A Budapesti Történeti Múzeum – Budapest Galéria kiírta a 2017-es Művészcsere program pályázatát
Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából a Budapesti Történeti Múzeum – Budapest Galéria pályázatot hirdet a fővárosban élő és alkotó vizuális művészetekkel foglalkozók számára a 2018-as évre, alkotási, szakmai és művészeti kapcsolatépítési lehetőségre a következő helyekre:
Bécs, Salzburg, Krems, Strasbourg, Lisszabon, Helsinki (Vantaa), Párizs, Freising (Schafhof) és Gyergyószárhegy.
A pályázat elnyerésével a kiutazó pályázó szállást, műtermet és napidíjat kap a vendéglátó várostól.
Az utazás költségeit mindenki maga fedezi.
A kiutazó pályázókra vonatkozó feltételek – a partnervárosok kérésére – egyedileg szabályozottak (családtagok, vendégek).
A jelentkezés feltételei:
Azok jelentkezését várjuk, akik eddig legfeljebb egyszer nyertek ezen a pályázaton, és utazásuk 2007 előtt volt.
A partnervárosok és Budapest is elvárja, hogy olyan pályázók jelentkezzenek, akik jó társalgási szinten tudnak beszélni a munkájukról és szakmai kérdésekről angolul vagy az adott ország nyelvén. Kérjük, hogy nyelvtudásukról a regisztrációs adatlapon felelősséggel nyilatkozzanak.
Nyilatkozni szükséges arról is, hogy a pályázó állami ösztöndíjjal 2017–2018-ban milyen külföldi tanulmányutakra kapott lehetőséget.
A pályázat nyerteseitől a külföldi út után fotókkal kiegészített, írásos szakmai beszámolót várunk. A résztvevőktől az a kérésünk, hogy a Budapest Galéria művészcsere program mentorát alkalmanként segítsék, hogy a Budapestre érkező külföldi művészek tájékozódni tudjanak a főváros művészeti életében.
A pályázat menete:
Jelentkezni csak elektronikus úton lehet a [email protected] címen.
Az üzenet tárgya Művészcsere2018 legyen.
Határidő: 2017. október 25. (szerda) éjfél
A pályázatnak tartalmaznia kell:
– a regisztrációs adatlapot, mely letölthető a http://budapestgaleria.hu/_/muveszcsere-program/ linkről.
– a szakmai önéletrajzot és a munkásságot bemutató dokumentációt egyetlen PDF-ben összefűzve, ami maximum 8 MB terjedelmű lehet. Az elméleti pályázóktól ezen kívül 3–4 ezer karakteres indoklást kérünk a helyszínválasztással kapcsolatban.
A pályázatokat a Budapest Galéria által meghívott szakmai zsűri bírálja el. A 2018-ra meghirdetett művészcsere pályázat szakmai zsűri tagjai: Balázs Kata, Magyar Fanni, Százados László, Szipőcs Krisztina, Tatai Zsóka.
A pályázat elbírálásának várható határideje: november közepe.
További információ: Budapest Galéria Kiállítási Osztálya, Szotyory László (+36 20 551 3844) ([email protected])
Fátyol Viola egy – a Művészcsere Program keretében – Párizsban készített fényképe (2015) forrás: budapestgaleria.hu
A városok az alábbiakban meghatározott időpontokban fogadnak, kérjük eszerint pályázni a kiválasztott városra vagy városokra:
Bécs
2018. augusztus 1 – augusztus 30.
2018. szeptember 1 – szeptember 30.
Salzburg
2018. január 1 – január 31.
2018. február 1 – február 28.
2018. március 1 – március 31.
Krems
2018. március 1 – március 31.
Strasbourg
2018. május 1 – május 31.
Freising (Schafhof)
2018. március 1 – március 31.
Lisszabon
2018. június 1 – június30.
2018. július 1 – július 30.
Párizs
2018. május 4 – július 4. /két hónap/
Helsinki (Vantaa)
2018. július 1 – július 31.
Gyergyószárhegy
2018. július 1 – július 15.
2018. július 1 – július 15.
A pályázat innen elérhető el.