Termékenység és aktualitás

Szombathy Bálint dr Máriás című könyvéről

Najmányi László

„Mindenki művész, de nem minden művészet aktuális” Szt. Tamás

Hat éve, ugyancsak Szombathy Bálint virtuális tollából és gondos szerkesztésében már megjelent egy drMáriás képzőművészetét ismertető könyv(1). Mivel a művészt a kortárs magyar kultúra egyik legenigmatikusabb formálójának tartom, különös kíváncsisággal vettem kézbe az új, 280 oldal terjedelmű, kétnyelvű (magyar és angol – az angol fordítás Szekeres Andrea Ágnes munkája), több mint 350 színes reprodukciót tartalmazó, pazar kiállítású, nagy formátumú, tekintélyes súlyú új albumot. Érdekelt, hogy mennyiben más, mennyiben nyújt többet ez a könyv a korábban megjelent monográfiánál. „A közben eltelt évek során Máriás alkotói tevékenysége nem lankadt, sőt, még erőteljesebbé vált. Olyannyira terebélyes és jelentős újabb kori sorozatot teremtett, amelynek vetületében némileg át kell szerkeszteni és újra kell rendezni az előző képválogatást, sőt, át kell gondolni az egész máriási teljesítményt. Az új képek helyet kérnek maguknak bizonyos régiek helyébe, csiszolva és újratöltve a művész személyes értékrendjét, elmozdítva a súlypontokat, átterelve figyelmünket más témák és poétikai törekvések felé”, írja az album Bevezetőjében Szombathy Bálint. Időközben előkerültek és az új albumba belefoglaltattak olyan, a művész korai alkotói szakaszából (1984–1991) származó festmények is, amelyeket Magyarországra költözése idején, 1991-ben a délszláv háború miatt nem tudott elhozni Újvidékről.
 
Régóta kísérem figyelemmel drMáriás művészi evolúcióját. Kezdetben, egyes markáns stílusjegyekből ítélve úgy gondoltam, hogy művészetének gyökereit, az erős balkáni kötődés mellett a modernizmus halálsikolyaként az 1970-es években rövid ideig aktuális punk életérzésben lehet megtalálni. Aztán, elvégezve a kötelező tartalmi elemzéseket, és személyesen is jobban megismerve drMáriást rájöttem, hogy a művész attitűdjéből, mentalitásából abszolút hiányzik a punk esszenciája, a hippi-álom kötelező szeretetét elzavaró gyűlölet. Nincs punk gyűlölet nélkül, és drMáriás nem gyűlöl senkit, még önmagát sem. Művészete nem a punkból, hanem a punk öngyilkossága után kiviruló, jóval megbocsátóbb new wave-ből és annak képzőművészeti vetületéből, az új festészetből eredeztethető.
 
Az 1970-es évek végén beinduló, a modernizmus régi elemeit remixelő, annak végső konklúzióját – a mű lényege az idea, minden más elem csak szükségtelen dekoráció – negligáló „új festészet” születését alapvetően kereskedelmi igények eredményezték. A nagy nyugati galériáknak eladható műtárgyakra volt szükségük, hiszen ideákat nem lehet nappalik, ebédlők, hálószobák, irodák falára akasztani. Természetesen az „új festészet” ihlette kelet-európai művészeket elsősorban nem kereskedelmi szempontok vezérelték, hiszen indulásuk idején még nem volt számottevő piaca a valóban kortárs művészetnek ezen a kiégett csatatéren. A modernizmus lineáris logikájával, szigorú, a kép halálához vezető ideológiájával szakító kelet-európai „új festők” egyszerűen saját világélményüket igyekeztek adekvát stílusban kifejezni.
 
A reneszánsz virágzásakor csak pár száz festőművész munkálkodott egész Európában. Számuk ma már sok százezerre tehető, ez még a populáció növekedéséhez viszonyítva is óriási szám. New Yorkban jelenleg több mint egymillió bejegyzett művész él. Ha közülük csak százezer a festő, és minden festő csak egy festményt gyárt havonta, az évi 1,2 millió, gazdit kereső képet jelent. Néhány kiemelkedő tehetségű nyugati „új festő”, például Francesco Clemente, Philip Taaffe, Rammellzee és Jean-Michel Basquiat művei kivételével rám nem hatott olyan erővel az „új festészet” az én ízlésemnek nem eléggé radikális irányzata, mint korábban a punk képzőművészet. Nem éreztem a festegetés újrakezdésének szellemi szükségességét a művészet túltermelési válsága idején, a bennünket naponta minden irányból bombázó képek tízezrei korában. Nem gondoltam aktuálisnak, valóban megtörténőnek a festészetet. Bár a megismerkedésünket követő első években érzékeltem drMáriás átütő képzőművészi tehetségét, festményei igazán csak művészi evolúciójának utolsó, mindmáig tartó szakaszában kerültek közel hozzám, amióta elkezdte a celebek és politikusok portréit festeni. Már a celeb-képein is jókat derültem, de igazán frissnek, abszolút szükségesnek, aktuálisaknak a politikusportréit tartom. Örülök, hogy szakított a kelet-európai kortárs művészek óvatos távolságtartásával, és bele mert nyúlni az életünk minden szintjébe beszivárgó merdébe, a politikába, ráadásul nemcsak óvatosan érintgetve a fortyogó masszát, hanem gargantuai természetéhez illően fejest ugorva lubickol vidáman kurjongatva benne. Valódi alkimistához illően aranyat csinál a szaharból.
 
