem jutok árvaházba – és nem juttat determinált helyzetem olyan munkahelyre, ahonnan a börtönbe jutottam: mert az ő proletáröntudata és az ipari munkásság tisztánlátása érvényesült volna már első munkahelyem megválasztásában és további művészi fejlődésemben. (...) Az ellenforradalmi szervek felszólítottak politikai plakátok tervezésére, amit határozottan elutasítottam.”(11)
 
Minden jel szerint Szennik kiválóan tudta előadni a kommunista propaganda szólamait. Sejthette, hogy kérelmének bizonyos adatait nem fogják tudni ellenőrizni, így helyenként megengedett kisebb csúsztatásokat. A személyét vizsgáló környezettanulmány teljesen semmitmondó eredménnyel zárult, egyetlen érdemi információja az volt, hogy Szennik a Rézkarcolók Közössége Munkácsi Mihály u. 21. alatti munkahelyre van bejelntve. Kérelmét elutasították, de egy újabb 1972-es kérelmének már helyt adtak. Ettől kezdve büntetlen előéletűnek számított. A rendszerváltás politikailag már nem érintette meg. Azt azért elintézte, hogy a népbírósági ítéletet semmisnek tekintsék és rehabilitálják. Egy nem sokkal halála előtt adott interjúban meglehetősen cinikusan nyilatkozott, amikor politikai kérdésekre került sor. Állításával, amely szerint Magyarországon a „kapcsolatok szövevénye dönt az ember karrierjéről” még egyet is lehet érteni. Saját szerepét azzal mentegette, hogy „vakon bíztam vezetőimben. 21 éves voltam. Hülye voltam”. Ideológiai elkötelezettsége kapcsán viszont indulatba jött, amikor kérdezték: „Milyen ideológia van? Mind a két ideológia hazugság volt! Még a magamfajta hülye is látta, hogy ez blabla. A politikusok előhúznak valami ideológiát, aminek semmi köze az igazsághoz. Zászló, szentség, haza, meg minden, amit akartok. Ebből áll az ideológia. Most meg Európa!” – tette hozzá megvetően. Sajnos az interjúkészítők más kínos kérdésekkel, így ügynökmúltjával nem szembesítették, ezért nem tudjuk, Szennik hogyan dolgozta fel „Szeles” történetét. 2008-ban bekövetkezett halála előtt zsidó rabbik portréképeinek készítéséből élt. „Évek óta csinálom a rabbiképeket és kitűnően megfizetik. Nem vagyok zsidó, de kinn Izraelben jiddis festőnek tartanak. Hát miért ne használjam ki?”(12)
 
Szennik politikai beállítottságe élete során változott. Az erő kultuszáért rajongó, meglehetősen gátlástalan idealista fiatalemberből legkésőbb a börtönbüntetés letöltése során cinikus és számító férfi vált. Az is lehet azonban, hogy az interjújában tanúsított cinizmus igazából ugyanabból a meggyőződésből, az erő tiszteletéből fakadt, ami őt korábban az egyenruhák és a szép, erős arcú plakátfigurák világába vonzotta.

 
Jegyzetek:
(1) http://www.artportal.hu/lexikon/muveszek/ őrizni, így helyenként megengedett kisebb szennik-gyorgy-6431, http://protokoll-galeria.hu/muvesz.php?mid=10, http://www.kieselbach. hu/muvesz/szennik-gyorgy_6285.
(2) Bakay Szilárd (1892–1947) altábornagy, 1944-ben a budapesti I. hadtest parancsnoka. 1947-ben koncepciós perben szovjet hatóságok halálra ítélték és kivégezték, 1992-ben rehabilitálták.
(3) Nem azonos az antifasiszta ellenálló mérnök Makay Miklóssal.
(4) Szennik-interjú, lásd http://www.rtlklub.hu/ musorok/21szazad/cikk/261782
(5) GPU (Gaszudarsztvennoje Politicseszkoje Upralvlenyije, Állami Politikai Igazgatóság) a szovjet állambiztonsági szerv elnevezése 1922 és 1934 között. 1934 és 1946 között Belügyi Népbiztosság (NKVD, Narodnüj Komitet Vnutrennüh Gyel) néven működött. A náci-nyilas propaganda és nyomában Szennik is sokszor még ezt a régi elnevezést használta.
(6) BFL XXV.4.a. 2625/1963, rehabilitációs kérelem (csatolva az eredeti periratok), 68. o.
(7) Versényi Tibor (1910–1956) hivatásos huszártiszt, 1942–1943 között a 7. önálló huszárszázad parancsnoka, 1944 októberében az I. hadtest parancsnokának, Bakay Szilárdnak a segédtisztje. 1945. május 5-én szabadult a mauthauseni koncentrációs táborból. 1956. október 25-én ártatlan járókelőként géppisztolysorozattól halálosan megsebesült.
(8) ÁBTL O-8-003/I, 308. o.
(9) Cs. Szabó László (1905–1984) író, 1948-ban emigrált, 1951-től Nagy-Britanniában élt és az emigráció egyik meghatározó személyiségévé vált.
(10) ÁBTL Mt-493, 59–60. o.
(11) BFL XXV.4.a, 2625/1963, 4–7. o.
(12) Lásd az RTL Klub által készített dokumentumfilmet Szennik Györgyről. (4. jegyzet)