A Szombathy Bálint által írt és szerkesztett album négy fejezetben mutatja be drMáriás képzőművészi evolúciójának stációit. A Fekete tájakban fehér emberek című, a pálya kezdetét ismertető első fejezet a művész önéletrajzi kötetéből(2) vett, drMáriás személyiségéről is sokat eláruló, erősen barokkos idézettel indul: „Olyan volt, mint az ősrobbanás! Mintha elszakadt volna minden ér, idegszál, kötés, kapocs, pillér, oszlop, ami addig az agyamat a koponyámhoz kötötte, s elszállt a világűr legmélyére, mint otthonába kacagó örömében visszatérő, a benne duzzadó energiákkal a világmindenséget feltöltő, elszánt győztes…” (kiemelés tőlem – NL). drMáriás a legtermékenyebb alkotó, akit ismerek. Mintha folyamatosan versenyben állna a világgal, önmagával, az istenekkel, mintha szüntelen teljesítménykényszer hajtaná, amióta úgy döntött, hogy nem atomtudós, hanem művész lesz. Az első evolúciós fázisban született műveken még erősen érződik, hogy az alkotó „művészetet” akar létrehozni, saját élményei csak nagyon közvetetten jelennek meg bennük.



Dr. Máriás: Semjén Zsolt belovagol Basquiat műtermébe, akril, szén, farost, 90 × 130 cm, 2013
 
Az album második fejezete, Emberi tulajdonságú tárgyak a Magyarországra költözés utáni első évek termését mutatja be. Ezekben a gyakran sötét tónusú képekben dominálnak az elhagyott otthonra emlékeztető rémálmok, de megjelenik bennük a kényszerű emigráció, a gyökerektől elszakadás horrorja is. Ezek a kultúrsokk hatása alatt született, esetenként szürreálisnak mondható képek talán a legszemélyesebbek a teljes életműben. Megmutatkozik bennük drMáriás vitalitása is, ahogy szarkazmussal, iróniával ellensúlyozza a régi világát elpusztító értelmetlen háború, az otthontól elszakadás, a nehéz újrakezdés traumáját.
 
A harmadik, a ’90-es években készült, az Égevő(3) című albumban közzétett műveket és a Szép a puszta(4) című kötetben az irodalom nyelvén megfogalmazott érzelmi állapot ihlette festményeket ismertető fejezet A Semmi és a semmi nyakon csípése címet kapta. Ebben a nagyjából másfél évtizedig tartó alkotói periódusában a művész a metafizika dimenzióiban kalandozott, a hiány, az üresség, a sehová sem tartozás, a radikális másság esszenciálisan kelet-európai életélményét kutatta. Szombathy Bálint megfogalmazásában: „Így jut el azokig a magaslatokig, amelyekben már nem igazán nyomasztja az anyagi világ terhe, és kicsúszik látóteréből a lét banalitása.” Mint a zen mesterei, elhagyva a változót, a változatlanban, az idea nélküli semmiben találja meg az örök, tehát igazi szépet. A periódus második felében született művekben fokozatosan újra megjelennek az élet jelei, a vad erők által támadott, véglényekként ábrázolt emberek.
 
Az album utolsó, negyedik, Celebek és politikusok című fejezete a helyét és önmagát megtaláló művész gátjait vesztett alkotói örömét sugározza. Tagadhatatlan a pop-art hatása ezekre a művekre, amelyek egyben bizonyítékai annak, hogy drMáriás tudatosan alkalmazza a duchamp-i tanítást: a műalkotás lényege az idea. Ahogy már az előző periódus második felében született festményeken is láthatjuk, a kép címe legalábbis egyenlő fontosságúvá vált magával a képpel (kár, hogy az albumban olyan apró betűkkel kerültek nyomtatásra a képek címei, hogy nagyító nélkül nehéz olvasni őket). Warholhoz hasonlóan drMáriás nem fél megmerítkezni a bulvár elitisták által olyan mélységesen megvetett bugyraiban. Észrevette, hogy dimenzióit vesztett világunkban a felszín maga a mélység, nincs értelme alatta kutakodni. Nem törődve az elitista tabukkal előbb a celebek, a pillanatemberkék groteszk portréit kezdte festeni, aztán rátért a lényegre, a politikusábrázolásokra. Lenintől Semjén Zsoltig senkit sem kímélt. Kádár, Horn Gyula, Hóbagoly, Biszku Béla, Matolcsy György, Orbán Viktor – megannyi udvarifestészet- paródia, olyan képek, amelyekért valószínűleg nem jár Kossuth-díj, sem lovagkereszt a csatolt kis tőrrel. Ha mégis, akkor ez már a Másvilág.

 

 
Szombathy Bálint: drMáriás. Képzőművészeti album, K. Petrys, Budapest, 2013. 280 oldal, 5990 Ft
 
 
Jegyzetek:
(1) Szombathy Bálint: drMáriás képzőművészete. Az A38 Kulturális Kht. és a Magyar Műhely Alapítvány közös kiadása, Budapest, 2007
(2) drMáriás: Nem élhetek Milošević nélkül. Noran Könyvek, 2011
(3) drMáriás – Bada Dada: Égevő. K. Petrys, 1995
(4) drMáriás: Szép a puszta. 1999, Kalligram